Nyáry Krisztiánt, azt hiszem, kevés hallgatónak kell bemutatnom. Nagyon sokan találkozhattak már – ha máshol nem – a Facebookon életrajzi történeteivel. Magyar írók és alkotók a főszereplői ezeknek a közösségi médiában hosszúnak számító, papíron viszont olykor egypercesnek ható írásoknak, amelyek az évek során nagy közönségsikert arattak. 2012-től kezdve már könyv, illetve könyvek formájában is.
Ebben az epizódban tehát vele, az íróval és kommunikációs szakemberrel beszélgetek sokféleképpen elmesélhető életekről és ételekről, fókuszált olvasásról és lefóliázott könyvekről, halálról és szerelemről, az életről meg mindenről.
Műsorjegyzetek
Nyáry Krisztián
Említett művei és az ezekből idézett történetek
Így ettek ők – Magyar írók és ételeik (2023)
- Jókai Mór és Laborfalvi Róza története
- Móra Ferencés Walleshausen Ilona
- Faludy György
Így szerettek ők 3. – Legújabb irodalmi szerelmeskönyv
- Molnár Ferenc és Bartha Vanda története. Molnár Ferenc említett késői műve az Útitárs a száműzetésben. Érdekesség: a mű elveszettnek hitt kéziratát és az egyéb írói feljegyzéseket (amelyek új megvilágításba helyezhetik az életművet) nemrég találták meg New York-ban.
- Petőfi Sándor és Csapó Etelke története (a Mednyánszky Bertával való kapcsolatát taglaló fejezetben)
Így szerettek ők 2. – Újabb irodalmi szerelmeskönyv (2013)
- Móra Ferenc házasságának története – más részletekkel és feldolgozásban, ebben a könyvben is szerepel, innen idézem ezt a szomorú verset: „Két idegen gályarab / Egy bilincsre verve / Nyomorultan űzetünk / Végtelen vizekre”.
- Márai Sándor és Matzner Lola. (Lola halála utáni történéseket említve, amikor is Márai álmában felesége szöveges üzeneteit látta.)
- Szabó Lőrinc, Mikes Klára és Korzáti Erzsébet története.
Kritikák és műfaji kérdések
- Nyáry Krisztián és Margócsy István évekkel ezelőtti vitája itt olvasható el a Magyar Narancsban
- a beszélgetés során idézett Selyem Zsuzsa cikk (Türelemmel és nyállal) itt olvasható az ÉS-ben
- Nyáry Krisztián Hatos Pál könyveit (Az elátkozott köztársaság, Rosszfiúk világforradalma) hozza fel jó példaként arra, hogy lehet tényirodalmat írni izgalmasan;
🧭 Kapcsolódó epizód:
Az epizódban szó esik az olvasás szerepe mellett a mesélés fontosságáról. A mesekutatásról sokat beszéltünk ebben az epizódban:
Líra könyvajánló
Az epizód végén futó könyvajánló új részében ezúttal a Magyarország globális története – A kezdetektől 1868-ig című könyvét ajánlom.
Olvasáskutatás
- az idézett, 2023-as kutatás olvasási szokásaink alaklulásáról itt tölthető le
- funkcionális analfabétizmus
- angol szakszavak (köztük a skimming és scanning) definíciói magyarul az olvasási technikákról
- a mélyolvasás (fókuszált olvasás) és az empátia kapcsolatát tárgyalja ez a cikk
Család és iskolák
- a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozata
- Pécsi Tudományegyetem bölcsészkar
- az intercity-professzorok és az „intézmény” megszüntetése
- interjú Nyáry Krisztián lányával, Nyáry Lucával az édesapáról
- Háy János verse Nyáry Krisztián felesége halálára a Facebookon
🧭 Kapcsolódó epizód:
A halálról tényleg nehéz beszélni, és erről eszembe jut a Líra Könyv Zrt. egykori (másik) híres (legendás) igazgatójával készült beszélgetés, aki sajnos nincs már köztünk:
🎧 #034 Morcsányi Géza – Majdnem takarásban
Kultúrháború
A beszélgetésnek abban a részében, ahol (az olykor komoly irodalmi értéket képviselő, de) vállalhatatlan politikai nézeteket valló szerzőkről, vagy ordas eszmék szolgálóinak irodalmi értéket nem képviselő, de forrásértékű munkáiról esik szó, a következő nevek említődnek:
- Ezra Pound (aki Mussolini rendszerének híveként Amerika-ellenes beszédeket tartott a római rádióban)
- Louis-Ferdinand Céline
- Knut Hamsun
- Nyírő József – újratemetésének érdekes közjátéka volt az író hamvainak szállítása (Szőcs Géza kulturális államtitkár későbbi állítása szerintmégsem a táskájában szállította azt)
- Emberek a havason: Szőts István Nyírő József írásai alapján készített filmje.
- Nyilas parlament: az újratemetés apropóján kialakult polémiában a vita arról folyt, tekinthető-e nyilasnak Nyírő, illetve hogy egyáltalán volt-e olyan, hogy „Nyilas parlament”, amelynek tagja volt. Két jellemző vélemény az ÉS-ből: Szakály Sándor és Nyerges András írásai
- Szálasi Ferenc és a Magvető által kiadott naplói (a kötet Karsai László bevezető tanulmányával és jegyzeteivel jelent meg)
- Bajcsy-Zsilinszky Endre – Róla egyébként beszélgetünk Ungváry Krisztiánnal ebben az EXTRA adásban:
- Bosnyák Zoltán
- Gábor Andor
- Rákosi Mátyás visszaemlékezései
Cancel culture
- cancel culture (eltörléskultúra)
- a politikailag korrekt Hófehérke és a hét törpe (amiben sem fehér főhős, sem törpe nincsen)
- Ricky Gervais és Armageddon című új showja a Netflixen-
További említett írók, művészek
- Cserna-Szabó András
- Berkesi András
- Esterházy Péter
- Hamvas Béla
- Harsányi Zsolt
- Karinthy Frigyes
- Kassák Lajos
- Kertész Imre
- Somogyvári Gyula
- Simon Jolán
- Szentkuthy Miklós
- Szerb Antal
- Tersánszky Józsi Jenő
Politika és közélet
- Gyermekvédelmi és „fóliázós” törvény”: az epizód felvétele óta két új fejlemény történt az ügyben (a cikkekben az előzmények is olvashatók):
- pert nyert a Líra a 12 milliós bírság ügyében
- de közben kapott egy újabb büntetést is, egészen fura eljárást követően
- A kormányközeli MCC és a Libri felvásárlása
- L. Simon László menesztése
- a Boeing említett botránya
Fővárosi politika
- az azonnali.hu interjújában Nyáry Krisztián részletesen beszél sajtófőnöki és kampányfőnöki pályafutásáról.
- a Sawyer-Miller Group és politikai megbízásai: elég szövevényes és elhúzódó politikai csatározások témája volt a cég megbízása, a K-Monitor cikkgyűjteménye nyújt ebből ízeltítőt.
- az epizódban is említett BKV-ügy
- a Nokiásfoboz legendája: az ügy során vált a politikai korrupció mértékegységévé. A sztorit robbantó BKV-vezérigazgató azonban később állítását a bíróságon visszavonta.
- természetesen 2006-ban a ma is járó Combino-villamosok üzembe állítása sem volt zökkenőmentes
- dugódíj
Említett nevek
- Atkári János
- Bruck Gábor
- Damu Roland
- Demszky Gábor
- Dúró Dóra
- G. Fodor Gábor és a pillanat uralása
- Göncz Árpád
- Hajós András
- Csúcs László
- Keszthelyi András
- Tiba Zsolt
- Václav Havel
- Nelson Mandela
- Lech Walesa
Tartalmi kivonat időkódokkal
A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak.
[00:06:02] Hogyan olvasunk kevesebbet úgy, hogy valójában minden eddigi kor emberénél sokkal több szöveget fogyasztunk?
[00:19:20] A mélyolvasás mély hatásai: mit veszítünk, ha nem olvasunk szépirodalmat?
[00:32:31] Írás és egzisztencia: meg lehetett-e valaha is jól élni íróként Magyarországon?
[00:36:31] Az Aczél-korszak kultúrpolitikája és máig tartó hatása.
[00:42:05] Móra Ferenc házassága és feleségének szakácskönyve.
[00:49:05] Jókai Mór, a gasztrotörténész
[00:57:18] Nyáry Krisztián történeteinek titka. Miért kritizálták könyveit az irodalomtudósok?
[01:16:12] Lehet-e jó író valaki, ha közben rongy ember volt?
[01:23:19] A „cancel culture” és a politikai korrektség. A kultúrháború veszélyei az irodalomban és a filmművészetben.
[01:27:35] Szálasi naplója és a Magvető kiadó. Történelem alulnézetből: új trend a történettudományban.
[01:35:18] Nyáry Luca mondatai apjáról és édesanyja (Nyáry Krisztián felesége) haláláról. Tudunk-e beszélgetni a halálról? Molnár Ferenc és Márai Sándor kései történetei.
[01:43:21] Nyáry Krisztián pályakezdése, orientálódása a színház világa, majd az irodalomtudományok felé. Politikai-kommunikációs pályájának kezdetei.
[01:56:16] Megmerítkezés a politikában Demszky kampányfőnökeként és a Sawyer Miller Group cégvezetőjeként.
[02:02:13] Az irodalomtudomány haszna a politikai kommunikációban. Hogyan dolgozik egy politikus beszédírója?
[02:08:43] Milyen a jó válságkommunikáció? A BKV-ügy és a városházi életszakasz vége.
[02:20:33] A politika megjelenése a könyvkiadásban. A fóliázós törvény és az MCC tulajdonszerzése.
[02:36:42] Epilógus: mit mondanak Nyáry Krisztiánnak Magyarországról a kikutatott történetek?