Ez a rosszemlékű szó a harmincas évek náci Németországából „hagyományozódott” tovább: azt a folyamatot jelöli, ahogy az állam (az oktatástól a társasági életen át egészen a magánszféráig) egységesít, vonalasít, és az állampárt ideológiájának megfelelően alakítja át nem csak a politikát, hanem a mindennapokat meghatározó közösségi érintkezés színtereit is. A szó tágabb értelemben az agresszív uniformizálást, a totális állami kontroll megvalósítását jelenti.
Miért is jutott eszembe most ez a szó?
Az utóbbi napok fejleménye, hogy Magyarország veszni hagyott 77 milliárd forintot, mert a magyar kormány sehogy sem akarta elfogadni, hogy a Norvég Alap pénzeinek szétosztását nem felügyelheti teljesen. (Hogy mi is az a Norvég Alap, és miért kaphat onnan pénzt Magyarország, ez benne van a linkelt cikkben.)
Szóval, a norvégok által kiszemelt civilszervezet a magyar kormánynak nem elég vonalas. Mi több, belső ellenség, amely a külső ellenséggel lepaktálva elveszejtésünkön dolgozik: „Magyarország nemet mond Norvégia Soros-diktátumára ”, „Magyarország nem fogadja el Norvégia sorosistákat gyarapító diktátumát” harsogják az ötvenes éveket idéző szalagcímek a propagandasajtóban.
Gyakorta hallani mostanság, hogy a Fidesznek nem kell olyan pénz, amiből „nem lophat”. Itt azonban többről van szó. Ez az ügy azt mutatja meg, hogy a gleichschaltolást a magyar (párt)állam a pénzforrások totális kontrolljával igyekszik megvalósítani, ami egyben az ellenségnek kikiáltott állampolgárok, civilek, szervezetek módszeres anyagi ellehetetlenítését célozza. (Miközben a sorba beálló – gleichschaltolt – egyéneket, csoportokat a rendszer anyagilag jutalmazza vagy legalábbis a túlélés lehetőségét kínálja nekik.)
A náci módszerekhez képest jelentős eltérés, hogy a jelenlegi „gleichschaltolás” esetében nincs szó fizikai erőszakról, a „másként gondolkozók“ bebörtönzéséről és persze fajelméletről sem (igaz, aktuális ellenségként felhasználható társadalmi csoportok kreálásáról, kijelöléséről igen). Az irányba állításnak bizonyos esetekben ugyanakkor – az anyagi ellehetetlenítésen túl – része a propagandasajtóban indított rágalomhadjárat, lejáratás és kipellengérezés, valamint alig leplezetten az államszervezet irányított felhasználása is, amelynek során az erre utasított hivatalok az állampolgárt olykor vegzálják és büntetik.
Így nem meglepő. hogy a különbségek ellenére a náci Gleichschaltung nyelve olykor a vonalasítást propagáló magyar pártsajtó fordulataiban is visszaköszön. (Hogy tudatosan-e, vagy csak azért, mert a totalitárius késztetések – amelyek egyike, hogy a központilag kiötlött nyelvi megoldások a propaganda révén mind inkább „átitassák”a nyelvhasználó közösséget – hasonló nyelvtorzulásokhoz vezetnek, ezen persze lehet vitatkozni.)
Mindenesetre e (propaganda)nyelvi sajátosságokhoz ajánlanék most két könyvet adalékként.
1. LTI
Az egyik a magyarul pár hete megjelent LTI – A Harmadik Birodalom nyelve – Egy filológus feljegyzései, amely Victor Klemperer (1881-1960) zsidó származású nyelvészprofesszor naplójegyzeteit tartalmazza arról, hogy miként itatta át a náci nyelvhasználat a nyelvész saját környezetét is, és miként változtatta meg ez a nyelvrontás olykor a legközelebbi családi ismerősök gondolkodását (vagy segítette elő önfelmentő technikáik tökéletesítését). A mű egyben kimerítő példatára annak, hogyan, milyen szavakkal, kifejezésekkel állítja szolgálatába és változtatja meg a nyelvet egy totalitárius állam.
A könyv kapcsán érdemes megemlíteni, hogy 1945 után az üldöztetéseiből szabaduló Klemperer aztán az NDK-ban fut be karriert a katedrán és az új rendszer támogatóinak egyike lesz. Ami rámutat arra a szomorú tényre, hogy az egyik rendszerben elszenvedett jogtiprás olykor vakká vagy érzéketlenné teszi az áldozatot a megszabadítónak gondolt új szisztéma új áldozatai iránt. És ekként az egymást követő elnyomó rezsimek folyton legitimációt merítenek az előzőek bűneiből.
2. Náci Deutsch
A másik könyv egy magyarul sajnos nem hozzáférhető munka, a Nazi-Deutsch/Nazi German: An English Lexicon of the Language of the Third Reich, amely egy amerikai germanológus és egy amerikai történész közös könyve. A kötet a témába vágó tanulmányokon túl több mint 400 oldalnyi szójegyzéket (és szómagyarázatot) közöl azokról a német szavakról, amelyeket a nácik alkottak vagy amelyeket új jelentéssel ruháztak fel.
Tanulságos böngészni való nem csak a gleichschaltunggal kapcsolatos szócikkek miatt.
Mielőtt azonban ez utóbbi könyv megvásárlására buzdítanék, fontos megjegyeznem, hogy annak kiadója még az elektronikus változatért is pofátlanul magas (115 dolláros) árat kér, ami egyébként kitűnően példázza a kapzsiság rövidlátóságát. Hiszen az új populizmusok korában az efféle munkákhoz a hozzáférést nem korlátozni kellene, hanem könnyebbé tenni (úgyhogy én is csak kerülőúton, egy ismerős segítségével jutottam példányhoz, mert ennyit nem voltam hajlandó kifizetni az amúgy igen hasznos és nagy tudásanyagot felvonultató könyvért).
Kapcsolódó podcastepizód
Bár a legutóbbi podcastepizód csak igen érintőlegesen szól a magyarországi állapotokról, a német szóból magyarosított ige, a „gleichschaltol” többször is előkerül benne. Leginkább abban a jelentésben, ahogy a birodalmi logika a történelem során igyekezett az eltérő helyi vagy regionális kultúrákat , a „kulturális altalajt” egységesíteni, megváltoztatni, leradírozni (a Gleichschaltung egyik fontos terepe volt amúgy az államadminiszráció totális központosítása, az önigazgatás, a regionális kormányzatok megszüntetése is).
Bővebben a podcastepizódról:
