A napokban volt a bemutatója a Nyomik című magyar filmnek, amely önmeghatározása szerint „dokumentum akció” (a trailer itt megnézhető). És úgy érzem, az utóbbi évek legizgalmasabb, legeredetibb magyar road movie-ja. Már csak azért is, mert a főszereplők (Báder Richárd, Nagy Zsolt, Tóth Károly, Tunyogi Imre) közül hárman kerekesszékben élnek.
Surányi Judit filmje négy, fogyatékossággal élő fiúról szól, akik nyaralni indulnak a Balatonra. Őket követi a kamera a klasszikus légy a falon módszerrel. És a Nyomik nem szépít, nem romantizál, de – bármennyire frivolnak is tűnik ezt így leírni – mégis szabadságélmény. Hiszen inspiráló, katartikus az a bátorság és személyes autonómia, amit hősei a nézőknek közvetítenek.
Magyarországon az ilyen eredeti alkotásoknál már szinte meg sem kell említeni, de azért idevésem, hogy természetesen ez a film is szerelemből készült. Vagyis az alkotók ingyen dolgoztak ezen a 45 perces mozin. Ez a minőség terén azonban nem jelent kompromisszumot: Bordás Róbert, Buk Miklós és Surányi Ádám operatőrök munkája mesteri, Vranik Krisztián finoman szőtt zenéje pedig a képsorokkal együtt emlékezetes atmoszférát teremt (és elnézést, hogy itt nem sorolom fel a teljes stábot, hiszen mindenki megérdemelné az említést).
Ha már Olaszország és háború, valamint a háború utáni évek: ebből a korábbi, Stefano Bottonival készült hosszú epizódból sok minden érthetővé válik Itália közelmúltjából és jelenéből. Mussolinitól a szélsőjobb és szélsőbal terrorizmuson át az oszág mai útkereséséig.
Ha már Olaszország és háború, valamint a háború utáni évek: ebből a korábbi, Stefano Bottonival készült hosszú epizódból sok minden érthetővé válik Itália közelmúltjából és jelenéből. Mussolinitól a szélsőjobb és szélsőbal terrorizmuson át az oszág mai útkereséséig.
