A karantén elején ismerőseim kicsit irigykedve jegyezték meg: vírus ide vagy oda, legalább én jól járok, mert most aztán mindenki otthon lesz, és podcastokat fog hallgatni.
Ezeknek az ismerőseimnek már akkor kifejtettem: én ennek éppen az ellenkezőjére számítok. (Érveimet persze azonnal negatívizmusom bizonyítékának tekintették, és lesöpörték az asztalról.)
Pedig én ezt azért fejtettem ki, mert podcastokat sokan buszozás, metrózás, villamosozás vagy autóvezetés közben hallgatnak, amely tevékenységek jellemzően elég nehezen kivitelezhetőek egy lakásban.
Az emberek ott inkább sorozatokat néznek, olvasnak vagy a számítógépen játszanak. (Ejnye!)
Ez a jóslatom be is jött: a podcastok hallgatottságának visszaesése járvány idején általános tendencia, és ez immár adatokkal is alátámasztható. A csökkenés ezek szerint az amerikai piacon a Podtrac új statisztikái alapján nem drámai, de határozottan érezhető.
Az újságírás jövőjét boncolgató NiemanLab szerint egyébként pont az általam említett okok miatt. Az viszont eléggé változó (legalábbis így volt ez az elmúlt hetek során), mi csökken, és mi nem. Érdekes, hogy például a fikciós műfajokat preferáló podcastok – „rádiójátékok” – hallgatottsága, úgy tűnik, nőtt. A számítástechnikával foglalkozóké pedig megzuhant (gondolom, a telefonnyomogatásból kezd mindenkinek elege lenni otthon).
A magyar piacon persze minden kicsit más (például az is, hogy itt még nem elérhető ilyen átfogó adatsor), ám az az érzésem, hogy azokat a magyar műsorkészítőket, akik az elmúlt egy évben a jövőbeni reklámpiaci részesedés reményében fektettek pénzt (esetleg másét) a podcastokba, itt is próbára fogja tenni a következő 3–4 hónap.
- Hogy Az élet, meg minden podcast esetében lesz-e a hallgatottságban csökkenés, erről egyelőre nehéz mondani bármit is, hiszen az első járvány alatti epizód csak kedden jelent meg. Viszont rajtad is múlik majd a trend: tehát ha az új epizódot még nem hallgattad meg, most nagyon gyorsan bepótolhatod ‼️🎧😇 :
026 Szécsi Noémi – Lányok, asszonyok, női életkörök és egy kert nehéz időkre
Amúgy ha a szorgalmas hallgatáson felül még ajánlgatod is a műsort a karanténban unatkozó ismerőseidnek, szerintem nincs mitől tartanunk 😁
FILM
Ha éppen mindenből eleged van
Kicsit rendhagyó ez a mai hírlevél abban is, hogy jól elkésve megy csak ki a különféle határidő-torlódásaim miatt. De abban is, hogy most előre veszek olyasmit, amit egyébként a végére hagytam volna. A napokban akadtam rá Pieter Ten Hoopen holland fotós mindössze kilenc perces videójára (március végi az anyag), amely egy Nyizsnyij Novgorod melletti kis településen készült. Nagyon orosz, nagyon lassú, nagyon a semmibe veszik az egész, és a filmen mutatott életképek legalább olyan zsibbasztóan hatnak, mint Csehov tragédiájában a hirtelen beálló csend fél ötkor, teázás után. (Bármelyik tragédiájában.)
De valahogy ezt az egészet most rendkívüli mód megnyugtató nézni.
- Egyébként értelmetlennek vagy érthetetlennek tetsző orosz, szovjet (és ukrán) dolgokról bőséggel esik szó ebben a korábbi podcastepizódban is:
#019 Gazda Albert – Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról
CIKK
Amerika átáll a tervgazdaságra
Akkor most következzenek az idegesítőbb dolgok. Először is egy izgalmas, ámbátor angol nyelvű cikk az amerikai Wired magazin szájtjáról. A szerzőt, Matt Stollert mostanában rendszeresen olvasom, az elmúlt hónapokban fedeztem fel. (Kitűnő, Big című hírlevelét, amely a demokrácia reformját, kijavítását és a trösztellenes fellépést népszerűsíti, már javasoltam egy korábbi hírlevélben is.)
Stoller új cikkében a járvány olyan, nagy horderejű következményéről ír, amelynek jelentőségét most még kevesen látjuk át. Nevezetesen, hogy – nem lehet szebben írni – Amerika az óriási állami mentőcsomagokkal gyakorlatilag átállt a központi, állami irányítású tervgazdaságra. (Érdekes, de ebbe az irányba már korábban is egyre többen tapogatóztak, járvány nélkül is, mondván a Big Data korának számítógépes kapacitása lehetővé teszi a tervgazdaság olyan hatékony működtetését, amilyenről a szovjet elvtársak egykoron nem is álmodhattak.)
A cél nyilván az, hogy járvány idején biztosíthassák az ország működését (úgymond lélegeztetőgépen), ami azonban hosszabb távon is nagy horderejű változásokat indukálhat. Például a termelés hazatelepítését Ázsiából, a globalizáció végét, bizonyos gazdasági szektorok tartósabb állami felügyeletét, az otthonmaradó dolgozók jövedelmének garantálását. És nagyon sok állami pénzt (nyilván az állam totális eladósodásával egybekötve).
Amúgy nem példátlan helyzet ez az amerikai történelemben, csak elszoktunk tőle. Ahogy Stoller is megjegyzi cikkében, a legutóbb, amikor az USA ilyen üzemmódba kapcsolt, az az ötvenes években, a koreai háborúi idején volt. Ekkor, 1950-ben fogadták el az ún. Védelmi termelési törvényt is az USA-ban, amely a nemzetbiztonságilag kiemeltnek nyilvánított iparágak központi irányítását szabályozta. (Donald Trump elnöknek a koronavírussal kapcsolatban kiadott elnöki rendelete egyebek mellett ennek a törvénynek a hatályát terjesztette ki a járvány elleni védekezés területére.)
Történelmünk legveszedelmesebb pillanatai
Hasonlóan nagy horderejű változásokról ír, de drámaibb hangon a Válasz online-on Lányi András filozófus, aki bénult Magyarországot mutat be egy olyan válság idején, amikor minden kreatív energiánkra szükség lenne:
„A jelenlegi rendszertől pedig azért kell sürgősen megszabadulnunk, mert példátlan mértékben bénítja a magyar társadalom alkotóképességét az élet valamennyi területén, és ezt többé nem engedhetjük meg magunknak. Az államapparátust a Fidesz-kormányzat megfélemlítette, színvonalát lezüllesztette, az iskolarendszert agyonszabályozta és alulfinanszírozta, a kultúra kulcspozícióit elképesztő figurák kezére juttatta; kinevezett milliárdosai alkalmatlanok a piaci helytállásra, a földet sosem látott új földesurak a célszerű gazdálkodásra. Túlélésünk szempontjából ma létkérdés volna a szakmai autonómiák helyreállítása, a valódi teljesítmény megbecsülése, a tehetség támogatása, a köztisztviselők és közhatalmi ágak jogállásának rendezése, az önkormányzatok hatáskörének kiterjesztése, a civil kezdeményezések bátorítása. Mindez szöges ellentétben áll a mostani kormány gyakorlatával, amit a társadalmi partnerekkel, mindenféle önálló kezdeményezéssel és különösen az értelmiséggel szembeni mélységes bizalmatlanság jellemez.”
Houston, van egy kis gond: gigavállalatok állami funkciókban
Az állami szerepvállalással – vagy annak hiányával – persze nem csak Magyarországon van gond. Az egyik világméretű probléma, hogy manapság egyes területeken bizonyos gigavállalatok olyan közszolgáltatásokat látnak el, amelyeket korábban eleve nem láthattak volna el szoros állami felügyelet nélkül. Ráadásul gyakorlatilag majdhogynem monopóliumként viselkednek. Jó példák erre a a Google-höz és a Facebookhoz hasonló technológiai óriáscégek. Ez a dilemma most a világjárvány idején nagy publicitást kap. Ahogy a Süddeutsche Zeitung elemzője megjegyzi (a cikket magyarul a Metazin szemlézte):
„A koronavírus-válságban a Facebook, a Google és a többi internetóriás gyorsan felajánlotta segítségét az államnak. A folyamat meglehetősen aggasztó.”
A mutáns trollok támadása
Ráadásul pont ezeken a közösségi felületeken ma már szinte korlátlan információs háború zajlik, sokszor nem is vesszük észre, mennyire. Hiába költöttek ennek kivédésére dollármilliárdokat 2016 óta ezek a vállalatok – legalábbis ez tűnik ki a New York Times alapos cikkéből. Például ma már sokszor olyan, mesterséges intelligenciával működő „botok” csevegnek és kommentelnek a posztok alatt, amelyek a felismerhetetlenségig képesek szimulálni a szélsőségesen gondolkodó választók rögeszméit, és ezzel zavart kelteni. (Ez most nem tudom, hogy a botoknak dicséret, vagy az egybites polgárok felé némi kritika. Mindenesetre, ha mondjuk chemtrailes vagy laposföldes nézeteket terjesztő kommentelővel találkozunk, ezek szerint ma már nem tudhatjuk, hogy autentikus félőrülttel van dolgunk, vagy ügyesen felprogramozott bottal – legalábbis ha az illető angol nyelven ír.)
A Zoom a járvány nagy nyertese – és ez aggasztó
Mindeközben az otthonokból való kapcsolattartás egyik sztáralkalmazása lett a Zoom nevű videochat applikáció. Ám az öröm nem lehet felhőtlen, mint az a G7 összefoglalójából is kiderül:
„Pillanatok alatt őrült népszerű lett a Zoom nevű videokonferenciás alkalmazás, miután irodisták milliói kényszerültek otthonaikba, távol a megszokott tárgyalóiktól, de iskolák, közintézmények, családok és baráti társaságok is tömegesen kezdték használni. Az alkalmazás biztonságával kapcsolatban azonban súlyos problémák merültek fel.”
A magyar akciócsoport szupermenjei
Bármi is történjen, a magyar kormány a helyén van. Sőt! A magyar kormányzati kommunikáció azt sugallja: az amerikai szuperhősfilmek főszereplői elbújhatnak a pesti Hulkok és Pókemberek mögött. Itt van ez a propagandavideó, amelyben nem csak az „akciócsoport” vezetője (természetesen Orbán Viktor) alakját lengi körül speciális effektként valami auraszerű kék izé, hanem minden, a kormányzati megbeszélésre igyekvő vezetőt, akiket úgy vezet fel a film, mint valami tévésorozat hőseit. (Hogy aztán a felvezetés után ne történjen semmi.)
Ilyen szuperhős-képességeket kormánykisfilmben még nem láttunk. (Főként, ami az utánuk következő semmit illeti.)
Rendkívüli felhatalmazásunk diszkrét bája
Persze azért én nem vagyok nyugodt. Aki nem követte az elmúlt napokban a magyar „felhatalmazási törvény” körüli hajcihőt, annak azt hiszem, most nem fogom tudni pár mondatban összefoglalni a lényeget. Ám akit érdekelnek a részletek, annak izgalmas olvasmány lehet a témáról Mészáros Gábor alkotmányjogász a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent elemzése (a reklám megtekintése után a cikk ingyen olvasható), amelyből kiderül, hogy ennek a felhatalmazósdinak nálunk túl sok gyakorlati haszna nincsen. Mivel hogy a rendkívüli jogköröket a már létező magyar jogszabályok is garantálják a kormánynak. Viszont más szempontok miatt ez az egész elég aggályos és unortodox megoldás.
- Ráadásul akármikor az elmúlt 100 évben elkezdte igazgatni javainkat a magyar állam, avagy akármikor rendkívüli helyzetekben gondolkozott, annak mindig nagyon rossz vége lett. Számunkra. Ezekről elég sokat beszélgetünk ezekben a podcastepizódokban:
#025 Zoltán Gábor – A vadászfalka elszabadulása, nyilas orgia Budán és a nálunk lapuló benzines palack
#015 Ungváry Krisztián – Történész pergőtűzben
Irányítás helyett politikai játszma
De ha – főleg a parlamenti 2/3 birtokában – eleve minden szükséges intézkedést meghozhat a kormány egy ilyen helyzetben ilyen felhatalmazás nélkül is, akkor mi itt a terv? Úgy tűnik, az ellenzéket sarokba szorító lépés egyszerűen napipolitikai játszmázás volt, rövid távú kommunikációs célokkal, mint ahogy arra Stumpf András remek publicisztikájában a Válasz Online-on rámutatott.
Persze ettől nem leszünk boldogabbak.
Enyhén szólva hiányzó átláthatóság
Már csak azért sem, mert e honnak a polgára azt várná, hogy legalább vész esetén ne kelljen többfrontos háborút vívnia. Vagyis túlélés közben figyelmét még arra is összpontosítania, hol történik a rendkívüli helyzet ürügyén újabb területfoglalás, hol erősödik fel úgymond a közpénzjelleg elveszítésének folyamata. (Egyszerűbben szólva: legalább ilyenkor bízni lehessen vezetőinkben.)
Például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a felhatalmazási törvény elfogadása után – miközben mi éppen azon morfondíroztunk, honnan lehetne szájmaszkot beszerezni, vagy hogy meddig tarthat majd a járványgörbe egyre misztikusabbnak tetsző ellaposítása – az éjszaka leple alatt „salátatörvényt” nyújtott be, amelyben olyan, a vírushelyzettel aligha összefüggésbe hozható tételek szerepelnek, mint a
- ingyeningatlanok juttatása Schmidt Mária alapítványának
- minisztériumi emberek delegálása a színházak vezetésébe;
- a főváros Városligettel kapcsolatos változtatási tilalmának eltörlése (hogy folytatódhasson a megalomániás és pénznyelő Városliget-projekt);
- Mészáros Lőrinc sokmilliárdos vasútprojektjének titkosítása, mert az nyilván „kiemelkedően fontos közérdek”;
A tisztiorvosi szolgálat, ami már nincs
Pedig lenne mit tenni érdemben is. A Qubit cikke megemlékezik arról: az idén ünnepelné 250. születésnapját a magyarországi tisztiorvosi szolgálat, amelynek szerepe kulcsfontosságú lenne az ilyen helyzetekben. Lenne, mert , ahogy a népszerű-tudományos hírportál írása is kitér rá, az intézményrendszert az elmúlt években kissé átszabták. Pedig minden olyan jól kezdődött. Ahogy az 1770-ben kelt rendelet bevezetőjében állt:
„Mi Mária Terézia, gondoskodásaink között, amellyel országaink és örökös tartományaink épsége fölött őrködünk, legfőbb gondunk alattvalóink egészségének megőrzése …. amiről a már felállított teendőinkben hasznosan működő hatóságok ékes bizonyosságot tettek”.
Viszont van címercsere
Jó hír azonban, hogy mindeközben zavartalanul folyik a címerek cseréje az Országházon, hogy kitegyék végre azt, ami már eredetileg sem volt ott. Értelmet nehéz felfedezni ebben a tevékenységben, pedig az Index elég alapos cikkben magyarázza, mi végre történik mindez.
KÖNYV
Hamvas Béla és A világválság
Azt, hogy a globalizációnak vége, meg hogy új világrend jön, ahol Amerika elsősége megszűnik, és feljön Dél-Kelet-Ázsia, sokan jósolgatják manapság. De most nem ezeket a cikkeket listázom itt a hírlevél végén. Az ún. „Válságirodalom” témakörében keresgélve konstatáltam, hogy Hamvas Béla klasszikus munkája, amely a két háború között összegezte a kríziselméleteket, ingyen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból. A címe – milyen meglepő – az, hogy A világválság.
(Nem vagyok biztos abban, hogy ez a „tradicionalista” megközelítés jó irányba lökte a válságról való gondolkodást, de művelődéstörténeti előzményként mindig izgalmas az ilyesmi.)
