CIKK
A nemzeti tőkésosztály a mennybe megy
Nem teljesen friss cikk (július végén jelent meg), de mivel ez az első hírlevél, így még nem volt alkalmam elsütni, és nagyon fontos írás. Nem hiszem, hogy olvastam volna cikket, amely ennyire precízen és közérthetően mutatta volna be Orbán Viktor „Nemzeti Együttműködési Rendszerének” lényegét, gazdasági mechanizmusát, a „nemzeti tőkésosztály” mesébe illő gazdagodását, a közpénzek magántőkévé konvertálását, mint a Válasz Online írása, amely cikknek már a címe is elég rémisztő: Most van itt a vége: a Fideszt meg lehet verni, de a rendszer már leválthatatlan.
Kötelező olvasmány mindenkinek, aki egy kicsit is érteni szeretné, mi folyik ma Magyarországon.
A szerzővel, Bódis Andrással amúgy pár hete beszélgettem a podcastban:
#016 Bódis András – A NER-lovagok lelkivilága és a Válasz Online története
Mit gondolsz, te is tudnál kastélyt menteni állami pénzből? A Bódis András-epizódot kommentálhatod az epizód Facebook-posztja alatt a Facebookon vagy az adás műsorjegyzeteit is tartalmazó cikk alatt.
A magyar tudomány fura ura
„A jobboldali tudományosság nagy embere, a migránskampány tudós arca a Pázmány alapítója, de már a Kádár-rendszerben is jó kapcsolatokkal rendelkezett.” Az Index hét elején publikált portréja Maróth Miklósról, aki az Akadémiától elvett kutatóintézeteket irányító testületnek lesz a vezetője. A portréból egy tekintélyelvű, rendpárti inkvizítor rajzolódik ki, aki a hierarchikus szervezetek híve, akit ˝félelemmel vegyes tisztelet” övez kollégái körében, és aki nem túl komplikált üzenetekkel operáló publicisztikáiban a bulizó fiatalokat, a könnyűvérű lányokat és a száguldozó sofőröket ostorozza.
Szóval mindez nem csak azoknak hasznos olvasmány, akik tudni szeretnék, merre hány méter a kormányzati tudománypolitikában: azoknak is, akik arra kíváncsiak, miként igaz a mai Magyarországon az hogy a tudás hatalom.
Magyar X-akták
Aki nem követte, de szeretne kicsit tisztábban látni a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban zajló bűnvádi eljárások ügyében, Gyárfás Tamás és Portik Tamás sagájában, valamint mi a helyzet ma más, korábban nagy port felvert bűnügyben, annak javaslom Dezső András összefoglaló cikkét az Indexen. A cikk röviden áttekinti, melyik ügyben vannak fejlemények, és melyek azok, amelyek megoldásában nincs előrelépés. (A cikk apropója, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében a napokban vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen.)
A szerzővel egyébként, sok egyéb mellett a Fenyő-gyilkosságról és Portik Tamásról is ebben a szép hosszú epizódban beszélgettem:
#018 Dezső András – Alászállás a mackónadrágos alvilágba
A magyar szervezett bűnözésről szóló epizódot tudod kommentálni az idevágó Facebook-bejegyzésnél vagy disqus-profillal az epizódhoz tartozó bejegyzés alatt a honlapon.
A médiavilágba megérkezett a vadkapitalizmus
Ha már Fenyő-ügy, akkor a 24.hu-n megjelent cikkében Kereszty András, az 1994 és 1996 között Fenyő János tulajdonában lévő Népszava akkori főszerkesztője emlékezik vissza a Fenyő-Gyárfás háború éveire, amit elég közelről láthatott.
KÖNYV
Salamov és a kolimai lágerek együttműködési rendszere
Az ember miért olvas lágertörténeteket a nyári napsütésben? Talán azért, amiért a lovag Bergman filmjében, A hetedik pecsétben azt mondja: „A Nap még magasan fenn jár az égen, és én, Antonius Block, a halállal sakkozom.”
A láger az a hely, ahol az ember (lényege, viselkedése, másokhoz való viszonya, pszichológiája) a legpőrébben megmutatkozik. És ehhez hál’istennek nem kell belépnünk a kapuján – olvashatjuk azok tapasztalatait, tudósításait, akik átélték mindezt.
Mind közül az egyik legszikárabb, legőszintébb és legkíméletlenebb prózát a sztálini Szovjetunió munkatáboraiból Varlam Salamov tette elénk. Tizenhét évig volt elítélt a Gulag leghirhedtebb lágereiben. Túlélte. És közben megtudott egyet és mást az emberi természetről is.
Most csak egy apróságot osztanék meg. Az ő kolimai lágertörténeteiben bukkantam rá az alkotmányos költségek, a közpénzből az al- és alalvállalkozók végtelen láncolatában lecsipegetett priváthaszon, vagyis a szocialista együttműködés rendszerének mindezidáig legplasztikusabb leírására is:
„Nyilvánvalóan a napos szégyellt padlót mosni – akár napi öt percet is – ha egyszer módja volt rá, hogy „igavonót” fogadjon fel. Ezt az orosz emberre jellemző tulajdonságot Andrejev a bányában is megfigyelte : a parancsnok egy marék mahorkát ad a naposnak, hogy takarítsa ki a barakkot. A napos a mahorka felét a dóznijába önti, a másik feléért pedig az „ötvennyolcasok” barakkjából megbízza a napost, hogy takarítsa ki a barakkot. Ö tovább felezi a mahorkát, s egyik barakktársát küldi takarítani, két mahorka-cigarettáért. És az a fegyenc, aki ledolgozott 12-14 órát a bányában, éjjel padlót súrol két cigarettáért. És még szerencsésnek is tartja magát: a dohányt el lehet cserélni kenyérre.”
KÉP
Hétköznapi hősök
Szeretem ezt a műfajt. Amikor nagy horderejű események fontos, de névtelenségben maradt szereplőit mutatják be. Demokratikus előadásmód, a szónak abban a nemes értelmében, amiről Walt Whitman is eszünkbe juthat. Íme a Hableány kirándulóhajó katasztrófájának hétköznapi hősei Balogh Zoltán, az MTI fotósának portréin: a búvár, a helikopterpilóta, a vízben vergődőket mentő hajós. (És egy keserű megjegyzés: amikor egy sajtóterméket vagy hírügynökséget propagandagyárrá silányítanak, ahogy az az MTI-vel történt, jellemzően a fotórovat munkatársai azok, akiknek még esélye van olykor megcsillantania szakmai tudását, elkötelezettségét a nagyközönség előtt.)
Zogu király ás Trabant gyár a Fortepanra került új hagyatékban
Izgalmas hagyaték digitalizálásával végzett a Fortepan: Bojár Sándor fotóriporter képeiből került fel igen bőséges válogatás. Az anyag történelminek mondható – ahogy Tamási Miklós, a Fortepan egyetlen fizetett alkalmazottja írja a bejelentés apropóján írott Facebook-bejegyzésében:
„A most induló válogatásunkban 3700 fotót láthatnak, a hagyaték 1936 és 1970 közötti részét. Több száz portrét, Zogu albán királytól meg Jancsó Miklóstól Goldfinger Ernő építészig. Közben baleseteket a Nagykörúton, a szentendrei HÉV-en, vagy az algyői gázkitörést. Egy tucat külföldi utazás anyagait, a zwickau-i Trabant gyártól a párizsi hentesekig. Önálló sorozatokat a hatvanas évek vadászatairól, a Külkereskedelmi Minisztérium apparátusa nyulat lő, az Autójavító Vállalat és a Partizánszövetség fácánokat.”
Az anyag itt tekinthető meg a Fortepanon.
Tamási Miklóssal a podcast 17. epizódjában beszélgettem:
#017 Tamási Miklós – A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt
Gondoltad volna, hogy Bartók Béláról alig van fotónk? Az epizódot itt tudod kommentálni a Facebookon, itt pedig az adásjegyzeteket tartalmazó bejegyzés alatt.
Egyébiránt a Magyar Nemzeti Galéria Minden múlt a múltam című kiállítása, amelynek anyagát a Fortepan képeiből állították össze Virágvölgyi István, a kiállítás kurátorának vezetésével, még augusztus 25-ig látható. Aki tehát még nem nézte meg, még pár napig megteheti. Ne hagyjátok ki!
IDÉZET
Ha már Fortepan, a Miklóssal felvett interjúra készülve került a szemem elé a következő idézet (a szerző ifjúkorom egyik kedvenc írója, Jack Kerouac, a könyv, amiben szerepel, az Úton):
„Gyerekeink majd (…) csodálkozva nézegetik ezeket a fényképeket, és azt gondolják, hogy szüleik gond nélkül élték rendezett, fényképalbumba zárt életüket, reggel felkeltek és büszkén mentek a dolgukra az élet útjának napos felén, és álmukban sem gondolnák, hogy milyen vad őrület és lázadás volt tényleges életünkben, tényleges éjszakánkban, annak poklában és lidérces száguldásainkban, az egész vég és kezdet nélküli ürességben.”
SZÓ
Stósz vagy stósz?
Nekem is elég sokáig tartott, amíg leesett, hogy olyan szó, hogy „stóc” nincsen. Egy mérges korrektor hívta rá egyszer a figyelmemet, amikor kijavította a c betűt sz-re. És tényleg: nem is találtam olyan magyar helyesírási vagy értelmező szótárt, ahol a c-vel írt alak szerepelne.
Úgy vettem észre, akik jók németből általában helyesen is írják. Mert hogy a szó a a német halom, kupac, rakás, Stoß szóból ered.
De hogy bonyolítsuk a dolgokat, a neten ráakadtam egy faipari szójegyzékre, amely az eltűnő szakszavakat listázza. És ott az olyan finomságok mellett, mint a „bőrdeszka” vagy a „csikk” szerepel a stóc is. Így, c-vel. Márpedig a stóc a faiparból terjedt át a magyarba: eredetileg a „máglya” szakszóval azonos jelentésű.
És hogy mi a máglya? Íme:
„Iparifa-választékok készletezési formája. A választékok hossztengelyükkel párhuzamosan, oldalkitámasztás nélkül feküsznek egymáson.”
Ugyanakkor jó eséllyel a faipari szó is stósz, csak könnyebb kiejteni nekünk, magyaroknak úgy, hogy stóc. Hogy miért? Erre az egykor szebb napokat megért, aztán bezárt Vs.hu hírportálnak a stóc-stósz problémáról írt cikke adja meg a választ:
„A stósz szó utolsó hangjának képzés helye szerinti előretolódása – az sz hangot a szájban hátrébb képezzük, mint a c-t – feltehetőleg a kiejtés könnyítése miatt alakult ki. Ez annyira elterjedt, hogy hasonlóan mondjuk a siserahadhoz – amelyet e-vel ejtünk, pedig nem úgy kéne –, mondva gyakrabban használjuk, mint ahányszor leírjuk, emiatt a helyesírását sem tudjuk.”
A cikkből egyébként az is kiderül, hogy szépirodalmi műben a szó alig-alig megtalálható. Mint ahogy az is: Stósz egyben egy felvidéki település neve is. A szász falu Stószfürdőként emlegetett része a monarchia idején lett ismert fürdőhely, és egyebek mellett arról is nevezetes, hogy 1911-ben itt dolgozott fürdőorvosként Csáth Géza.
