STÓSZ

STÓSZhírlevél

Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Az asztalomon álló stószból („stócból”) ajánlok neked cikkeket, könyveket, zenét, podcastot vagy filmeket.

Stósz hírlevél #011 – A másik Magyarország, elakadó csillagrombolók és a kancsalul festett jövő

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:

CIKK

Eközben Líbiában

Elsőként egy kis külpolitika, a legforróbb téma apropóján. Érdekes dolgok jöhetnek ki abból, ha valaki nem arra néz, ahova éppen mindenki figyel: a 444 azt nézte meg, hogy miközben zajlik az iráni showműsor, mi történik éppen Líbiában, ahol Európát közvetlenül is érintő, egyre több országot megmozgató meccs zajlik. Új év, megújuló háború:

„A líbiai konfliktus Olaszország és Franciaország eltérő líbiai érdekei miatt eddig is próbára tette az EU külpolitikai egységét, Törökország nyílt beavatkozásával viszont még bonyolultabbá válhat a helyzet. Elvileg ugyanis az EU is a tripoli kormányt támogatja, azonban Franciaország mellett két további EU-tagnak, Görögországnak és Ciprusnak is érdeke, hogy Törökország ne erősödjön meg a Földközi-tenger keleti medencéjében. Márpedig azzal, hogy 2019-ben az ENSZ által támogatott kormány lényegében kiárusította Líbiát a törököknek a katonai támogatásért cserébe, Görögországnak és Ciprusnak is egyre kevésbé lesz kedve elismerni ezt a kormányt. Közben viszont továbbra is ott van Törökország zsebében az EU-val szemben korábban is alkalmazott adu: a menekülttáborok megnyitása.”

Másik Magyarország, félek tőled

De tekintsünk egy kicsit közelebbre. Annyira közelre, amilyen közelre kevesen tekintenek ma a magyar sajtóban. Tompos Ádám, a Magyar Hang riportere Magyarország legreménytelenebb vidékeit járja. És ne legyen kétségünk afelől, hogy ez a „másik Magyarország” egyre nagyobb területet foglal magába. Sátántangó ez – a való világban (jellemző mondat egyik cikkéből: „Megszűnt a téglagyár és a faüzem is, ahol azelőtt koporsót készítettek”). A riporter Nem lesz itt semmiféle „cigány-Trianon”, már túl vagyunk rajta című publicisztikájában most azokról az országrészekről ír, ahonnan, úgy tűnik, egyszerűen kivonult vagy kivonulóban van a magyar állam:

„Ezzel aztán már meg is érkeztünk az olyan területekre, akár vehetjük elszakított országrészeknek is, ahol Magyarország törvénye, szokásvilága, hivatalos nyelve már egész egyszerűen nem érvényes, ellátórendszere tulajdonképpen nincs jelen, normája pedig idegenként hat.”

A postamester halála

Az ilyesféle közelre tekintésben évtizedek óta színvonalas munkát végez Tanács István, akinek mostanság a 24.hu-n jelennek meg riportjai. A legújabb ezek közül azt vizsgálja, mi állt a kelebiai postamester nagy nyilvánosságot kapott öngyilkossága mögött. A cikkből egy olyan, lerabolt állami mamutcég képe bontakozik ki, ahol a rendre sokmilliós végkielégítésekkel távozó felsővezetők, jobb ötlet híján, irreális tervszámokkal, elvárásokkal és kaparóssorsjegy-eladásokkal próbálják meg a cég eredményességét kikényszeríteni. (Sohasem értettem, hogy a Magyar Posta miért dobta oda versenytársainak azt a robbanásszerűen növekedő piacot, amit az internetes boltok csomagküldeményei jelentenek. Azaz miért nem volt képes árban és minőségben versenyképes megoldásokkal ezen a területen pótolni máshol kieső bevételeit? A riportban körvonalazódó vezetői gondolkodást látva már nincs több kérdésem.)

„Nem is a jutalékkal akarnak ösztönözni, hanem a szervezeti kényszerítéssel. Egy nemrég nyugdíjba ment postavezető meséli, hogy egyik év vége előtt az volt a dilemma: ha nem sikerül még néhány biztosítást eladni, akkor el kell küldeni valamelyik alkalmazottat. Hogy megmentsék az állást, a postások és családtagjaik kötöttek annyi biztosítást, amennyit feltétlenül megköveteltek tőlük, noha semmi szükségük nem volt rá. Ezzel is csak egy évet nyertek, a következőben tovább emelték a követelményeket.”

Elakadt csillagrombolók

A cudar valóságból most lépjünk át a képzelet világába – de csak látszólag. Valószínűsítem, leginkább a rajongókat célozza meg az az összeállítás és elemzés, amellyel a Válasz Online rukkolt most elő az évtizedek óta bonyolódó Star Wars-sagáról (a most véget ért, legújabb trilógia apropóján).

Hogy én mennyire nem tartozom ezek közé a hardcore fanok közé, arra a hosszú, színes-szagos cikket bogarászva jöttem rá. Ekkor tudatosult bennem ugyanis, hogy az utolsó három részt nem is láttam, és ez fel sem tűnt. Mindenesetre a cikkből megtudhatjuk, 

„miért a Star Wars lett a globális filmipar egyik legerősebb brandje, és hogyan futott zátonyra mégis? Miért blöff az új trilógia?”

Szuperhősökről, egy kicsit másképp

A Válasz Online is ír a Star Wars mögött megbújó új üzleti modellről, ám nem csak erről van itt szó: a Star Wars-franchise kialakulása, megváltozása mögött Hollywood gazdasági és politikai viszonyaink radikális átalakulása áll. 

Egy korábbi STÓSZ-ban már idéztem Matt Stoller BIG névre hallgató hírlevelét, most kénytelen vagyok ismét őt ajánlani: az utóbbi hónapokban több remek írásban is foglalkozott ezzel a változással (The Slow Death of Hollywood, It’s Time to Break Up Disney, Time Chooses Disney CEO Bob Iger as Businessman of the Year).

Pár mondatban a lényeg azoknak, akik ezeket az angol nyelvű cikkeket nem akarják átolvasni: elképesztő piaci koncentráció zajlik, amit a mozivásznon tényleg a szuperhősök élnek majd csak túl.

A változás háttérben olyan szórakoztatóipari monopóliumok kialakulása van (pl. Time Warner, Netflix, Disney), ahol a műsorkészítéstől a franchise-on át a forgalmazásig minden egy kézben van. És amely monopóliumokat nem mellesleg egykoron a Roosevelt-féle New Deal trösztellenes következményei törtek szét hosszú időre az Egyesült Államokban (például egy 1948-as rendeletcsomag, amely az „autokratikus” stúdiórendszer végét jelentette, és a stúdiókat arra kényszerítette, hogy eladják saját mozihálózataikat).

Aminek következtében később, a hatvanas években új Hollywood épült. Ez az új Hollywood pedig az ellenkultúra olyan sztárjait emelte fel, mint például Jack Nicholson. 

Amikor tehát az van a hírekben, hogy Martin Scorsese „becsmérli a Marvelt”, akkor nem csupán arról van szó, hogy a veterán amerikai filmrendező a képregényuniverzumokra épülő szuperprodukciók minőségét kifogásolja, hanem arról is, hogy a filmkészítés körülményei változtak meg radikálisan: ez az új szisztéma gyakorlatilag megszünteti a rendezők függetlenségét, hiszen ezentúl gondosan, ipari módszerekkel kreált receptek megvalósítása lesz a feladatuk egyéni látásmódjuk kifejezése helyett. A cél a rendszer adta üzleti lehetőségek maximalizálása lett (leegyszerűsítve: szuperhősök a nagy mozivásznon, tévésorozatok és minden más a streaming szolgáltatásokon.)

A piaci koncentráció miatt Mat Stoller a Netflixet és a hozzá hasonló cégeket már nem is szórakoztatóipari konszerneknek, hanem magán-tőkealapoknak tekinti. Egy ilyen cég üzleti modellje ugyanis radikálisan eltér a klasszikus filmstúdiókétól: a Netflix azt is megteheti, hogy óriási veszteségekkel működjön (csak 2020-ban 3,5 milliárd dollárt égetett el!), mivel igazából nem a produkciókat adja el, hanem egy vonzó történetet a Wall Street befektetőinek (akik öntik a cégbe a pénzt): annak ígéretét, hogy a Netflix a piacot uraló szereplővé válik majd, egyre gyorsabban növekvő gömbőccé, mert olyan hálózatot épít, amelyből túl sok macera lesz majd kiszállni az új és újabb előfizetők tömegeinek. Így pedig kevesen lesznek képesek vele versenyezni: költségeit minimalizálni tudja, árait pedig folyamatosan emelheti. Az egyik következménye ennek már most nagyon szembeötlő: az alkotók egyre nagyobb kiszolgáltatottsága. Merthogy a növekvő tortából mind kevesebb jut nekik. 

Tehát miért lett ilyen az új Star Wars? Gyanítom, elsősorban ezért. Hiszen a Disney is pont ilyen konszern, pont ilyen megfontolásokkal.

KÉP

A Wagner-házaspár karácsonyfája a történelemben

Kicsit még az ünnepek utózöngéjeként egy elgondolkodtató fotósorozat karácsony tájékáról (a Múlt-kor történelmi portál tálalásában) a háborús és háború előtti Németországból. Amely képsorozatban a háttérben nem csak a karácsonyfa van ott, hanem fél évszázad történelem is.

Február végén indul az új Fortepan

Akik szívesen nézegetnek régi fotókat, azoknak mindenképpen jó hír, hogy megújul a Fortepan, mert – ahogy a hvg.hu idézi a készítők üzenetetét – a

„közel tízéves honlap mostanra teljesen elavult, és nagyon ideje volt már, hogy egy új háttér-rendszert és egy teljesen új honlapot is építsenek. Azt ígérik, hogy az új archívum idén február végén el is indul, és új funkciók is megjelennek majd a sokkal gyorsabb működési sebesség mellett.”

KÖNYV

Ennyire nem látunk a jövőbe

Könyvajánló gyanánt pár gondolat így év elején kicsit hosszabban arról, miért marad sok év eleji terv még év végén is papíron.

Indítsunk egy kicsit távolabbról. Vajon  miért nincs semmi izgalmas abban, ha a tegnapi meccset nézzük meg felvételről? Ugyanaz a tévé, ugyanaz a mérkőzés, ugyanaz a huszonkettő ember rohangál a pályán, mégsem ugyanaz az egész. 

Az egyik épkézláb magyarázat erre az, hogy titokban abban reménykedünk, szurkolásunk befolyásolhatja a végeredményt. Azt érezzük, hogy a tévé előtti üvöltözésünket, bosszankodásunkat valahogy a szomszédon kívül a játékosok is meghallják, vagy telepatikusan megérzik. Irracionális sóhaj és óhaj munkálkodik bennünk, hogy ezzel ráhatásunk lesz az eseményekre. Vagyis hogy rendelkezünk bizonyos kontrollal az adott helyzetben. (Utólag, másnap, a végeredményt követően, már illúziónk sem lehet erről.) 

Daniel Gilbert Stumbling on Happiness (Belebotlani a boldogságba) című könyvéből kiderül, valóban él bennünk ez a mágikus gondolkodás: ha nem is valljuk be magunknak, próbáljuk szuggerálni, merre repüljön a labda, vagy hogy melyik számot húzzák ki a tévében a lottón. (A könyv 2006-os, magyarul sajnos nem jelent meg, és nekem is csak most került a kezembe, de jó újévi olvasmánynak bizonyult.) Mert hogy az emberi agy egyik alapvető szükséglete ez a kontroll iránti igény: megváltoztatni, befolyásolni, előidézni. Olyannyira az, hogy már ennek illúziója is eufóriát, fizikai elégedettséget okoz. 

Magyarul: szeretnénk kontroll alatt tudni a jövőt. Sőt, olyannyira szeretünk tervezni és elgondolni, hogy a jövőbeli események elképzelését legtöbbször sokkal kellemesebb elfoglaltságnak találjuk, mint az elképzeltek megvalósulását. És ha mégis megvalósulnak terveink, általában az elgondoltnál kevesebb örömünket leljük bennük. (Rossz hír: akik egészen pontosan be tudják lőni, mennyire lesznek képesek ráhatással bírni egy-egy jövőbeli eseményre vagy örülni azoknak bekövetkezésük esetén, azok a klinikai depressziósok.)

A szerző számtalan tudományos kísérletet, kutatást idéz annak alátámasztására, hogy az emberi agy által elképzelt jövő (milyen jó lesz majd rosét inni Jane-nel a teraszon a naplementében, ha majd felépül a házunk) éppen úgy reménytelenül hiányos, mint az emlékezetünkbe ötlő múltbeli események. Mivel hogy alapvetően ugyanazok a memóriatakarékos agyfunkciók működnek mindkét esetben. Vagyis pár lényegesnek vélt részlet közé, eléggé öntevékenyen és tudtunkon kívül, elképesztő dolgokat illeszt az emberi agy. Trükközik, és megpróbálja a nagy egész illúzióját létrehozni a lehető legkevesebb részinformációból. Természetesen arra sem figyelünk oda, hogy eközben a képzelet milyen konkrét részleteket hagy ki nagyvonalúan (mire felépül a ház, eladósodunk, idegroncsok leszünk, minden reggel a dugóban ülünk, mert a városba járunk dolgozni, este csípnek a szúnyogok, és a szomszéd mindig ekkor áll neki füvet nyírni, a bortól pedig kiújul majd a refluxom). Ha mindez nem lenne elég, ezt az igen hiányosan elgondolt jövőt alapvetően határozza meg, mi az, ami a jelenben nincs vagy nem jó (éppen tél van, a város sivárnak tűnik a panel ablakából, Jane nincs sehol, és bor sincsen).

Ahogy Gilbert fogalmaz:

“Amikor az agy betömködi a tegnapról és a holnapról alkotott elképzeléseinkben lévő lyukakat, akkor ehhez olyan anyagot használ, amit úgy hívunk: ma.” 

Van persze némi remény, hogy ne nézzünk folyton kancsalul festett egekbe: ha ismerjük azokat a jellemző gondolkodási hibákat, amelyeket a jövőről vagy a múltról való merengések közben vétünk. (Jó hír: ehhez nem muszáj depressziósnak sem lennünk.)

Hogy ez a remény mekkora, azt jelzi, hogy mire a könyv végére értem, ezekből a bölcsességekből máris sok mindent elfelejtettem, egyvalamit azért mégis ideírok: az elképzelt jövőről mindig kérdezzük meg azt, akinek ez a jövő éppen jelen, és éppen benne van. Mondjuk van már egy felépült háza, és emiatt mindig éppen a Tüzépre tart.  

VIDEÓ

Popper Péter és a „svejci” hegymászás

Minderről eszembe jutott a 2010-ben elhunyt Popper Péter egy Youtube-on fellelhető, és valószínűleg már sokak által látott, régi előadása, amelyben a pszichológus egyebek mellett arról is beszél, miért nem lehet a boldogságot „elhatározni”.

„Elhatározhatom, hogy elutazom Svejcba (sic!) túrázni a hegyekbe, eddig rendben van, de azt nem határozhatom el, hogy ott boldog leszek.”

TÁMOGATÓK FALA A PODCASTON

Végül egy szolgálati közlemény: pár hete elindult a Támogatók fala Az élet, meg minden podcast honlapján. Ide azoknak a neve kerülhet fel, akik havi 3 dollárral vagy ennél több pénzzel támogatják a podcastot a Patreonon. De csak akkor, ha ezt emailen külön kérik, mivel természetesen öntevékenyen senkinek a nevét nem írom ki. Úgyhogy ha ilyen támogató vagy, jelezd kérlek, ha szívesen látnád a nevedet a falon. Köszi 🙂

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni, sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

2,239lájkolóTetszik
505követőKövetés
97követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.


Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.