Talán a legerősebb kép ez, amit eddig az ukrajnai háborúról láttam. Nincs rajta rom, sebesült, halott – csak egy gyerek arca.
Egy arc Herszonból.
Egy arc, amiből megérthetjük, hogyan „sikerült” Oroszországnak pár hónap alatt „testvérnemzetből” ősellenséggé válnia Ukrajnában. Vagy úgy az elkövetkező száz évre.
A felvétel készítője a most Herszonban fotózó magyar riporter, Hajdú D. András. (A fényképre azonnal le is csapott egy neves nemzetközi magazin, ahol még nem jelent meg, ezért közlöm most csak a linket a fotóriporter Facebook-posztjához, ahol a kép online megtekinthető).
Kapcsolódó podcastepizód
Andrással már volt beszélgetés a podcaston, amelyből sok minden kiderül munkamódszeréről, alaposságáról, elkötelezettségéről, világlátásáról:
Miközben világrengető események zajlanak Ukrajnában és az Egyesült Államokban, az Aeon esszéportál a napokban közzétett egy rövid videót egy nem kevésbé világrengető témáról. Nevezetesen, hogy valójában hány szavuk van az inuit eszkimóknak a hóra.
Erről, ha jól érzékelem, évtizedek óta vita dúl. Vannak, akik szerint több tucat, sőt több száz, és vannak olyanok, akik szerint ez az egész féreértés.
Nos, ezúttal egy szakavatott inuit magyarázza el (és mutatja meg) a hómezőkön, hogy 47 szó létezik erre az inuit nyelvben, és a videóból mi is megismerkedhetünk ezek közül párral: külön neve van például az iglu építésére alkalmas hónak, megint más néven illetik azt a típust, amiből ivóvizet lehet nyerni ésatöbbi.
Én azért is össze vagyok zavarodva, mert még 2005-ben a városi legendáknak nyomába eredő Urban legends portál mérvadó forrásokat felvonultatva bizonygatta, hogy valójában két szót használnak az eszkimók a hó megnevezésére, minden más szó olyan konstrukció, ami más nyelvekben is létezik vagy létezhet (például mi is ismerjük a porhó, a hókása, a jégborda és a hasonló elnevezéseket).
Az egész vita mögött persze antropológiai és nyelvészeti frontvonalak húzódnak. Eszerint még a múlt század elején dobta be egy kutató azt hogy négy szavuk is van az eszkimóknak a hóra, aztán elszabadult a pokol, amiről az Urban Legends posztja így írt:
„A példát előszeretettel használták érveléseik során a relativista nyelvészek is, akik szerint minden nyelv másképp értelmezi a világot, ezért nem is vethető össze más nyelvekkel. A négyes szám előbb hétre nőtt, idővel aztán elérte a százat, majd a kétszázat – egy extrém esetben pedig a négyszázat is.”
Én nem mernék vállalkozni arra, hogy igazságot tegyek (amúgy lehetséges, hogy bizonyos szempontból mindenkinek igaza van).
Mindenesetre aki az inuitokra kíváncsi, annak ajánlhatom a Telex cikkét is róluk, amely írás szintén a napokban jelent meg, és amelyből egy kevésbé vidám ügy bontakozik ki, miszerint a klímaváltozás „az inuit közösségeket érinti talán az egyik legsúlyosabban.”
Ha már antropológiai „frontvonalak”: a nyár végének egyik olyan híre volt, amelyen sokat tűnődtem. Ez a tudósítás egy ember haláláról szólt. Egy emberéről, aki 26 éven át teljesen egyedül élt. Akinek anyanyelvét rajta kívül már senki nem beszélte a világon, hiszen ő volt – ha nem is az utolsó mohikán – de az utolsó tagja egy őslakos indián törzsnek Brazíliában.
A sztori kapcsán akadtam rá egy olyan dokumentumfilmre, amely bár nem új, és nem a „Gödrök Emberének” törzséről szól, ezt a történetet idézi. Sőt, ennél jóval többet.
José Padilha A törzs titkai című filmje (a film a Netflixen is elérhető) nem csak az őslakosok eltűnéséről szól, hanem egy egészen bizarr küzdelemről is, amelyet az őket tanulmányozó antropológusok vívnak egymással. Amely egyszerre dúl a nagyító alatt vizsgált indiánok falvaiban és a nagyvárosok akadémiai műhelyeiben. És amely harcnak szintén az indiánok az áldozatai.
Kapcsolódó podcastepizód
A műsor támogatóinak a Patreonon elérhető a Szécsi Noémival készített Moziatlasz című sorozatunk, amelynek eggyel ezelőtti adásában erről a filmről beszélgettünk:
(Információk a podcast háza tájáról:)
- Az előbbiekhez kapcsolódva jegyezném meg, hogy a napokban ment ki a Patreon-támogatóknak egy majdnem egy órás Moziatlasz-adás, amelyben Szécsi Noémival Marylin Monroe-ról, illetve a színész legendáról készült új játék- és dokumentumfilmekről beszélgettünk.
- Szintén ebben a hónapban jelent meg a Pethő Andrással készült Rá-Adás. Ez az extraepizód egy olyan izgalmas témát jár körül, amely a legutóbbi nyilvános epizódba nem került be.
- A hírlevél mostanában enyhén szólva kicsit sporadikusan jelentkezik, de majd mindenképpen javul a sebességem, csak a podcastadások mellett készülő extrák, illetve a stúdióépítés az utóbbi hetekben kicsit összezavarta a menetrendet. Mert hogy hamarosan elkészül a podcast saját stúdiója. Remélhetően karácsonyig minden meglesz, de ennél többet most nem írok erről. Persze hogy babonából. A mai magyar építőiparban a ráolvasás egyébként is fontos eleme a munkafolyamatnak. (Ám ahogy ezt az adások előtt is hallhatjátok: ezt a beruházást nem a mágikus gondolkodás, hanem a támogató hallgatók elszántsága és a szponzorok tették lehetővé. Köszi.)
- Szóval, mivel most muszáj az ablakszigetelőt, a klímaszerelőt és a festőt is szórakoztatnom, az október havi nagy epizód várhatóan csak október 25. környékén jelenik majd meg. És lesz még egy nyilvános epizód természetesen decemberben is, ahogy a támogatóknak is készül még extraadás karácsony előtt.
Ami a magyar kormányzatot illeti, úgy fest, bármelyik spájzba is nyitunk be, a befőttesüvegek között ott lesz Iván. Vagy legalábbis ez az érzése az embernek, ha a Dierkt36 oknyomozó portál két legutóbbi, orosz témájú tényfeltáró írását elolvassa.
Orbán a háborúban
Ez az októberi cikk azt járja körbe, hogyan manőverezett eddig az Orbán-kormány az Ukrajna ellen indított orosz háború során. A terjedelmes oknyomozó riport nem csak a kormány álláspontjának változásáról, az oroszbarátsággal (nem alaptalanul) vádolt magyar kormány politikájának mozgatórugóiról ad átfogó képet, de izgalmas látlelet a magyar kormányzat működéséről is. Egy olyan kormányzatéról, amely mindinkább egyetlen ember világképe, olykor téveszméi alapján hoz bel- és külpolitikai döntéseket. Ráadásul úgy, hogy – mint kiderült – a katonai és polgári hírszerzés a legfontosabb kérdésben csődöt mondott.
Kapcsolódó podcastepizód
A lehallgatott Direkt36 történetéről, az újságírás múltjáról, jelenéről és jövőjéről szól a podcast legutóbbi epizódja:
Az orosz kémfőnök fia Budapesten
És hát ez a frissebb ügy is elég bizarr:
Még néhány hónappal ezelőtt is a Fashion Street egyik saroképületében, egy elegáns Bécsi utcai ház egyik lakásában volt Andrej Nariskin, az orosz külső hírszerzést (SZVR) vezető Szergej Nariskin fiának bejelentett lakcíme.
Családban marad.
‘56 mint színes forradalom
Hogy miféle Oroszországgal kooperálunk, arról nem túl hízelgő képet fest az a Válasz Online-ban pár hete megjelent interjú, amely Vjacseszlav Szeredával készült. A történész-műfordfító az ötvenhatos magyar forradalom orosz kutatójaként izgalmas dokumentumokat ásott elő a szovjet archívumokból a kilencvenes években. Az interjúból kiderül: mára „lényegében visszazártak a Kreml levéltárai. Újra felállt a régi rend, amiben a titkosításokat nem oldják fel, a kutatói kéréseket nem teljesítik.”
Az orosz hungarológus nem kevesebbet állít, mint hogy „a sztálini típusú vezetés rehabilitációja” zajlik ma Oroszoroszágban:
„A politikai vezetésben fokozatosan győzött az elképzelés, hogy Oroszország a Szovjetunió egyenesági örököse, történetének folytatója, ezért abba kell hagyni a szembenézést a »csúnya dolgokkal«, hiszen azok is »mi voltunk«. Tulajdonképpen az ukrajnai háborúval is ennek a külügyi koncepciónak a levét isszuk, amely azt mondja, folytonosság van, valamilyen formában érdemes rekonstruálni a Szovjetuniót.”
Kapcsolódó podcastepizód
A Rainer M. Jánossal készült epizódban is elhangzik Vjacseszlav Szereda neve, mint akivel a magyar történész is együttműködött kutatásai során.
