A Fortepan név ma már fogalom Magyarországon. Egykor a váci Forte film- és fotópapírgyár népszerű filmnegatívját jelölte az elnevezés, ma legtöbbünknek más ugrik be, ha azt mondjuk, Fortepan: egy online és ingyenesen elérhető fotóarchívum.
Amely kikukázott, kilomizott, felhasználók által beküldött, vagy éppen elfelejtett hagyatékokból, archívumokból kiválogatott fotókkal úgy mutatja meg a magyar XX. századot , ahogy azelőtt senki. A Fortepan fotóarchívumot 2010-ben hozta létre másodmagával az 1970-ben született Tamási Miklós, mindössze ötezer fotóval. Ma, kilenc évvel később a Fortepanon majdnem 120.000 fotó van, a gyűjtemény pedig évente bővül 15-20.0000 képpel.
De a Fortepan ma már sokkal több, mint egyszerű fotóarchívum. Magyarország világ vizuális emlékezete.
[powerpress]
A gyűjtemény olyannyira sikeres lett az elmúlt években, hogy az idén képeiből a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás, amely augusztus 25-ig látható Budapesten.
A sikertörténet ellenére a Fortepanban javarészt ma is önkéntesek dolgoznak, ingyen. Kivétel ez alól csak Tamási Miklós, aki a Fortepan egyetlen fizetett alkalmazottja. És aki ma is — ahogy az elmúlt kilenc évben is rendületlenül — saját maga válogatja ki, mi kerüljön fel a szájtra.
Ebben az adásban vele beszélgetek képekről, történelemről, a magyar tündérkert elgazosodásáról, vidámról és tragikusról, iszonyatról és groteszkről — az életről, meg mindenről.

Szeretnél egy jó könyvet az újságírásról?
Még akad pár példány a podcast műsorvezetőjének kézikönyvéből!
ELSŐ LEÜTÉS – A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon.
Az interjúkészítésről szóló teljes fejezet INGYEN letölthető!
Részletek és könyvrendelés az Első leütés honlapján.
Linkek a műsorban elhangzó témákhoz
Aki még sosem barangolt volna arrafelé a neten, itt található a Fortepan fotóarchívum.
Az augusztus 25-ig még megtekinthető, Minden múlt a múltam című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.
A Fortepan képinformációin dolgozó, Fortepan megfejtések Index-fórum.
Tamási Miklós korábbi munkahelye, a CEU keretei között működő OSA-archívum.
A váci Forte gyár történetéről szól ez a Wikipedia szócikk. Hogy miképpen festett pár éve a bezárt gyár, az látható a 444-en közölt fotó-összeállításon.
A Fortepan tevékenységét (is) támogató mecenatúrát szervező cég, a Summa Artium.
Szerzők, fotóhagyatékok a Fortepanon, amelyek szóba kerültek az epizódban
- Hunyadi József, aki magyar írókat, művészeket fotózott – neki köszönhetjük egyebek mellett a Kádár-korban megjelent versantológiák olykor ijesztő portréit (Index-cikk a fotósról képekkel)
- Bauer Sándor, a Vendéglátás című lap fotósa (Index-cikk a fotósról képekkel)
- Berkó Pál, a fotóbolt-raktárosból lett fotós (Index-cikk a fotósról képekkel)
- Kotnyek Antal, a Film, Színház, Muzsika fotósa (Index-cikk a fotósról képekkel)
- Vajszada Károly, a felvidéki rajztanár (A 444 cikke képekkel)
- Urbán Tamás, a Kádár-kor perifériájáról tudósító fotóriporter (Index-cikk képekkel)
- Philipp Tibor – ő Krassó György sógora, mindkettejükről szó esik a műsorban. Róla és Krassóról készült képeiről szól a 444 cikke.
- A BRFK helyszínelési képei
Megemlített könyvek, filmek, kiállítások
- Papp Gábor Zsigmond és Tamási Miklós dokumentumfilmje: Az ügynök élete
- Forgács Péter Privát Magyarország című dokumentumfilm-sorozata
- Susan Sontag: A fényképezésről
- Cikk a Magyar Nemzetben az Inconnu csoport betiltott, 1986-os, Harcoló város című kiállításáról
- Berecz János hírhedt sorozata 1986-ból, A velünk élő történelem. Olvasható róla pár mondat a Beszélő cikkében
- Vivian Maier amereikai fotográfusról egykor én is írtam egy másik blogomon
A műsorban is említett, nagyobb magyar fotóarchívumok
- A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti fényképtára
- A kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum
- Az MTI fotóarchívuma
Egyéb linkek
- Kőszeg Ferencet követik a magyar állambiztonság emberei (Demszky Gábor fotói Rajk László oldalán)
- 1954-ben, a vesztes berni döntő után zavargások törtek ki Budapesten. Ezt nevezik „focialista forradalomnak” (is)
- A Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár
Ezeket a „fotós” epizódokat ajánlom még
Amennyiben érdekel a fotók világa, két korábbi „fotós” podcastepizódot ajánlok még figyelmedbe:
- #011 Koleszár Adél – A sötétség mélyén a napfényes Mexikóban
- #005 Dóka Béla – Kuba „speciális” időszaka, a süketnéma utcalány és egy stúdió a pálmafák között
Műsorjegyzetek
[0:05:25]
A Fortepan „eredetmítosza”: hogyan született meg a későbbi képarchívum a lomtalanításokon gyűjtött fotókból.
[0:07:25]
A Fortepan őse: a járműves fotók. A Két ütem című kiállítás a Bukarest téri, elhagyott buszállomáson.
[0:09:16]
Az „Opel Rekord a házunk előtt” feliratú fotós tasak.
[0:10:29]
Az eltűnt és távolivá vált polgári, elfelejtett Magyarország képi világa, mint a tárgyi igényesség kora. Nem a múlt, hanem a vágyott jövő: Magyarország, ami „tök jó hely volt”.
[0:15:15]
Susan Sontag az amatőr fotóról: a szép előtérbe helyezése.
[0:16:31]
A polgári Magyarország mellett másik motiváció a képek gyűjtésekor: 1956, ami láthatatlan esemény lett a Kádár-korszakban. Krassó György 1986-os, Harcoló város című, betiltott kiállítása 56-ról. Berecz János hírhedt, 1986-os tévésorozata „az ellenforradalomról”.
[0:21:44]
Tamási Miklós korábbi munkahelye, a CEU-n működő OSA Archívum. A Fortepan 2009-es indulása. Mi az, hogy Fortepan? Hogyan lehetne meghatározni? Kié a kép?( A kép azé, aki nézi.) A szabad felhasználás kérdésköre.
[0:26:07]
Miért Fortepan lett az archívum neve? A névválasztás története. A váci Forte gyár, az analóg filmgyártás leépülése és megszűnése Magyarországon és a világon.
[0:29:07]
Kik válogatják a fotókat a Fortepanon? Mennyi kép kerül fel évente és hány képet kell ehhez átnézni? Mekkora időtávot ölel fel a Fortepanon lévő képgyűjtemény?
[0:32:57]
Miről nincs kép a Fortepanon? Bartók Béla, akiről alig készült fotó.
[0:34:06]
Hunyadi József fotóhagyatéka híres magyar írok portréival.
[0:36:58]
Írók, akikről kevés kép van, vagy nincs is kép a Fortepanon: Hajnóczy Péter és Hamvas Béla.
[0:37:32]
Történelmi események, amelyekről nincs kép. A kommunizmus kép nélkülisége, az eltűnt operatív (állambiztonsági) fotók. Tamási Miklós és Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című dokumentumfilmje. A kommunista tetthelyekről hiányzó fotók: nincs fotó az Andrássy út 60-ról, Recskről.
[0:41:40]
A hiányzó képek a magyar zsidóság deportálásáról, gettósításról.A többségi társadalom, amely nem kívánt jelet hagyni az erről szóló fotókkal.
[0:46:08]
Nincs fotó a berni vesztes döntő után hazaérkező magyar fociválogatottról.
[0:47:51]
120.000 fotóval a Fortepan jelenleg Magyarország legnagyobb, szabadon hozzáférhető online fotóarchívuma, de mindenképpen a legnépszerűbb. De vannak sokkal nagyobb, zártabb magyar fotóarchívumok: A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum és az MTI fotóarchívuma.
[0:49:18]
Mennyiben alakítja a magyarok fejében lévő képet a múltról a Fortepan képeit egyedül válogató Tamási Miklós? „Nem én vagyok, aki kijavítom a történelmet.”
[0:50:47]
A fotónyersanyag-történet paradoxona: a felbontás és a fotók részletgazdagságának romlása a technika fejlődésével.
[0:51:50]
Hogyan, milyen képekkel bővül a Fortepan fotóarchívuma? Szerzők, családok, akik „szeretnének benne lenni”.
[0:52:57]
Mi alapján válogatja ki a képeket Tamási Miklós? Miért nincsenek kikötött kutyák a Fortepánon? Miért van rajta történelmi rettentet, és miért nincs rajta „családi rettenet”?
[0:54:54]
A BRFK-archívum helyszínelési fotók feldolgozása. Az öngyilkosságról szóló képek kérdése.
[0:57:19]
A groteszk a kádári Magyarország rendőrségi, honvédségi fotóin.
[1:00:08]
A Fortepan-kiállítás a Nemzeti Galériában.
[1:01:14]
Hogyan hagy nyomot a fotókon az adott korszak, az ország társadalmi állapota? Az eszmény, a kompozíció és a rendezettség elvesztése az idők során. A szemét és a tréningruha megjelenése.
[1:06:15]
Egyre több kép készül el a családról, és egyre kevesebb a világról. A hosszú út a selfiekig.
[1:09:16]
Történeti fotók, amelyek első blikkre érdektelenek, de történelmi háttértudásunk izgalmassá teszik őket. Kulcsszavazás és képalák a Fortepánon. Képadatoló és képfejtő önkéntesek: a Fortepan megfejtések fóruma.
[1:17:29]
Bauer Sándor, a Vendéglátás című lap fotói a Fortepanon.
[1:17:53]
A „képfejtők” legérdekesebb találata: egy ismeretlen szegedi motoros, akikről később kiderült, ő Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós.
[1:19:31]
Az emberi agy korlátozott képessége arra, hogy kontextus hiányában felismerje az arcokat. A mesterséges intelligencia, a számítógépes algoritmusok a jövőben segíthetnek a Fortepan-képen szereplők azonosításában.
[1:24:33]
Felfedezett szerzők a Fortepanon: Berkó Pál, Kotnyek Antal, Vajszada Károly.
[1:29:10]
A fotókon megjelenő gazdagok, sztárok világa és a szegények világa. Hogyan van jelen ez a két világ a Fortepánon látható képeken?
[1:31:40]
Urbán Tamás, a Kádár-korszak perifériájának fotósa a Fortepanon. Az első hivatásos fotós, aki teljes életművét szabadon publikálhatóvá tette a Fortepanon.
[1:34:28]
A Fortepan ingyenessége, a szabad felhasználás modellje.
[1:37:22]
A sajtófotón kívüli fotótörténet a nyilvánosság elé tárása. Privát, családi fotók a Fortepanon.
[1:39:47]
A Fortepan és a Creative Commons liszensz. Mire jogosítja fel ez a felhasználót?
[1:44:09]
Miért nem támogatja a magyar állam a Fortepant? Próbálkozások és kudarcok. A pályázati pénzek hiánya ezen a területen. Deutsch Tamás elutasító válasza.
[1:48:12]
A Népszabadság fotóarhcívumának sorsa. Hogyan került a fotóanyag az OSZK-ba? Liszkay Gábor telefonja és felajánlása. A Fortepan lehetősége, hogy válogasson az anyagból.
[1:51:03]
A múzeumok és a 70 év után szabad felhasználásúvá váló fotográfiák. Már létező együttműködések a Fortepannal..
[1:53:08]
Miért nincs értéke Magyarországon a fotóknak, fotóhagyatékoknak? Mitől lesz műtárgy egy fotó, és miért esik ki a műtárgypiacról a negatív?
[1:58:02]
Vivian Maier története. Miért nem sikerült őt sem „bejuttatni” a műtárgypiacra?
[1:59:28]
A magyar múzeumi, közgyűjteményi világ forráshiányossága: nincs, ami felhajtsa a fotók árait a magyar piacon.
[2:01:47]
Az adományozókkal való foglalkozás időigényessége. A családtörténetek, családi sztorik feldolgozhatatlansága.
[2:05:22]
A Fortepan körüli önkéntes stáb.
[2:07:12]
Egy új hagyaték: amatőr fotók a bácskai „hideg napokról”.
[2:08:29]
„Az emberi szemétség”, ami nem jelenik meg a Fortepanon.
Nagyon érdekes volt!
Köszönöm a műsort, nagyon tetszett.
Nagyon jó, nagyon fontos gondolatok. Nagyszerű beszélgetés volt, köszönöm.
Remek adás volt, mint mindegyik. Nagyon jó, hogy nincsenek töltelékműsorok, itt tényleg tartalmat kap az ember.
Köszi, örülök, hogy tetszett a műsor. Ha minden terv szerint halad, a jövő héten jön az új epizód 🙂
Nagy érdeklődéssel hallgattam végig a beszélgetést, elismerésre méltó, amit létrehoztak, ugyanakkor elgondolkodtam rajta, mennyire befolyásolja a gyűjtemény értékét, hogy egy személy válogatja a képeket, bevallottan a saját ízlése szerint.