„Valami hirtelen és borzasztóan rossz irányt vett a tinédzserek számára a 2010-es évek elején” – kezdődik amolyan kafkai felütéssel a The Atlantic cikke, amiből tényleg az derül ki, hogy mára nem csak a Z generáció (az 1995 után születettek), hanem talán mi mindannyian szörnyű féreggé változva találtuk magunkat ágyunkban.
Jonathan Haidt szociálpszichológus nem egyszerűen esszét írt, hanem terjedelmes vádiratot, hosszan sorolva azokat az adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a közösségimédia-használat és a Z-generáció drámaian romló mentális állapota, súlyos életvezetési zavarai között szoros összefüggés van. A helyzet pedig Haidt szerint olyannyira tarthatatlanná vált, hogy azonnali beavatkozást igényel (a cikk sajnos előfizetéssel hozzáférhető csak, de programadó írás, és egyben Haidt új könyvének „reklámja” is, amely könyvre talán érdemes lesz odafigyelni.)
Elgondolkodtató állítása, hogy az okostelefonok és a közösségi média világa egy korábbi problémát erősített fel: azt a több évtizedes tendenciát, hogy a szülők egyre inkább megfosztják a gyerekeket és a tinédzsereket a felügyelet nélküli játék és együttlét, a kockázatvállalás szabadságától. Haidt szavaival:
„A játék egyik létfontosságú aspektusa a fizikai kockázatvállalás. A gyerekeknek és a tinédzsereknek olyan környezetben kell kockázatot vállalniuk – és olykor kudarcot vallaniuk – ahol a kudarc nem túl költséges. Így fejlesztik képességeiket, győzik le félelmeiket és tanulják meg felbecsülni a kockázatot, tanulják meg az együttműködést azért, hogy később nagyobb feladatokra is merjenek vállalkozni. A sérülés jelenlévő veszélye futkározás közben, a felfedezés, a játékos harc, vagy éppen egy másik [gyerek]csoporttal szembeni valós konfliktus borzongató izgalmat kelt, és az ilyen játék tűnik a leghatékonyabbnak arra, hogy gyerekkori szorongásainkat legyőzzük, valamint társasági, érzelmi és fizikai kompetenciánkat felépítsük.”
Vagyis – itt most szimbolikus értelemben használva a szót – arról a grundról van szó, amely egyre több gyerek életéből ma már teljesen hiányzik.
A szociálpszichológus állítása az, hogy a gyerekek fokozatos, felügyelt, „benti” létre szoktatása már évtizedekkel korábban elkezdődött, és a 2010-es években ezt a túlkontrollált generációt szippantotta be a virtuális világ. Mindez először a szülők számára nagyon is biztonságosnak tűnt (legalább a szobájában van a gyerek), ám több ok miatt is pusztító hatásúnak bizonyult. (Most tekintsünk el attól, hogy Haidt nézőpontja jellemzően középosztálybeli, hiszen nem minden családban az a legfontosabb probléma, hogy vajon Pistike átér-e időben a nyelvóráról a zongoraórára.)
Lelki bajaik
Haidt cikkében hosszasan idézi az elgondolkodtató statisztikákat a szorongás megugró szintjéről, emelkedő öngyilkossági rátáról, növekvő depresszióról, tanulási zavarokról, a szövegértés lassú, de folyamatos romlásáról, valamint arról, hogy a közösségi médiában zajló státuszjátékoknak milyen romboló hatása van tinédzserkorban. És mivel ezek a problémák már nem csak az amerikai fiatalok esetében jelentkeznek határozottan, hanem a fejlett világban mindenhol (és jellemző az időbeli egybeesés is), a kutató számára egyértelmű, hogy mindez összefüggésben van az okostelefonok és a közösségimédia-használat elterjedésével.
A mentális problémákon túl ennek eredménye valamiféle általános visszahúzódás: mintha a világ túl félelmetessé vált volna az így felnövők számára ahhoz, hogy határait kísérletező kedvvel feszegetni lehessen.
Megoldási javaslatok
Végezetül Jonathan Haidt négy pontban szedte össze, hogy milyen változásokat kellene nagyon hamar életbe léptetni a probléma kezeléséhez:
- A gyerekeknek ne legyen okostelefonjuk középiskola előtt.
- Ne legyen közösségimédia-hozzáférésük 16 éves koruk előtt.
- A telefonokat tiltsák ki az iskolákból.
- Több függetlenség, szabad játék (és felelősségvállalás) a való világban.
A 2010 óta kis mértékben, de folyamatosan romló összintelligencia-hányadosról a műsor legutóbbi epizódjában is szó esik. Ott Nyáry Krisztián a mélyolvasási képességünk elveszítésével hozza ezt összefüggésbe, ami az online „szövegfogyasztás” egyik hatása lehet.
A 2010 óta kis mértékben, de folyamatosan romló összintelligencia-hányadosról a műsor legutóbbi epizódjában is szó esik. Ott Nyáry Krisztián a mélyolvasási képességünk elveszítésével hozza ezt összefüggésbe, ami az online „szövegfogyasztás” egyik hatása lehet.
