Jóga vagy svédtorna?
Honnan került a jóga a nyugati világba? Indiából, vágta rá erre majdnem mindenki az elmúlt 100 évben. Svédországból – vágta rá a kérdésre a Telex cikke, amely elég nagy felzúdulást okozott magyar jógás körökben. Olyannyira, hogy az ügyben még a Magyar Jógaoktatók Szövetsége is sietett közzétenni állásfoglalását.
A Telex ugyanis arról írt: kevesen tudatosítják a mai nyugati jógagyakorlók közül, hogy a
„friss kutatások szerint […] a jóga alapjait nem Indiában, hanem Svédországban fektették le a 19. század végén. A gyakorlatok pedig izgalmas kulturális pingpong során jutottak el Indiába, hogy onnan pattanjanak vissza nyugatra, már színes, keleti köntösben.”
A dolog azonban ennél kicsit összetettebb, így a sommás megállapítás, bármennyire is jól hangzik, ebben a formában nem fedi a valóságot.
A Telex-cikk nem teljesen friss, már a novemberi hírlevélben el akartam sütni, de annyira érdekelt a téma, hogy elolvastam annak a könyvnek az idevágó fejezeteit, amelynek megállapításai alapján a dolgozat született. Mark Singleton művéről, a Yoga Body: The Origins of Modern Posture Practice-ről van szó. (Gyanítom, a Telex írása nem a könyv alapján, hanem a könyv kapcsán született cikkek átolvasása után készült. Tehát: a „friss kutatások” esetünkben a 2010-ben megjelent könyv anyagát jelentik).
Bár a Telex cikke egy Pehr Henrik Ling nevű svéd költő gyakorlatait említi a ma ismert jóga ősforrásaként, Singleton könyvéből kiderül, hogy nagyobb szerephez jut ebben a történetben a dán Niels Bukh „Primitív gimasztika” nevű (egyébként Ling metódusára épülő) rendszere, amely tulajdonképpen brit katonai közvetítéssel terjedt el az akkori gyarmati Indiában, hogy aztán a hindu (nacionalista) ébredés egészségmozgalmára is hatással legyen.
A 20. század elején ezek a testkultúra-mozgalmak ugyanis szorosan összefonódtak a politikával, hiszen, ahogy a Telex-cikk is fogalmaz, a nacionalizmus „kapcsolatot látott az erős nemzet és a polgárok acélos teste közt.” Nem véletlen tehát, hogy a Bukh-féle szisztéma igen népszerű lett a náci Németországban, maga Bukh pedig idővel a nácizmus lelkes támogatója lett.
Bár alapvetően igaz, hogy a XX. század derekáig kanonizált jógagyakorlatokra nagy hatással voltak a kor nyugati gimnasztikai rendszerei is, azért a helyzet nem annyira egyszerű, hogy a ma Európában és Amerikában ismert jóga a „svédtornából” jön, punktum.
Addig stimmel, hogy a ma legdivatosabb két nagy jógairányzat, az Astanga jóga és az Iyengar jóga „ősatyja” Krisnamacsarja volt. Az is kiderül a komoly kutatások alapján megírt könyvből, hogy Krisnamacsarja amolyan kísérleti ember volt, és valóban beépített ezt-azt a saját gyakorlatsoraiba (mindent, amiről úgy gondolta, „működik”). Tehette, mert a mysore-i maharadzsa által státuszba vett guru jógaórái inkább kiegészítették azt a nyugati stílusú testnevelés-oktatást, aminek az uralkodó a 30-as években fontos szerepet szánt a fiatalság nevelésében. A helyi gimnasztika- és egyéb tornaórák így csupán méterekkel arrébb zajlottak Krisnamacsarja foglalkozásaitól.
A lényeg, hogy az indiai mester sok mindent beemelt nyugati tornagyakorlatokból saját rendszerébe, csakúgy ahogy a 30-as években Indiában népszerű iskolai testnevelésanyagokból is, és ezt vegyítette a jógatradícióval (ezen az 1938-as filmfelvételen megcsodálhatjuk az akkor már ötven éves mestert).
Ez a mix olyannyira jól sikerült, hogy – amint Singleton könyve megállapítja – „a Bukh kézikönyvének első kiadásában szereplő gyakorlatok közül legalább 28 megdöbbentően hasonló (vagy teljesen azonos) a [Krisnamcsárja-tanítvány] Patthabi Jois astanga-sorozatában” lévőkkel.
Ám az astanga-jóga három sorozatából csak az elsőben 41 ászana van, azaz van ott bőséggel más is. Méghozzá „valódi”jóga az indiai hagyományból. Ezért is jegyzi meg Singleton, hogy Krisnamacsarja „tanítása egyszerre jelentette a kulturális adaptációt, a radikális innovációt és a tradcióhoz való hűséget.” (Kiemelés tőlem.)
Vagyis volt mit mihez adaptálni.
A Magyar Jógaoktatók Szövetségének a Telex-cikkre közzétett közleménye így fogalmaz: „az alap ászanák nem az általuk említett 20. század eleji svéd költőtől valók, hanem az ősi jógahagyományokból. A 15. és 17. század között keletkezett Hatha jóga pradipiká 15, a Gerandha szamhita 32 ászanát említ, a Hatha ratnavali pedig már precízen leír 84 alap ászanát.” (Itt jegyezném meg, hogy Singleton újabb, 2017-es könyve a jóga ősibb, indiai forrásaival foglalkozik, vagyis aligha állítható, hogy Singleton a jógát „svédtornának” tartja.)
Bár nem vagyok a kérdés szakértője, az astanga-jóga első sorozatát, meglehetősen ügyetlenül, magam is gyakorlom olykor-olykor. Így talán még azt hangsúlyoznám: egyedülálló és semmihez sem hasonlítható ebben a mozgásrendszerben a gyakorlatok alatt következetesen „végigvitt” jógalégzés-technika, amely eleve megkülönbözteti ezt a szisztémát az európai gimnasztikától.
Ezek után talán nem nehéz belátni, hogy itt nem arról van szó, hogy a „svédtorna” érkezett vissza Európába indiai közvetítéssel. Sokkal inkább arról, hogy egy zseniális tanító (Krisnamacsárja) miképpen illesztette be a nyugati tornagyakorlatokat az indiai hagyományba, majd hogy ez a szintézis hogyan gazdagította aztán az egész világot.
Talán nem áll messze az igazságtól, ha azt írom: minden valamirevaló tradíció és tanító így működik.
(A fotón: Krisnamacsarja bemutatót tart fiatal tanítványaival a maharadzsa udvarában.)
Következő epizód karácsony után
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a hírlevélben is boldog karácsonyt kívánjak!
Köszönöm a hallgatók eddigi kitartását, érdeklődését, ragaszkodását. Békés ünnepeket!
És persze lesz epizód decemberben is, csak egy kicsit elcsúsztam vele: az utolsó simítások vannak hátra, de most úgy tűnik, ez már csak december 27. táján fog kimenni. (A járványhelyzet miatt távfelvétellel készült az új epizód, és egy kicsit elszaladt velem a ló, több mint négy órányi „alapanyagot” vettem fel a karosszékemből – ami a szerkesztésnél, vágásnál megbosszulta magát. Mármint időben.)
Viszont szerintem rendben lesz ez az anyag. (Annyit árulok el előzetesen, hogy – az ünnephez illően – lesz benne szó testről és lélekről is).
Mítoszépítés játékmotorral
Ha valaki kíváncsiságból rá-rá tévedt a Kásler Miklós emberminiszter védőszárnyai alatt létrejött Magyarságkutató Intézet (MKI) honlapjára, eddig is gyanakodhatott arra, hogy az Emmi alá tartozó, és állami pénzekkel bőségesen ellátott intézmény lufi. A honlapon az intézet munkájáról beszámoló hírek jó része semmilyen módon nem kapcsolódik őstörténetünk kutatásához, hacsak az I. és II. világháború hadtörténetének témakörében közzétett dolgozatok vagy a kommunista éra alatti magyar külkeresekről írt tanulmány nem minősül valamiképpen annak.
Csata a pozsonyi csata körül
Az MKI most napvilágot látott filmje már az intézet eredeti feladatának megfelelő témakörben született, ám egybehangzó vélekedések szerint tudományos szempontból értelmezhetetlen. A pozsonyi csata animációs filmen való bemutatásáról van szó, amely projektről a Válasz Online a történelmi tévedéseket és fantazmagóriákat listázó cikke megállapítja:
„Az MKI a Pozsonyi csata című filmmel lényegében kiírta magát a valamennyire is komolyan vehető kutatóhelyek sorából.”
A Telex cikke után pedig az olvasónak kezd egyértelművé válni, miképpen szolgál ez a film nem ismeretterjesztő, hanem ideológiai célokat, amely alkotásban a magyarság nem is a fosztogatást megelégelő bajor hadakkal találja szembe magát, hanem a magyarság „kiirtására” felesküdő „Nyugat” ellen vonul harcba. (Tudatos félrefordítás, történelemhamisítás, kitaláció – a film gazdag eszköztárat vet be a mítoszépítéshez.)
Árpád népe Brüsszel ellen
A gyanakvás, hogy ez az egész tulajdonképpen nem tudományos munka, hanem propaganda, identitáspolitika és aláfestés a Brüsszel ellen vonuló Orbán Viktor miniszterelnök ténykedéséhez, bizonyossággá válik, ha elolvassuk azt az interjút, amit Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a „film” kapcsán a Magyar Nemzetnek adott. Ebben kifejti::
„itt vagyunk. Büszkén és erősen.[…] Ellenállva a ránk törő idegen kultúráknak és külső hatalmi központoknak. Lerázva eddig minden igát – a török hódoltságot, a Habsburg-uralmat, a szovjet megszállást csakúgy, mint a szuverenitásunkat kikezdeni próbáló brüsszeli próbálkozásokat.”
Ami egyébként a pozsonyi csata körül folyik manapság úgymond „nemzeti” berkekben, az még a radikális jobboldal egyik hangos megmondóemberének, Szentesi-Zöldi Lászlónak is sok(k) volt. Ő egy Facebook-bejegyzésében utasította rendre a konteógyártókat, nem sokkal azelőtt, hogy az MKI filmje megjelent.
Jelzésértékű, hogy – talán a „nemzeti” táborban elszabadult indulatok miatt, talán központi sugallatra – ezt a posztját a bátor publicista hamar eltávolította Facebook-oldaláról. Jelzésértékű, mert annak a forradalomnak a gyermekei támadják most, amely forradalom lángját dezinformálással, álhírekkel és egyéb módon való hergeléssel ő maga is kitartóan élesztgeti. Hogy aztán kirohanást intézzen azellen, amit hosszú évek alatt így ő maga állított elő.
Nem kellett volna inkább járványügyre költeni?
Hogy ez a film összesen mennyibe került/kerül nekünk, nem tudjuk. Az biztos, hogy idén júliusban kiderült:
„A Magyarságkutató Intézet idei költségvetési keretét 216,2 millió forinttal emelte meg a kormány, de emellé még kaptak 490 milliót az általuk használt helyiségek felújítására. De azt is bebiztosították, hogy a 2021-es költségvetésből a Magyarságkutató 1,2 milliárd forintot kapjon.”
Tudom, hogy szocialista szokás mindent lélegeztetőgépre átváltani, mégis mocorog bennem a kérdés: vajon elérkezik majd az a pillanat, amikor az egészségügyért felelős miniszter, azaz Kásler Miklós gondolkodóba esik, vajh nem hiányzik-e ez a pénz mondjuk a magyar járványügy (vagy a munkájukat elvesztők támogatásának) költségvetéséből?
Látva a nemzetközi összehasonlításban is lesújtó magyar halálozási statisztikákat, a kérdés helyénvalónak tetszik. A számok hátteréről érdemes elolvasni Élő Anita cikkét a Válasz Online-on.
Tóth Gabi és az Unreal Engine
A film technikai megvalósítását nem vesézném ki (ahogy főcímdalát sem, Fankadeli és Tóth Gabi tolmácsolásában – nyilván, volt erre is pénz, haladjunk). Talán egyszer majd születik arról alapos szakcikk, hogy a borzalmas végeredményt a felhasznált technikai eszköz helytelen megválasztása (a számítógépes játékok grafikai motorjaként is ismert Unreal Engine volt az animáció lelke), vagy egy egészestés filmhez kevésnek bizonyuló, esetleg hiányzó szaktudás eredményezte.
Kapcsolódó podcastepizódok
A magyar őstörténet valóban izgalmas kérdéseiről, és arról, miképpen kapnak a valódi kutatások lényegesen kevesebb állami támogatást, mint az MKI, érdemes meghallgatni ezt az epizódot:
Arról, hogy miképpen lett nemzeti mítoszgyártás őstörténetünkből, és hogyan él tovább a magyar turanizmus:
Szombathy Pál Index-története
Volt egy szerkesztőség, az Index, amely úgymond testületileg felállt, és munkatársai beleugrottak a semmibe, amikor számukra kiderült, hogy munkájukat nem tudják tovább végezni. Mármint úgy, ahogy eddig végezték. (Vö. „politikai befolyásolási kísérlet”.)
Volt pár arc, aki aztán nevét adta ahhoz, hogy a távozók még ki sem hűlt helyén új szerkesztőséget építsenek.
Azóta ők is elhagyták a fedélzetet, jóllehet, ők már nem önszántukból.
Most egy ilyen arc – az Index nyáron kinevezett, majd pár hete helyettesével együtt felállított főszerkesztője, Szombathy Pál – adja elő a történteket, saját verziójában a 24.hu interjújában.
Az mindig izgalmas, amikor az, aki korábban elkövetőnek látszott, azzal áll elő, hogy valójában ő az áldozat. És mondjuk nem azok, akik az Indexnél nyáron felálltak. Mindenesetre az akkor távozó indexesek (későbbi telexesek) most közleményben tiltakoztak Szombathy Pál egy szerintük különösen sértő kijelentése ellen, amely azt sugallta, hogy a távozó indexeseknek volt B-terve. Ez, mint a közlemény fogalmaz, „színtiszta hazugság”.
Kapcsolódó podcastepizód
Az Index-ügyről, az Index történetéről szól ez a podcastepizód Az élet, meg minden podcaston:
