Az élet, meg minden podcastot ingyen hallgathatod. Nélküled mégsem születhet új epizód: Támogasd a műsort a Patreonon!

Címlap Podcastok #019 Gazda Al...

#019 Gazda Albert – Katonakönyv az elakadt időről és a hazugság birodalmáról

Podcast feliratkozási lehetőségek:

Gazda Albert huszonhárom hónapig volt katona. Magyarként. A szovjet hadseregben.

Ebben az epizódban vele beszélgetek egy új könyvről, amelyben erről a katonaidőről ír. Ám ezen kívül még nagyon sok téma szóba kerül: a szorongatott helyzetben lévő kárpátaljai magyarok, ukrán oligarchák, nyugatos oroszok, Nagy Péter, Napóleon, egy rejtélyes, 200-as kódjelű katonai szállítmány, jégkorong és kézműves sörök, valamint a dráma, hogy eltűnt a konzervatív sajtó Magyarországon.

Az 1966-ban Kárpátalján született Gazda Albert 1991-ben kezdett dolgozni a Kurír című napilapnál, később a Magyar Hírlapnál parlamenti tudósító, a Világgazdaságnál rovatszerkesztő lett. 2006-tól már az Indexnél találjuk, ahol vezette a gazdasági, a sport, majd a kulturális rovatot is, és ahol később lapszerkesztőként dolgozott.

2011-től Gazda Albert az Origo hírportál főszerkesztője lett, majd az első befolyásolási kísérletek miatt távozott posztjáról.

2014-től a magyar médiában akkor sajátos színfoltot jelentő Cink hírportál szerkesztője lett. A Cink megszűnése után — az úgynevezett G-napot követő időszakban — a Fidesztől független Magyar Nemzet főmunkatársaként, rovatvezetőjeként, majd főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, egészen a lap 2018-as bezárásáig.

Mindemellett Gazda Albert meghatározó szerző volt a magyar borreneszánszban fontos szerepet játszó Művelt Alkoholista blogban, a hazai jégkorongsport legfontosabb orgánumát, a ma már hírportálként működő Jégkorongblogot pedig a mai napig szerkeszti.

És, bár a műsorban nem esik szó róla, de legalább itt érdemes megemlíteni: Gazda Albertnek több éven át futott a Lövenberg Balázzsal közösen készített, Három kérdés című podcastja. A podcast 152 epizódot élt meg, sajnos idén januárban megszűnt. (Az eddigi epizódok azonban továbbra is elérhetőek!)

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz

Gazda Albert Wikipedia-oldala.

Gazda Albert műsorban is említett cikkei, könyvei:

Cikkek

Könyvek

Az epizódban említett egyéb könyvek, filmek, művészek

Az epizódban említett egyéb cikkek

Gazda Albert katonáskodásának helyszínei

Az epizódban említett ukrán oligarchák

Az epizódban említett (történelmi) események

Az epizódban említett kárpátaljai kézműves sör:

Cipa

További „újságírós” podcastepizódok

Műsorjegyzetek

0:06:05

A Katonakönyv, amelyben öt katonatörténet van, és amely könyvben Gazda Albert története az első. 23 hónap a szovjet hadseregben. Bevonulás az ungvári egyetemről.

0:09:50

Katonáskodás Fehéroroszországban. Grodno, Lepel, Boriszov. A nyolcvanas évek szovjet hadseregének rendetlensége, a minimális kiképzés, a seprű és lapát mint harci eszköz.

0:13:12

A szovjet kaszárnya elzártsága, a helyiekkel való kommunikáció hiánya.

0:14:25

Mi a különbség az orosz és a fehérorosz nyelv között? Beszélik-e az utóbbit Fehéroroszországban?

0:16:30

Kikből állt össze, milyen nemzetiségekből a szovjet „birodalmi” hadsereg? Az „oroszok” és a „nemoroszok”, vagyis a fehérek és a nemfehérek közötti választóvonal. Az orosz nyelvtudás megléte vagy hiánya – például a kárpátaljai magyaroknál.

0:19:34

Kárpátalja és az ukrán nyelv. Miért oroszul tanultak a 70-es, 80-as években a kárpátaljai magyarok is? „Ukrán, az nem volt.” Az oroszul beszélő ás ukránul tanuló Ukrajna. Az ukrán nyelv elsődleges hatóköre: Nyugat-Ukrajna.

0:23:27

A 2014-es politikai fordulat, amely az addigi nyelvhasználati viszonyokat is megváltoztatta Ukrajnában. Az egymással versengő nacionalista politikák országa, erőszakos ukránosítás. A veszélybe került és a két három generáción belül eltűnő kárpátaljai magyarság.

0:27:38

Miért volt Gazda Albert kicsit optimistább Ukrajnával kapcsolatban 2012-ben, amikor könyve jelent meg Kárpátaljáról? Az ukrajnai rendszerváltások története. Az oligarchiák bebetonozódása a politikai hatalomba. A Status quo felborulása 2014-ben.

0:33:14

Fegyveres konfliktus Ukrajnában. A szakadár területek, a Krím. Az ukrán nacionalista politika, mint ennek következménye: a kárpátaljai magyarság, mint ellenség.

0:39:25

Gazda Albert fóbiája az úttörőtáboroktól. A nagyapák elhurcolása lágerbe 1944 őszén. A munkaképes magyar férfiak deportálása Kárpátalja elfoglalása után.

0:45:21

Az afganisztáni háború a 80-as években. Kárpátaljai sorozottak Afganisztánban.

0:47:43

A háború jelképévé vált cinkkoporsó. Szvjatlana AlekszievicsFiúk Cinkkoporsóban című könyve, amely Albert szerint „politikai pamflet”. Az elesett katonák hazahozatalának kiszervezése magáncégeknek az USA-ban. A „200-as szállítmány” az orosz katonai szlengben. Alekszej Balabanov azonos című filmje.

0:50:53

A Katonakönyv nevei. Gazda Albert névmemóriája.

0:51:33

A szovjet katonaidő nem szörnyű volt, hanem hosszú. Nem dráma, hanem „próza”. A megálló idő és a külvilág eközben továbblépő ideje.

0:54:32

A birodalom változása két év alatt. Gorbacsov és az alkoholtilalom: az alkoholista ország. „A hazugság birodalma”.

0:58:24

A técsői kenyereskocsi, az akkori szovjet világ abszurditása.

0:59:51

Gazda Albert áttelepülése Magyarországra. A sajtókarrier kezdete a Kurírnál. A reggeli és az Esti Kurír. Az „esti” napilap, ami már nem létező médiatípus. Gazda Albert sajtókarrierjének állomásai.

1:05:20

„Most már azt gondolom magamról, hogy nem vagyok újságíró.” A megszűnt konzervatív újságírás és az aktivista baloldali-liberális sajtó. Gazda Albert, akit senki sem hívott sehova a Magyar Nemzet megszűnése után, de akit nem is érdekel a szekértűbor-logika alapján működő sajtó. Annak szükségessége, hogy a média, az újságíró kilépjen ezeknek a játékszabályoknak a hatálya alól: ennek a hozzáállásnak nincs terepe ma Magyarországon.

1:09:19

A Válasz Online konzervatív kísérlete. Az Albertet idegesítő, általa egyoldalúnak és felszínesnek tartott Oroszország-megközelítés. A nyugathoz tartozni akaró Oroszország és ennek az igyekezetnek a „kopása”.

1:14:10

Az Amerika-kép változása Oroszországban. Amerika csökkenő befolyása, az amerikai „soft power” gyengülése.

1:17:57

Az orosz elit történelmi nyugatra tartása, a XIX. századi, francia nyelvű tiszti kar, Nagy Péter és Szentpétervár.

1:20:23

Az ukrajnai konfliktus, mint választóvonal a nyugattal való kapcsolatban.

1:23:46

Újságírás dolgokról, amelyek jobbá tehetik Magyarországot. Borszakírás, Művelt Alkoholista, a magyar borkultúra megteremtésének „hőskora”.

1:26:48

A borról való írás nyelvi nehézségei. A hamis és magasztos megközelítés. „A félreértett Béla” – Gazda Albert írása Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvéről.

1:31:26

Hova jutott el ez a borreneszánsz? Miért nem lett világhírű a magyar bor?

1:34:05

Gazda Albert és a kézműves sör. Honnan indult ez a forradalom? Miért pont most lett ez divat?

1:39:11

Albert leköltözése a Facebookról, ennek okai. A kínos dolgokat megosztó ismerősök.

1:43:12

Miért gondolja úgy Albert, hogy az élet kiábrándulások sorozata?

1:44:36

Gazda Albert és a jégkorong. Miért érdekes e jégkorong Magyarországon? Mi a sztorija? (Albert könyve erről: Az élet értelme – Magyar jégkorongkönyv).

1:53:39

Gazda Albert, mint a Jégkorongblog szerkesztője és a Magyar Jégkorong Szövetség médiatanácsadója.

1:54:13

Mitől lehet jobb Magyarország?

1:56:24

Gazda Albert a fiatalokra figyel. Példa: ifj. Vidnyánszky Attila.

1:57:47

Találkozás egy fiatalemberrel. Mit szólna a fiatal Gazda Albert a mai Gazda Alberthez?

2:00:27

Mióta nem „radikálliberális” Gazda Albert? A jelenlegi sajtóviszonyok és a magyar politikai sajtó kritikája.

2:06:12

„Miközben a baloldali-liberális sajtó kínlódik, a jobboldali sajtó nem létezik.” Az állami sajtóholding lehetetlensége és példátlansága.

2:07:55

Könnyen ír Gazda Albert? Hogyan ír?

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni, sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászólás disqus-profillal.

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Követhetsz itt is:

1,448lájkolóTetszik
226követőKövetés
47követőKövetés

Mi ez az egész?

Bővebben a műsorról és a műsorvezetőről.

Támogasd a podcastot a Patreonon!

Egy-egy epizód elkészítése sok meló. Ha tetszik a podcast, te is segíthetsz, hogy sokáig legyen még.

Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? A STÓSZ hírlevélben az asztalomon álló stószból ajánlok neked cikkeket, könyveket, zenét, podcastot vagy filmeket. (Plusz: értesítést is az új epizódokról.)


Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.