Kimondták

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Mindennek tükrében valószínűleg nem csak a valóság fazonírozásának szándéka vezeti a magyar állampártot, amikor a köztévét az amerikai eredmények folyamatos kétségbe vonására utasítja. (Egy jellemző adalék ehhez keddről, egy héttel az amerikai elnökválasztás után: Maximális lojalitás: a köztévén még mindig nem nyert Biden, bizonytalanság van.) A káosznak ez a folyamatos előidézése ugyanis ebben az értelemben napi-politikai cél.

„[…]vagy buta vagy hazudik”

Hogy miért írtam arról, hogy az állampárt a köztévét utasítja? A múlt héttől már konkrét bizonyíték van arra, hogy ez ott a rutinszerű működés (bár a műsorfolyamból eddig sem lehetett más épeszű következtetést levonni). A Szabad Európa leleplező cikkéhez hangfelvételeket is mellékelt, amelyeken Bende Balázs, a közmédia „külügyi kabinetjének” vezetője a köztévé egyik értekezletén ecseteli azt, hogy „az MTVA-ban nem az ellenzéket támogatják, és akinek ez nem tetszik az azonnal adja be a felmondását.”

Az egyik hangfelvétel szerint Bende ezt is kijelenti:

„Aki nem fogja fel, hogy hol dolgozik, és mi az elvárás, az vagy buta, vagy hazudik.”

A hangfelvételekben egyébként a legrémisztőbb az a fagyos, fenyegető, megfélemlítő légkör, amelyben ez az értekezlet lezajlott, és amely valószínűleg jellemző munkakörnyezete az ott dolgozóknak.

+

Bende Balázs egyébként a köztévének az az arca, aki rendszeresen az észak-koreai televíziót is megszégyenítő, teljesen szürreális hírmagyarázatokkal jelentkezik a képernyőn, olyanokkal, amelyek még a pártállami időkben is szokatlanul hatottak volna.

Nem tartott sokáig

Az Azonnali cikke az „új” Index új vezetőjének távozásáról: Felmondtak Balogh Ákos Gergelynek, az Index eddigi főszerkesztő-helyettesének

Kapcsolódó podcastepizódók

Aki a magyar médiavilág válságtüneteire, az ott folyó küzdelemre kíváncsi, azoknak jó szívvel ajánlhatom a független sajtó neves alakjaival készült beszélgetéseket Az élet, meg minden podcaston:

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

A rovat további cikkei elérhetők itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

10,569követőTetszik
1,826követőKövetés
274követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:

[mc4wp_form id="505"]

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.