CIKK
Egyszülős családok
Egyre több, gyereküket egyedül nevelő szülő él Magyarországon szegénységben, miközben az ilyen (korábban elég pejoratívan „csonkának”) nevezett családok nemigen profitálnak a kormány családtámogatási rendszeréből. A 444 elgondolkodtató cikke (valójában a KSH kutatóintézetében született tanulmány ismertetése) szomorú adatokat idéz egy egyre gyarapodó kisebbség helyzetéről (a 17-18 éveseknek már 26 százaléka él kizárólag az egyik szülőjével). Helyzetüket még az is súlyosbítja, hogy a tartásdíj sokaknak elég meseszerű intézmény. Vagyis hol van, hol nincs:
„az érintett gyerekek negyede semmilyen anyagi támogatást nem kap a különélő szülőjétől, hiába tudják, ki ő, és hiába ismerik a lakhelyét”.
Üdv a bérlői generációban!
Rendhagyó módon az ajánló következő cikkét ugyanaz a szerző (Szurovecz Illés) jegyzi. Ebben szintén adatokkal gazdagon illusztrálva mutatja meg, hogy az elszabaduló ingatlanárak és a drága albérletek miatt hogyan válik Magyarországon egyre több fiatal esélytelenné arra, hogy saját lakása legyen. Érdekes adatsor a cikkben a szülőkkel együttélő, felnőtt korú fiatalok arányának növekedése.
Nekünk Mohács kell?
Miért mentek el meghalni II. Lajossal a korszak oligarchái? Kell-e együtt emlékeznünk a tragédiákra az oszmán örökségre büszke mai Törökországgal? Miért állítja a kutató, hogy a visegrádiak csatája volt Mohács? Megannyi izgalmas kérdés arról a mohácsi csatáról, amely az elmúlt századok során a magyar urak nemtörődömségének, alkalmatlanságának, a magyar romlásnak a szinonimájává vált. A Válasz Online-on a kérdés egyik szakavatott kutatójával, a Mohács-projekt egyik vezetőjével, Fodor Pál turkológussal Ablonczy Bálint készített interjút, amelyből világossá válik hogy igencsak egyoldalú és igazságtalan ez a XIX. században megerősödött ítélkezés. Az interjúból egyebek mellett kiderül, hogy
„a törökök jóval erősebbek voltak, mint gondoltuk. Megpróbáltam összeszámolni, Szulejmán szultán a mohácsi csata korában mekkora jövedelemmel rendelkezett. Ha mindent összevetek, nagyjából tízmillió aranyról beszélünk – az Európát domináló V. Károly, a szuperhatalom német-római császárság vezetője 1530 körül egy és kétmillió arany közötti éves bevétel felett diszponált.”
Az interjúnak egyébként szomorú hátteret és aktualitást ad az MTA kutatóközpontjainak kiszervezése az akadémia alól – illetve az ezt kísérő, a bölcsész kutatók elleni hangulatkeltés –, aminek következtében a Fodor Pál által vezetett Bölcsészettudományi Kutatóközpont sem az MTA-hoz tartozik már.
Múltunk betűdarabjai
Közelmúltunk megismerésében, sőt személyes vagy családtörténeteink kiegészítésében, megértésében felbecsülhetetlenül értékes munkát végzett az utóbbi években egy kis magyar családi cég, amely egyebek mellett azzal foglalkozik, hogy – a Google Books ihletésére – régi magyar újságok teljes archívumát beszkenneli, adatbázisokba rendezi és kereshetővé teszi. Az Arcanumnál folyó munkába enged bepillantást az Index cikke.
Bár – az Arcanummal ellentétben – a Fortepan nem profitorientált vállalkozás, ismét nagy tisztelettel említem itt. A Fortepan az efféle dokumentálást a fotográfia területén végzi lankadatlan buzgalommal. A Fortepan egyetlen fizetett alkalmazottjával, Tamási Miklóssal készült podcastepizód is:
#017 Tamási Miklós – A Fortepan-sztori, Szent-Györgyi motoron és az Opel Rekord a házunk előtt
Digitális tervgazdaság
Izgalmas, német nyelvű cikket szemléz magyarul a Metazin. „A számítógépek miatt kommunisták leszünk?” – teszi fel a kérdést Adrian Lobe a Neue Zürcher Zeitungban. A cikk nem új keletű jelenséget feszeget, nevezetesen azt, hogy a „big data” korában egyre többen ismét a tervgazdaság felé kacsintgatnak (igazából az egész XX. században folyt a nagy vita Keynes és Hayek követői között az állami szerepvállalás szükséges mértékéről, a svájci lap írása „csupán” e küzdelem erőteljes kiújulását jelzi). E gondolat szerint a szocializmus korában azért volt bukásra ítélve ez a gazdaságirányítási mód, mert a tervezők nem rendelkeztek elegendő információval és elegendő számítási kapacitással a kereslet és kínálat összehangolásához. Ám ezt az óriási adatbázisok és a szuperszámítógépek korában már nem lehetetlen megoldani, szól az érvelés.
”Hayek nem számolhatott a modern információs technológiákkal, egyebek között a big data, vagyis a nagy adatbányák nyújtotta lehetőségekkel. Minél több piaci tranzakció zajlik minél kevesebb internetes felületen, annál inkább megvalósítható a valós kereslet és a kínálat torzításmentes központi összehangolása.”
KÖNYV
The Net Delusion
Az előbbiek kétségtelenül tetszetős érvelésnek hatnak, különösen egy olyan korban, ahol az erős állam és a központosítási törekvések, valamint a mind kevesebb korláttal (fékkel és ellensúllyal) működő, erős vezetők ismét „divatba jöttek”. Én személy szerint inkább veszélyes kitérőnek tartom ezt, és közelebb áll hozzám az, ahogy a fehérorosz Jevgenyij Morozov The Net Delusion című könyvében mutatja be, hogy – a korábban gondoltakkal épp ellenkezőleg – miképpen segíti az autoriter rendszerek megerősödését a modern információs technológia. Az angolul olvasóknak (magyar kiadása sajnos nincs a könyvnek) álljon itt egy kedvcsináló idézet a 2012-es munkából:
„A kínai mikrocsip-gyártók a térdüket csapkodhatták a röhögéstől hallva Reagan jóslatát, miszerint a totalitarizmus Góliátját a mikrocsip Dávidja fogja porba zúzni.”
Magyar szótár
Nem mai könyv ez sem, de a soron következő idézethez jól passzol: 2002-ben jelent meg Bartos Tibor zseniális Magyar szótára, amely tulajdonképpen fogalmak köré gyűjtött asszociációs szójegyzék, gazdag példatárral (különösen a régi, XVIII. századi vagy annál korábbi magyar szövegek szórakoztatóak). Talán mert az utóbbi napok elég húzósak voltak nálam, a „Tétlenség” szócikk alatti gazdag gyűjtést olvasgattam, és ismét elálmélkodtam, mennyire gazdag a magyar nyelv, ha erről kell beszélni. Teng-leng, lézeng, renyhed, peshed, hever, mint a szótár 1794-ből idézett példamondatában:
„azt az átkozott Kristófot vasba kelle veretnem, mert csak ivott és annál a kurvánál hevert.”
Közhelyes megállapítás persze, hogy azért állunk ilyen jól ezzel a szókinccsel, mert hogy a nyugati népekkel ellentétben semmittevő a magyar. Ez nyilván nem igaz, de lehet abban valami, hogy a bűntudatunk (ld. még: nekünk Mohács kell) – különösen, mióta van Pató Pálunk – elég erős lehet ebben a kérdésben (talán mert oly sokak alapélménye, hogy folyton hajtani kell, ha nem akarnak lecsúszni).
IDÉZET
Kundera és Pál Feri
Pedig a henyélést lehet (és kellene) jól is művelni, nem csak regenerációhoz tartozna hozzá, hanem ez az ideje a kreatív energiák felszabadulásának is. A szótárat lapozgatva eszembe jutott Kundera Lassúság című regénye, amit pár hónapja olvastam. Ide is másolok belőle egy idézetet:
„Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei , a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, a tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésünket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik, az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.”
Hogy mennyire hiányzik sokunknál a lassúságnak ez az öröme, azt jelzi, hogy nagyot ment a napokban az interneten a magyar Forbes cikke, amely Pál Feri atya a kiégésről szóló előadásának főbb megállapításait listázza. Ilyeneket, mint például ez:
„Olyan világban élünk, amikor a sürgős szívesen ölti magára a fontos ruháját. Főképp sokaknak, akik, ha valami fontos, szívesen állnak elénk, hogy az nekik sürgős. Pedig ezer sürgős dologból sok nem is fontos. Ha vasárnap a mise után egy csomóan akarnak velem beszélni, megkérdezem: állj, sürgős vagy fontos? Ha sürgős, gyorsan szánok rá két percet, ha fontos, megmondom, hogy jöjjön vissza egy hét múlva, amikor ráérek, és szánok rá egy órát vagy amennyit kell.”
ESEMÉNY
Az Egy nő fogságban szerintem az idei év legerősebb magyar filmje, és egy döbbenetes jelenséget, a modern kori rabszolgaság témáját dolgozza fel. Budapesten, szeptember 30-án a film vetítésével egybekötött beszélgetés lesz a Magvető Café-ban. A beszélgetésen részt vesz a film készítője, rendezője, Tuza-Ritter Bernadett is. (Továbbiak az esemény Facebook-elérhetőségén.)
Azért is jegyzem ezt itt meg, mert a podcast legutóbbi epizódjában Tuza-Ritter Bernadettel beszélgetek, és aki nem látta volna még a filmet, a Magvető Caféban most megnézheti.
#020 Tuza-Ritter Bernadett – Egy nő fogságban és a régi álom, amely valóra vált
