Köddé válni
Dzsohatszü
Karantén, kijárási tilalom, rendkívüli jogrend, azaz bezártság idején sokakban erősödhet a vágy, hogy jó lenne innen eltűnni valahová. Ezért is kezdem ezt a hírlevelet most a „szófejtő” Szóról-szóra rovattal.
Magyarországon egyébként is sokan sokat beszélnek arról, hogy kívül tágasabb. Sokan le is lépnek, még többen ezt csak folyton tervezik, és inkább maradnak. (Anyai nagybátyám 1956-ban 13 évesen disszidált, egyedül. Akkoriban, a forradalom utáni napokban a szülők túl sokat beszéltek erről otthon, de végül ők nem mentek. Ő megszökött, és ment – pár évtizedig haza sem jött, és nem kallódott el.)
Akik az eltűnésnek valami szervezettebb formáját választanák, azoknak jó hírrel szolgálhatok. Bizonyos országokban egész iparág épül az eltűnésre. Illetve eltüntetésre.
Apró bökkenő, hogy a bizonyos országokat ebben az esetben leginkább Japán jelenti. Ahol az efféle köddé válásra használatos a dzsohatszü (angol átírásban: jouhatsu) szó. Ami ilyenkor azt takarja, hogy valaki – gyakran egyetlen éjszaka alatt – hátrahagy mindent (családot, szeretőt, szülőket, gyereket) és új néven, új életet kezd. Úgy, hogy a hozzátartozóknak sem lesz sok esélye nyomára bukkanni (az eltűnő inkognitóját ilyenkor védi a törvény).
Igen, ez az a kategória, amikor valaki lemegy cigiért, és húsz év múlva kerül elő.
A dzsohatszükről (ebben a kontextusban a szó jelentése: “elpárolgottak”) először az idén olvastam cikket a BBC honlapján, de utánanézve a dolgoknak kiderült, hogy pár éve már bekerült a nyugati köztudatba ez a japáni jelenség. Találtam róla írást a Los Angeles Times-ban 2003-ból, de Léna Mauger francia újságíró egész könyvet szentelt a témának (a könyv angol kiadása 2016-ban jelent meg).
A Time magazin 2017-es cikke azt érzékelteti, hogy Mauger könyve némiképp túlzó és szenzációhajhász, a lap riportjából azonban kiderül, valóban szakosodtak cégek az ilyen emberek „eltüntetésére” a szigetországban. Ezeket a vállalkozásokat stílusosan „éjszakai költöztetőknek” hívják. Azaz valaki este még van, reggel már nincs.
Nem kell rögtön nyakatekert sztorikra gondolni. Például sok dzsohatszü családi erőszak elől menekül, olyan zaklató élettárs elől, akitől hosszú ideje nem tud szabadulni. Vagy kezelhetetlen adósságai elől. És persze akad olyan is, akinek egyszerűen csak elege lett mindenből, ami addigi életét jelentette.
Amúgy egy ilyen éjszakai költöztető felbukkan a Breaking Bad (magyarul: Totál szívás) című amerikai sorozatban is. Persze ez nem Japán, hanem Új-Mexikó. Ő a napközben porszívóboltos El Galbraith, „Az Eltüntető”. Aki bajba jutottaknak segít – jó pénzért – új személyazonossággal, új életet kezdeni. Egyetlen éjszaka alatt. (Mivel a sorozat első évada 2003-as, nem zárom ki, hogy az L.A. Times cikke volt a karakter ihletője.)
+
Apró zenei adalék eltűnni vágyóknak: Lou Reed – Vanishing Act.
Az elnökség nagy pillanata
A szexbolt legalább jól járt
Minden összeomlásnak van mitikus-szimbolikus pillanata. Donald Trump elnökségének az, amikor az egyre furcsább Rudy Giuliani (korábban New York polgármestere, ma leginkább a – sajnos csak remélhetően – távozófélben lévő elnök ügyvédje) egy szexbolt és egy temetkezési vállalkozás krematóriuma mellett, egy kertépítő cég parkolójában volt kénytelen megtartani Philadelphiában sajtótájékoztatóját. Mivel hogy stábja a szervezés során véletlenül összecserélte a hasonló nevű helyszínt a belvárosi Four Seasons Hotellel. (Aki lemaradt volna a sztoriról, íme magyarul egy összefoglaló a 444-en).
Szóval ez volt az a placc (erős hasonlóságot mutat egy elprivatizált, majd magára hagyott magyar gyárteleppel), ahol mintegy „hivatalosan” is elindult Trump B-terve. Nevezetesen hogy a bukott választás után csalással vádolják a demokratákat, vagyis hogy ne fogadják el az akkor már nyilvánvalóvá vált vereséget.
Igazából a mai napig sem érthető, miért ragaszkodott Rudy az összecserélt helyszínhez, amikor kiderült a foglalási hiba. De talán ezzel segít visszamenőleg is megvilágítani egy egész korszak esetlegességét. Trump elnökségét.
Volt persze aki ezzel is jól járt:
- a kertépítő cég (a váratlanul jött hírnévből profitált a vállalkozás, már saját pólókat, sapkákat is forgalmaznak, írja a hvg.hu);
- a szomszédos szexbolt (a Fanatsy Island Facebook-oldala valósággal felrobbant, rövid idő alatt 7000 komment született az oldalon, derül ki a tulajjal készült interjúból).
Nem taktika, puccskísérlet
Sok okosság elhangzik most arról, hogy Trump viselkedése – miszerint nem hajlandó elismerni ellenfele, Joe Biden győzelmét az elnökválasztáson – taktikai jellegű. Szeretné feltüzelt állapotban tartani választótáborát, hogy addig is, amíg bekövetkezik az elkerülhetetlen, mind több adomány érkezzen kampányának számlájára. És ha ezek a célkitűzések teljesültek, januárban majd az egyik oldalajtón távozik a Fehér Házból.
Ezt az olvasatot erősíti, amire a Reuters hírügynökség tudósítása hívja fel a figyelmet: jóllehet Trump létrehozott egy olyan alapot, ahová hívei azért adakozhatnak, hogy a szavazatok újraszámlálásának és az eredmények bíróság előtti megtámadásának költségeit fedezhesse választási stábja, az apróbetűs figyelmeztetés szerint a mikroadományok túlnyomó része nem ebbe az alapba kerül, hanem egyéb kampánycélokat szolgál. (Például a Georgiaban még függőben lévő két szenátori helyért folyó küzdelem korteshadjáratáét.)
De eközben népszerű azzal is érvelni, hogy az egész cirkusz egyszerűen Trump instabil mentális állapotának következménye.
Mi van, ha nem ez a lényeg?
Csakhogy van egy harmadik lehetőség: az, hogy az előző két felvetés a ködösítés, és valójában az Egyesült Államokban puccskísérlet zajlik.
Még mielőtt őrültnek kiáltana ki a kedves olvasó, hadd citáljam ide Timothy Snyder történész szerdán megjelent cikkét a Boston Globe-ból (az ő neve Magyarországon is ismert, magyarul olvasható több könyve is, egyebek mellett a 2019-es A szabadság felszámolása, amely a nyugati demokráciákra leselkedő veszedelmet elemzi). Snyder így fogalmaz:
„Puccs zajlik, résztvevőinek száma pedig nem apad, hanem nő.”
Bár Snyder cikkében azt sem zárja ki, hogy ennek a „puccsnak” következtében Trump marad az elnök, ennek a kísérletnek a hosszú távú következményeit még veszélyesebbnek tartja. Kifejti, olyasfajta tömegpszichózisnak az előidézése zajlik, ami például az I. Világháború után megteremtette lehetőségét, hogy a német vereséget a katonai és polgári vezetés árulásának állítsák be. Vagyis hogy tömegek higgyék el: „ellopták” tőlük a győzelmet.
A tömegpszichózis kialakításának célja, hogy delegitimálja és a nemzet köréből kizárja a másikat. Csakhogy a káoszt, amit ez előidéz, és ezt a weimari köztársaság példája is megmutatta, annak kiötlői sem képesek hosszabb távon kontrollálni. Ebből a helyzetből más fog majd profitálni: olyan erő, amely ügyesebben alkalmazkodik a zűrzavarhoz.
+
A fenti stratégiának meg is van az eredménye: a Politico közvélemény-kutatása szerint a republikánus szavazók 70 (!) százaléka véli úgy, hogy a 2020-as elnökválasztás nem volt szabad és tisztességes.
+
Aki magyarul szeretne erről olvasni: ezt a három lehetőséget boncolgatja a G7 írása is.
Kimondták
Mindennek tükrében valószínűleg nem csak a valóság fazonírozásának szándéka vezeti a magyar állampártot, amikor a köztévét az amerikai eredmények folyamatos kétségbe vonására utasítja. (Egy jellemző adalék ehhez keddről, egy héttel az amerikai elnökválasztás után: Maximális lojalitás: a köztévén még mindig nem nyert Biden, bizonytalanság van.) A káosznak ez a folyamatos előidézése ugyanis ebben az értelemben napi-politikai cél.
„[…]vagy buta vagy hazudik”
Hogy miért írtam arról, hogy az állampárt a köztévét utasítja? A múlt héttől már konkrét bizonyíték van arra, hogy ez ott a rutinszerű működés (bár a műsorfolyamból eddig sem lehetett más épeszű következtetést levonni). A Szabad Európa leleplező cikkéhez hangfelvételeket is mellékelt, amelyeken Bende Balázs, a közmédia „külügyi kabinetjének” vezetője a köztévé egyik értekezletén ecseteli azt, hogy „az MTVA-ban nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik az azonnal adja be a felmondását.”
Az egyik hangfelvétel szerint Bende ezt is kijelenti:
„Aki nem fogja fel, hogy hol dolgozik, és mi az elvárás, az vagy buta, vagy hazudik.”
A hangfelvételekben egyébként a legrémisztőbb az a fagyos, fenyegető, megfélemlítő légkör, amelyben ez az értekezlet lezajlott, és amely valószínűleg jellemző munkakörnyezete az ott dolgozóknak.
+
Bende Balázs egyébként a köztévének az az arca, aki rendszeresen az észak-koreai televíziót is megszégyenítő, teljesen szürreális hírmagyarázatokkal jelentkezik a képernyőn, olyanokkal, amelyek még a pártállami időkben is szokatlanul hatottak volna.
Nem tartott sokáig
Az Azonnali cikke az „új” Index új vezetőjének távozásáról: Felmondtak Balogh Ákos Gergelynek, az Index eddigi főszerkesztő-helyettesének
Kapcsolódó podcastepizódók
Aki a magyar médiavilág válságtüneteire, az ott folyó küzdelemre kíváncsi, azoknak jó szívvel ajánlhatom a független sajtó neves alakjaival készült beszélgetéseket Az élet, meg minden podcaston:
- #030 Uj Péter – A pont az i-n: az Index és a 444 története
- #027 Puzsér Róbert – Goebbels kristálygömbje, Luxus Vivien táskái és a magyar polgárháború
- #024 Bodoky Tamás – Jachtok, oligarchák, repülők és az Átlátszó története
- #016 Bódis András – A NER-lovagok lelkivilága és a Válasz Online története
- #001 Lukács Csaba – A Magyar Hang szerkesztőségében felgyújtott ezer dolláros csekk és Kim Dzsongun tábornokainak extázisa
A nők és a zenész pasik
Nyilván helyénvaló lenne a STÓSZ aktuális számában a járványügyi Pandémia rovattal folytatni, de az a sejtésem, hogy amikor eleve mindenki egy nagy karanténban él, lehet, sokan szívesebben olvasnának a hírlevélben inkább valami másról.
Hát akkor, legyen egy kis zene. Méghozzá a kérdés: vajh miért vágyjuk a közös zenehallgatást akkor is, amikor otthon digitális kütyüinken kitűnő minőségben élvezhetjük azt, amit szeretnénk? A Válasz Online cikkében a szerző, Stump András, a fizikus-evolúcióbiológus Szilágyi Andrást segítségül hívva mutatja be ennek tudományos hátterét. Ízelítő a cikkből:
„»A hippokampuszban elindul az oxitocin-termelés is. Ez viszont igen delikát kémiai folyamat, kevés természetes helyzetben jut szerephez.«” A zenén kívül még szex közben, szoptatáskor az anyában, valamint akkor, ha egy kellemes beszélgetésben igazán jól fel tudunk oldódni valakivel. Az oxitocint éppen ezért társas hormonnak is nevezik. A hatása ugyanis: elkezdünk elfogadóbbak lenni, vágyni kezdjük a közösséget, jobb lesz az együttműködő képességünk.”
