Az utóbbi napokban a magyar sajtóban is voltak híradások arról, hogy az Egyesült Államokban a Black Lives Matter tüntetésein megjelentek a feketék fegyveres milíciái. Amelyek tagjai lőfegyverekkel, katonai alakzatban vonulnak fel ezeken a demonstrációkon. (Például a 24.hu hírösszefoglalójában, amelyben a hírportál a Kentucky állambeli Louisville városban lezajlott tüntetésről ír, ahol több mint 300 ilyen fegyveres jelent meg.)
Tekintve hogy az alt-right tüntetésein is megszokott látvány, hogy a különféle – ott jellemzően fehér – milicisták gépkarabélyokkal masíroznak, akár arra is gondolhatnánk, küszöbön a polgárháború.
Bár elég aggasztó irányban haladnak a dolgok az USA-ban a novemberi választások hajrájában, a képet mindenképpen árnyalja, hogy nem új keletű jelenségről van szó, inkább újra előkerülő arzenálról: a fekete milíciák most alkalmazott nyomásgyakorló taktikája már a hatvanas években is megjelent és nagy sajtóvisszhangot kapott, amikor is az akkor született, radikális fekete mozgalom, a Black Panther tagjai Kaliforniában elkezdtek fegyveresen vonulni, a lőfegyver viselése pedig identitásuk központi része lett.
Ahogy ez az Atlantic egy korábbi, 2011-es esszéjéből is kiderül, a „párducok” a fekete környékeken razziázó és ott szerintük visszaéléseket elkövető rendőrök ellen kívántak fellépni, és ehhez alaposan tanulmányozták az állam törvényeit. A rend őrei ebből annyit tapasztaltak, hogy egy-egy intézkedésük során fekete fegyveresek jelentek meg, akiknek vezetője az ilyen esetekre előírt távolságból közölte a rendőrökkel, hogy ők most figyelemmel kísérik, vajon törvényesen járnak-e el a hatóság emberei (ehhez joguk volt), szavaik nyomatékosításaként pedig csőre is töltötték a fegyvereiket (ehhez is joguk volt, a kaliforniai törvények szerint ugyanis töltött fegyvert csak gépjárműben nem lehetett tartani. Az utcán – ha azt nem rejtve viselték – ez nem volt tilos.)
Ezek az akciók aztán annyira hatásosnak és nyugtalanítónak bizonyultak, hogy Kalifornia állam törvényhozása a fegyvertartási szabályok szigorításával válaszolt. (A párducok pedig fegyverrel nyomultak be a szigorításokat tárgyaló kaliforniai kapitólium épületébe.) Míg el nem felejtem, az állam akkori, republikánus kormányzóját Ronald Reagannek hívták, aki ki is jelentette: „nem látok ésszerű magyarázatot arra, miért kellene a polgároknak töltött fegyvert hordaniuk az utcán.”
Csavar a történetben, hogy a Republikánus Párt azóta a mind szabadabb fegyverviselésért síkraszálló NRA szövetségese lett, és aligha engedheti meg magának a szigorításpárti fordulatot anélkül, hogy ne váltana ki ezzel saját szavazótáborában óriási elégedetlenséget. Márpedig abban a kiélezett kultúrháborús helyzetben, ahol 1–2 százaléknyi szavazatkülönbséggel dőlnek el választások, nincs annyi tartalék a rendszerben, hogy a republikánusok ezzel kísérletezzenek.
