„A határok fokozatos és ma is erősen részleges lebontása […] az európai integráció talán legkézzelfoghatóbb jele volt sokaknak, ebben zsigerekben is érezhető a különbség a megelőző korszakhoz képest.” – írja a Heti Fortepan blog, amely pár napja a Fortepan képanyagából tett közzé válogatást az államszocializmus „határhelyzetéről”. Ebben a történelmi fotóesszében a Trianon utáni Magyarország képei is helyet kaptak, hiszen ahogy az írásból is kiderül, a szigorú útlevélellenőrzés az I. világháborút követően kezdődött meg a határokon egész Európában (ami persze a békeszerződéssel kettévágott magyar falvakat, régiókat különösen súlyosan érintette).
Borítókép: Fortepan / Prohászka Imre (1984)
📺 Podcast-videó: Mácsai Pál a gyomorgörcsről a határon
Az élet meg minden épülő Youtube-csatornáján látható egy hosszabb részlet a Mácsai Pállal készült epizódból, amelyben arról beszél, milyen tortúra volt még a szerencsésebbeknek is egy nyugati utazás – már majdnem egy évvel a tényleges indulás előtt – a szocialista Magyarországon. És a gyomorgörcsről, amit a határon még ma is érez emiatt egy egész generáció.
Idéző: Stefan Zweig
Stefan Zweig visszaemlékezéseit olvasgatom mostanság (A tegnap világa), amelyben az osztrák író egyszerre állít emléket Európa 1914 előtti aranykorának és a második világégés előtti önáltatásnak és vakságnak is. A fentiekre rezonálva (érdekes egybeesés: Mácsai Pál is szerepet kapott Zweig Sakknovella című művének filmes adaptációjában, a Mesterjátszmában) rövid részletet választottam a könyvből (Stefan Zweig előbb Angliába, majd Dél-Amerikába menekült a nácizmus elől, és az Anschluss után gyakorlatilag hontalanná vált: ekkor tapasztalhatta meg igazán, hogy mit jelent az érvényes útlevél nélküli létezés):
„Csakugyan, ha szemléltetni akarjuk, mennyit romlott a világ állapota az első világháború óta, a legékesebb példa az ember mozgási szabadságának korlátozása, a személyes szabadságjogok megnyirbálása. 1914 előtt a földgolyó mindenkié volt. Ki-ki oda ment, ahova akart, addig maradt, ameddig kedve tartotta. Nem voltak engedélyezések, kérelmezések, s mindig szívből mulatok a fiatalabb generáció csodálkozásán, ha elmesélem nekik, hogy az első világháború előtt én például még útlevél nélkül mentem Indiába és Amerikába, sőt azt se tudtam, milyen az útlevél. Az ember akkor csak beszállt és kiszállt, nem kérdezett semmit, őt se kérdezték, s nem kellett százféle papirost kitöltenie, mint ma. Nem voltak tartózkodási engedélyek, vízumkényszerek, zaklatások; a határok, melyeket ma a vám, a rendőrség, a határőrség a mindenki részéről mindenkivel szemben megnyilvánuló kölcsönös bizalmatlanság drótakadályaiként véd, akkoriban jelképes vonalak voltak, melyeket ugyanolyan gyanútlanul lépett át az ember, mint egy greenwichi időzónahatárt.”
🎧Kapcsolódó podcastepizódok
A podcaston a Fortepan alapítójával, Tamási Miklóssal is készült már beszélgetés.
