STÓSZhírlevél

Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Az asztalomon álló stószból („stócból”) ajánlok neked cikkeket, könyveket, zenét, podcastot vagy filmeket.

Stósz hírlevél #025 – Index és fekete sereg

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:

A feliratkozás megerősítéséhez emailt küldünk a megadott címre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a kiküldött levelekben található linkkel.

Index, macska-egér harc és totálkáros csicskasors

Nem gondolom, hogy bárkinek is újat tudnék mondani az elmúlt hetek drámájáról. Arról, ami az Indexnél történt. (Ráadásul most már naponta mond valaki valamit a témában, árnyalva, vagy összezavarva a képet – nem feladata ennek a hírlevélnek hogy ezt a sagát percről-percre kövesse.)

Akik azonban átaludták volna ezt az időt, és átfogó képet szeretnének kapni a történésekről, azoknak két cikket ajánlanék a témában jó szívvel (egyik sem friss írás):

Inkább a csicskasorsot választottam

Az utóbbi napok egyik izgalmas megszólalása az ügyben a totalcaros Winkler Róberté. Elég precíznek tűnő helyzetértékelés az övé:

„Ha fentről leszólnak, hogy ennyi volt, akkor ennyi volt. És teljesen mindegy, hogy ki mondott mit, hogy ki adott utasítást kinek. Mindenki tudja, hogy csak egy ember létezik. Minden tőle jön. Én azoknak a táborához tartozom, akik azon is csodálkoznak, hogy eddig egyáltalán elhúzta az Index.”

Winkler mégis úgy döntött, marad ott, ahonnan az indexes újságírók távoztak:

„Nem tudom, mi lesz a Totalcarral. Szerintem ugyanígy maradunk, csak most már mi is a csicskamédiához tartozunk. További kérdés, hogy nem kellett volna-e nekünk is felmondanunk. De, szerintem fel kellett volna mondani. De én is inkább a csicskasorsot választottam.”

Nehéz szabadulni ezektől a szavaktól. Van bennük őszinteség, lehet hogy van bennük megalkuvás, lehet hogy bölcsesség. Ki tudja. De óhatatlanul a szinte közhellyé szapult mondat jut eszembe a Megáll az idő című filmből. Egy mondat, ami évtizedek óta itt van velünk:

„Jó, hát akkor itt fogunk élni.”

+

Elgondolkoztató grafikonok a kormánypárti-nem kormánypárti sajtó arányának alakulásáról, arról, hogyan változott a magyar média az elmúlt tíz évben (az Atlo adatvizualizációs műhely tálalásában).

Gyakrabban jelentkezik Az élet, meg minden podcast!

Bár sajnos mostanság elég gyakorta érkeznek hírek és bejelentések felszámolt, elvett, beszántott, sóval behintett, átszervezett, racionalizált, kiszervezett, felnégyelt, széttrancsírozott vagy egyszerűen csak megszüntetett szerkesztőségekről, alkotói műhelyekről, én most Az élet, meg minden podcastot illetően semmi ilyesmiről nem tudok beszámolni.

Sőt! Azt tudom most bejelenteni, hogy a podcast pár napon belül nem hogy kevésbé, de még inkább lesz.

Mert hogy a következő epizódtól kezdve gyakrabban és kiszámíthatóbban fogok jelentkezni: minden harmadik héten.

Ez pedig azért válik lehetségessé, mert a podcast havi támogatása a Patreonon az elmúlt napokban átlépte az 1000 jó usadollárt. Erre az esetre pedig ez a három hetenkénti megjelenés volt vállalásom, és persze nagy bennem az eltökéltség, hogy ezt a vállást most teljesítsem.

Tehát nagy-nagy köszönet minden kedves patrónusnak! Le a kalappal! Különösen így járvány idején. (A támogatók elvileg kaptak a bejelentésről a múlt héten egy külön, bővebb hírlevelet. Tehát ha múlt héten már te is köztük voltál, ennek a levélnek ott kell lennie a postafiókodban vagy a spamfolderedben).

Ennek megfelelően az utóbbi hetekben próbáltam felkészülni az új műsorrendre. További interjúalanyok szervezésével, a munkarend átszabásával és a pontos műsorrend hosszabb távú megtervezésével is. Most már „csak” tartani kell ezt az ütemtervet.

Koronás készülődés

Tekintve, hogy ismét riasztó hírek érkeznek a koronavírus pandémiáról, igyekszem felkészülni arra, hogy adott esetben jó minőségű távfelvételeket készíthessek. Ehhez előfizettem egy professzionális szolgáltatásra (ezt ismét csak a támogatások teszik lehetővé), és nagyon hamarosan PC-hez és Apple Machez is könnyen csatlakoztatható, egyszerűen kezelhető, de profi mikrofonokat vásárolok, hogy egy ilyen esetben ki tudjam küldeni ezeket az eszközöket előre postán a leendő műsorvendégeknek – ez a komolyabb beruházás ismét csak a támogatások miatt lesz lehetséges. (A technológia tesztelése folyamatban van.)

Reméljük erre kevésbé vagy egyáltalán nem lesz szükség, de ha már ennyi mecénás szorít ezért a podcastért és ennyi hallgatója van (ma már 14–15 ezren hallgatjátok a műsort több-kevesebb rendszerességgel), fontos szárazon tartani a puskaport. Mert ahogy ezt a podcast nevét ihlető Douglas Adams-regények egyikéből is tudhatjuk, „a valóság olykor pontatlan”.

Posztszovjet és Fortepán

Az Index drámájának egyik szomorú mellékszála (és hány ilyen melléktörténet lehet még) az, hogy a Fortepan sem folytatja (egyébként kitűnő) sorozatát az Indexen. Ezt Tamási Miklós, a fotósoldal egyetlen fizetett munkatársa jelentette be a Fortepan Facebook-oldalán.

Szép gesztus, karakán kiállás az Index távozó kollégái mellett, de talán nem jelenti a sorozat végét. Mint ahogy Tamási Miklós fogalmaz:

„Napok óta keresek valami frappáns fotót a Fortepanról, amivel illusztrálhatnánk ezt a kiábrándító, mellbevágó lezárást. Aztán arra gondoltam, hogy nem szeretnék lezárni semmit. Lesz másik!”

Erről jut eszembe, hogy a Fortepan tavaly nagy sikert arató, Minden múlt a múltam című kiállítása hetek óta online tárlat formájában is elérhető a Prezin. Aki akkor nem jutott el a Nemzeti Galériába és lemaradt róla, tehát most pótolhatja.

Kapcsolódó podcastepizód

A kiállításról volt szó abban a podcastepizódban, amelyben Tamási Miklóssal beszélgettem, és ami szerintem azóta sem veszített aktualitásából:

017 Tamási Miklós – A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt

Posztszovjet

Aki – a karanténhelyzet kevés előnyét kiaknázva – szívesen nézegetne még online kiállítást, érdemes pillantást vetnie Szilágyi Lenke fotóira, aki

„az 1990-es évektől kezdődően rendszeresen utazott a (volt) Szovjetunióba. Itt készült fényképein a kommunizmus bukását és az új, posztszovjet valóságot nem csak az olyan kiemelt központokban örökítette meg, mint Moszkva és Szentpétervár, hanem vidéken: többek között a Fekete-tenger vidékén, a Volga-régióban és Karéliában is.”

Amerikai fekete sereg

Az utóbbi napokban a magyar sajtóban is voltak híradások arról, hogy az Egyesült Államokban a Black Lives Matter tüntetésein megjelentek a feketék fegyveres milíciái. Amelyek tagjai lőfegyverekkel, katonai alakzatban vonulnak fel ezeken a demonstrációkon. (Például a 24.hu hírösszefoglalójában, amelyben a hírportál a Kentucky állambeli Louisville városban lezajlott tüntetésről ír, ahol több mint 300 ilyen fegyveres jelent meg.)

Tekintve hogy az alt-right tüntetésein is megszokott látvány, hogy a különféle – ott jellemzően fehér – milicisták gépkarabélyokkal masíroznak, akár arra is gondolhatnánk, küszöbön a polgárháború.

Bár elég aggasztó irányban haladnak a dolgok az USA-ban a novemberi választások hajrájában, a képet mindenképpen árnyalja, hogy nem új keletű jelenségről van szó, inkább újra előkerülő arzenálról: a fekete milíciák most alkalmazott nyomásgyakorló taktikája már a hatvanas években is megjelent és nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor is az akkor született, radikális fekete mozgalom, a Black Panther tagjai Kaliforniában elkezdtek fegyveresen vonulni, a lőfegyver viselése pedig identitásuk központi része lett.

Ahogy ez az Atlantic egy korábbi, 2011-es esszéjéből is kiderül, a „párducok” a fekete környékeken razziázó és ott szerintük visszaéléseket elkövető rendőrök ellen kívántak fellépni, és ehhez alaposan tanulmányozták az állam törvényeit. A rend őrei ebből annyit tapasztaltak, hogy egy-egy intézkedésük során fekete fegyveresek jelentek meg, akiknek vezetője az ilyen esetekre előírt távolságból közölte a rendőrökkel, hogy ők most figyelemmel kísérik, vajon törvényesen járnak-e el a hatóság emberei (ehhez joguk volt), szavaik nyomatékosításaként pedig csőre is töltötték a fegyvereiket (ehhez is joguk volt, a kaliforniai törvények szerint ugyanis töltött fegyvert csak gépjárműben nem lehetett tartani. Az utcán – ha azt nem rejtve viselték – ez nem volt tilos.)

Ezek az akciók aztán annyira hatásosnak és nyugtalanítónak bizonyultak, hogy Kalifornia állam törvényhozása a fegyvertartási szabályok szigorításával válaszolt. (A párducok pedig fegyverrel nyomultak be a szigorításokat tárgyaló kaliforniai kapitólium épületébe.) Míg el nem felejtem, az állam akkori, republikánus kormányzóját Ronald Reagannek hívták, aki ki is jelentette: „nem látok ésszerű magyarázatot arra, miért kellene a polgároknak töltött fegyvert hordaniuk az utcán.”

Csavar a történetben, hogy a Republikánus Párt azóta a mind szabadabb fegyverviselésért síkraszálló NRA szövetségese lett, és aligha engedheti meg magának a szigorításpárti fordulatot anélkül, hogy ne váltana ki ezzel saját szavazótáborában óriási elégedetlenséget. Márpedig abban a kiélezett kultúrháborús helyzetben, ahol 1–2 százaléknyi szavazatkülönbséggel dőlnek el választások, nincs annyi tartalék a rendszerben, hogy a republikánusok ezzel kísérletezzenek.

Milliárdos balatoni nyár

Hogy mennyi szabadstrand van a Balatonon, maradt-e egyáltalán elég, ellenzéki kampányok témája mostanság. De az igazi sztori emögött az, hogy az úgymond nemzeti tőkések miként vásárolják fel a tóparti kempingeket, szállodákat, kikötőket, szőlőket és hegyeket. Tulajdonképpen a mi pénzünkből.

A hvg.hu most térképre tette, hogy

„kik, hol, mennyi közpénzt kaptak a Balatonnál hotelfejlesztésre a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy programjából. Az eredmény az lett, hogy összesen 16 hotel tulajdonosának utaltak 43,4 milliárd forintot. És ebben a panzió-, illetve a kikötőfelújításra odaítélt állami milliárdok még benne sincsenek.”

Az Átlátszó pedig egy élő példával illusztrálja, hogy olykor milyen eredménnyel jár az a felvásárlás. Miszerint „Offshore-lovagoknak fizet az önkormányzat, hogy a helyiek lejussanak a tópartra Badacsonyörsön”.

Kapcsolódó podcastepizód

024 Bodoky Tamás – Jachtok, oligarchák, repülők és az Átlátszó története

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

10,547követőTetszik
1,823követőKövetés
274követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.