Moziatlasz
Balatoni nyár másképp
A napokban volt a bemutatója a Nyomik című magyar filmnek, amely önmeghatározása szerint „dokumentum akció” (a trailer itt megnézhető). És úgy érzem, az utóbbi évek legizgalmasabb, legeredetibb magyar road movie-ja. Már csak azért is, mert a főszereplők (Báder Richárd, Nagy Zsolt, Tóth Károly, Tunyogi Imre) közül hárman kerekesszékben élnek.
Surányi Judit filmje négy, fogyatékossággal élő fiúról szól, akik nyaralni indulnak a Balatonra. Őket követi a kamera a klasszikus légy a falon módszerrel. És a Nyomik nem szépít, nem romantizál, de – bármennyire frivolnak is tűnik ezt így leírni – mégis szabadságélmény. Hiszen inspiráló, katartikus az a bátorság és személyes autonómia, amit hősei a nézőknek közvetítenek.
Magyarországon az ilyen eredeti alkotásoknál már szinte meg sem kell említeni, de azért idevésem, hogy természetesen ez a film is szerelemből készült. Vagyis az alkotók ingyen dolgoztak ezen a 45 perces mozin. Ez a minőség terén azonban nem jelent kompromisszumot: Bordás Róbert, Buk Miklós és Surányi Ádám operatőrök munkája mesteri, Vranik Krisztián finoman szőtt zenéje pedig a képsorokkal együtt emlékezetes atmoszférát teremt (és elnézést, hogy itt nem sorolom fel a teljes stábot, hiszen mindenki megérdemelné az említést).
🎧Kapcsolódó podcastepizódok
Szintén majdnem nulla költségvetésből és gyakorlatilag teljesen egyedül készítette anno filmjét Tuza-Ritter Bernadett, akivel jó régen vettem fel ezt a beszélgetést. (Viszont a fentiek miatt is változatlanul aktuális.)
Még ezekről olvashatsz majd:
- Apostolok a platón. Határokról, határtalanságról és Reigl Judit képéről.
- Megvédik a békét. Pár szó egy nyertes pályázatról és a nyomában támadt hisztériáról.
- A hosszúra nyúlt kilencvenes évek. Portik Tamás bírósági showműsora.
Blende
Apostolok a platón
A napokban volt a bemutatója a Nyomik című magyar filmnek, amely önmeghatározása szerint „dokumentum akció” (a trailer itt megnézhető). És úgy érzem, az utóbbi évek legizgalmasabb, legeredetibb magyar road movie-ja. Már csak azért is, mert a főszereplők (Báder Richárd, Nagy Zsolt, Tóth Károly, Tunyogi Imre) közül hárman kerekesszékben élnek.
Surányi Judit filmje négy, fogyatékossággal élő fiúról szól, akik nyaralni indulnak a Balatonra. Őket követi a kamera a klasszikus légy a falon módszerrel. És a Nyomik nem szépít, nem romantizál, de – bármennyire frivolnak is tűnik ezt így leírni – mégis szabadságélmény. Hiszen inspiráló, katartikus az a bátorság és személyes autonómia, amit hősei a nézőknek közvetítenek.
Magyarországon az ilyen eredeti alkotásoknál már szinte meg sem kell említeni, de azért idevésem, hogy természetesen ez a film is szerelemből készült. Vagyis az alkotók ingyen dolgoztak ezen a 45 perces mozin. Ez a minőség terén azonban nem jelent kompromisszumot: Bordás Róbert, Buk Miklós és Surányi Ádám operatőrök munkája mesteri, Vranik Krisztián finoman szőtt zenéje pedig a képsorokkal együtt emlékezetes atmoszférát teremt (és elnézést, hogy itt nem sorolom fel a teljes stábot, hiszen mindenki megérdemelné az említést).
Ha már Olaszország és háború, valamint a háború utáni évek: ebből a korábbi, Stefano Bottonival készült hosszú epizódból sok minden érthetővé válik Itália közelmúltjából és jelenéből. Mussolinitól a szélsőjobb és szélsőbal terrorizmuson át az oszág mai útkereséséig.
Ha már Olaszország és háború, valamint a háború utáni évek: ebből a korábbi, Stefano Bottonival készült hosszú epizódból sok minden érthetővé válik Itália közelmúltjából és jelenéből. Mussolinitól a szélsőjobb és szélsőbal terrorizmuson át az oszág mai útkereséséig.
Vezérlőterem
Megvédik a békét – pár szó egy nyertes pályázatról és a nyomában támadt hisztériáról
Talán már értesültetek róla, hogy Az élet meg minden podcast nyert a Szabad Média pályázaton (a pályázatot az USA budapesti nagykövetsége támogatja). Azért ez a megfogalmazás, hogy „már”, mert napok óta tart a hergelés emiatt az állammédiában (az egykori Szabad Nép stílusában). Tehát a nép ellensége lettem, az imperialisták láncos kutyája, aki az amerikaiak pénzén tör Magyarország „szuverenitására”, és esténként talán kolorádóbogarakat is szór repülőről a hon virágzó kertjeire.
Három dolgot szeretnék műsoron kívül erről megjegyezni:
Miután a magyar büntető törvénykönyvbe félig-meddig visszaemelték a rosszemlékű „hűtlenség” tényállását, és hogy ismét van olyan államvédelmi hatóságunk („szuverenitásvédelminek” hívják), ahol belső ellenségnek gondolt állampolgárokat vegzálnak majd (egyelőre még csak jelentéseket írogatnak róluk), nekem tényleg gyomorgörcsöm lett ettől az egésztől (bár büszke vagyok arra, hogy a listán szerepelek).
Azért lett gyomorgörcsöm, mert én ebben nőttem fel.
Apámat 1956 után „hűtlenségért” tizenöt évre ítélték, ebből tíz és fél évet le is ült. De szabadulása után, egészen ‘88-‘89-ig tartott a rendszeres zaklatás és ellehetetlenítés. Erről az állandósult szemétkedésről vannak élénk emlékeim gyerekkoromból.
Persze én én vagyok, az apám meg (nyugodjon békében) az apám – nem szeretnék mások érdemeivel feltűnősködni (neki pedig aztán három emberre való érdeme van hazafiságból és helytállásból). De hát nem is volt célom, hogy röhejes muszáj Hamletként ebben a labirintusban bolyongjak. Csak hát úgy tűnik, feleim, sokadmagunkkal ránk zárták itt az ajtót, és sehogy sem tudjuk kiverekedni magunkat a XX. századból.
Mindeközben furcsa olvasni az állammédia kirohanásait olyanoktól, akik számára ismeretlen a tisztességes verseny fogalma, és akik például (és ezeket a példákat hosszú oldalakon át sorolhatnám) saját podcastjaikat (szemben az én magánbefektetésemből és a hallgatók hozzájárulásából felépített eszközparkkal) egy közpénz-százmilliókkal kitömött „kávéház” stúdiójában veszik fel, fizetésüket pedig – álhirdetések közbeiktatásával – az államtól kapják. Ez nem konzervativizmus. Ez a bolsevik sajtómodell.
Bár ez elég egyértelmű, mivel jó eséllyel erről is hazudozni fognak, ideírom: Az élet meg minden podcast szerkesztésébe, tartalmába eddig sem szólt bele senki, és ezután sem fog. Érteni vélem, hogy ez ugyancsak irritáló azok számára, akik életüket olyan függelemben töltik, ahol folyton megmondják, mit kell gondolniuk. Ezzel nekem nincs dolgom, mégis szívből kívánom a mielőbbi szabadulást nekik is. Mert szabadnak lenni jó. Igaz, néha kétségtelenül nehéz.
Mire fordítom ezt a pénzt?
Hogy a lényegről is írjak: a linken elérhető táblázatban feltüntetett pénzösszeget arra nyerte el a műsor, hogy videós kapacitásait bővítse, és hogy az egyszemélyes műsorkészítésből (én lennék ez az egy személy) egy kicsit el tudjon lépni a csapatmunka felé.
A megújult hírlevélről
Ha már itt egyszemélyes műsorkészítésről esett szó, ahogy azt magatok is láthatjátok, végre újra van havi hírlevél, azaz Stósz. Hosszú, több hónapos (műsorkészítés melletti) „kalapálás” gyümölcse ez, amelynek az volt a célja, hogy a Stósz elkészítése egyszerűbbé váljon (a hírlevél egyes blokkjai megjelennek a műsor honlapján is, és a „hírlevélmotor” most már az egyes epizódok adatait tartalmazó táblázattal is úgymond integrálva van). Szóval ez kicsit több időt vett nekem igénybe, mint azt az első prototípusnál gondoltam, és még van mit finomítani rajta, de most már úgy működik, ahogy megálmodtam. (Utólag is elnézést azoktól, akik feliratkoztak rá – már hatezren –, de hónapok óta nem kaptak semmit. Ezután minden másként lesz 😇 ).
Hazai
A hosszúra nyúlt kilencvenes évek
Ha már a lezáratlan XX. századról beszéltem, akár annak utolsó évtizedét is tekinthetjük igen hosszúnak: a kor emblematikus alakjai (az időszak jellemző szava az „olajvállalkozó”) és történeteik máig itt vannak velünk.
Ez onnan jutott eszembe, hogy egy minapi tudósításban „Gyárfás Tamás és Portik Tamás régóta húzódó gyilkossági peréről” írtak. Méghozzá abból az apropóból, hogy Portik Tamás keddi bírósági tárgyalásán botrányt kavart ott megjelenő fia, aki elállta az érkező tanácselnök bíró útját, majd kávéval is leöntötte őt.
🎧Kapcsolódó podcastepizódok
Mivel Portik Tamás jellemző taktikája egy ideje védőügyvédjeinek csere-beréje (hét ügyvédet is „elfogyasztott” már), illetve a bíróval szembeni elfogultsági indítványok előterjesztése, nekem az a benyomásom, hogy az elmúlt hónapokban olyan új fejlemény büntetőperében nem volt, ami felülírta volna azt a pár hónappal ezelőtti izgalmas EXTRA adást, amelyben hosszan beszélgettem Dezső Andrással. Az újságíróval, aki könyvet írt a Portik-sztoriról és a kilencvenes években hirtelen nagyra nőtt maffiózókról. Az epizódból szépen ki is bomlik az a saga, ami most a tárgyalóteremben sehogy sem tud véget érni.
