Az emberi lélek olykor irracionális működésének megértéséhez, de a jelenben zajló politikai folyamatok feltérképezéséhez is jó adalék lehet az a két cikk, amely a napokban került elém. (Az egyik magyar nyelvű, a másik angol.) Mindkét sztorit a következő címkékkel lehetne ellátni: eszképizmus, internetes mém, fiatal férfi, frusztráció, cinizmus, gamer, identitáspolitika.
Az én kicsi náci pónim
Az Index arról ír, hogy miképpen lett egy eredetileg kislányoknak szánt lovacskás baba üzletileg jövedelmező kultuszából frusztrált és dühös, felnőtt férfiak szubkultúrája. (Legfőképpen az afféle internetes fórumokon, mint a 4chan, amely olyan „mozgalmak” születési helye, mint az Alt-right vagy a QAnon néven futó, vallási szektákhoz hasonló követőtábort képző összeesküvés-elmélet).
A cikkből kiderül, hogy náci egyenruhás, karlendítős pónikat rajzolgatni először a fősodornak szánt fricska, aztán az irónia, a cinizmus jele. Majd a frusztráltságé. Aztán azé, hogy a pónirajongó tényleg és igazából benácult.
Hawaii-mintás ing és gépkarabély
Egy hasonló, a 4chanről kiszabadult, de onnan a valóságba és rohampuskákkal felvegyverkezve előugró internetes szubkultúráról tudósít a The Atlantic. Az amerikai magazin cikkének tárgya a Boogaloo „mozgalom”, amely az említett internetes fórum lőfegyverekkel foglalkozó csoportjában született meg (egy ilyen fórumcsoport közönsége az USA-ban sajátos keveréke az aktív szolgálatot teljesítő vagy ex-katonáknak, szenvedélyes lőfegyvertartóknak, valamint a fegyvereket többnyire csak a videójátékokból ismerő gamereknek).
„A Boogaloo-fiúk” a Black Lives Matter tüntetéseken kezdtek el a valóságban is feltűnni idén tavasszal. Ruhatáruk jellegzetes darabjai a hawaii-mintás ing és a gépkarabély. Nehéz megmondani, hogy kiket utálnak jobban, a baloldali tüntetőket vagy a (szerintük túlterjeszkedő) rendőrséget és szövetségieket, mindenesetre a tüntetéseket álcául használva a mozgalom egyik tagja egy rendőrt és egy szövetségi alkalmazásban álló biztonsági őrt agyonlőtt. (A cél egyben a zavarkeltés volt, és hogy polgárháborút robbantsanak ki az USA-ban.)
Epilógus
Hogy az „ifjúsági kultúrának” nevezett káoszban mesterséges identitásokat kialakítani jó üzlet (hiszen egy ilyen szubkultúrához eladható termékeket is lehet tervezni és kínálni), azt a kilencvenes években az MTV vagy a Benetton, illetve úgy en bloc a zene- és a filmipar nagy márkaépítői megmutatták. (Ajánlott olvasmány: Naomi Klein No Logo című könyve.)
Az, hogy ezeket a technikákat a politikai marketing is hatásosan képes alkalmazni, a következő évtized slágere volt.
Azt, hogy a közéleti tevékenység kimerülhet a mémgyártásban és a Facebookra való posztolásban, az elmúlt tíz év, valamint a mindent eluraló identitáspolitika bizonyította be.
Hogy ez visszafelé is működhet, vagyis hogy az internetes mémek leugrálhatnak a képernyőkről a való világba, és a videójáték az utcán folytatódhat (örökélet, végtelen lőszer nélkül), ezt látjuk most.
Kapcsolódó podcastepizód
Arról, hogy miként tanult a politika az üzleti marketingtől, ebben az epizódban is sok szó esik:
027 Puzsér Róbert – Goebbels kristálygömbje, Luxus Vivien táskái és a magyar polgárháború
