Új vírusveszély

Ez a cikk a STÓSZ következő kiadásának része:Stósz #026
A rovat további cikkei elérhetők itt:

Kétségtelenül itt a járvány második hulláma: aggasztóan emelkedik a fertőzések száma – nem csak Magyarországon.

Már megint a svéd modell

Mindeközben Svédország a járvány kezdete óta nem büszkélkedhetett ilyen jó számokkal:

“Svédországban múlt héten rekordmennyiségű, 120 ezer koronavírustesztet végeztek el (ezzel a járvány kezdete óta több mint 1,2 milliónál járnak), ezek közül pedig mindössze 1,3 százalék lett pozitív”

– írja az Azonnali svédügyi összefoglalója. Ami azt is előrevetíti, hogy a vita a svéd járványkezelési modellről ismét fellángol majd.

+

A Diétás Múzsa közben azt írja: Magyarországon tulajdonképpen mára egy „kicsit sárgább, kicsit savanyúbb” svéd modell érvényesül:

„A svéd modellhez ténylegesen sok köze nincsen, annyi a közös, hogy mindkettő nagyban épít a helyiek hozzáállására, amely Svédországban a normakövetés és a fegyelem, nálunk pedig az egyéni túlélési stratégiák alkalmazása.”

„Kalifornia-jelenség” Magyarországon

Persze az a már fent idézett mondatból is kiderül, hogy a svéd járványkezelés egyik kulcseleme nem a „lazaság”, hanem a kiterjedt tesztelés, ami – ahogy az a Válasz Online háttércikkéből kiderül – a magyarnak továbbra sem sajátossága. Bár a helyzet a korábbiakhoz képest javult, ez arra elég, hogy

„vannak olyan napok, amikor V4-ek között nem mi vagyunk az utolsó helyen az egymillió főre jutó új vizsgálatok számában.”

A cikk egyébként pontokba szedve foglalja össze, mitől más ez a második hullám Magyarországon, mint az első.

Küzdelem a tesztekért

Mint ahogy a 24.hu cikkéből kiderül, a tesztelés terén valóban lenne mit javítani, de az iskolákban az is gondot okoz, hogy

„Az érintett diákoknak, szülőknek, tanároknak és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sem egyértelmű, milyen protokoll alapján helyeznek karanténba, küldenek haza vagy tartanak az iskolában olyan osztályokat, ahol az egyik pedagógus vagy tanuló igazoltan koronavírus-fertőzött.”

Ez a vírus olyan, mint egy betörő

Öröm az ürömben, hogy a korábbi hónapokhoz képest tényleg sokkal többet tudunk már az új típusú koronavírusról. Szóval, a Magyar Hang cikke alapján is azt mondhatjuk erről a kórokozóról: ügyes. Amerikai kutatók egy szuperszámítógépbe 17 ezer koronavírus-minta genetikai adatait táplálták be, és az eredmény alapján rukkoltak elő új modelljükkel. Ezek alapján azt lehet mondani, ez a vírus, olyan

“mintha csak egy betörő lenne, aki miután bejutott az egyetlen résen, belülről kinyit minden ajtót és ablakot a társai számára.”

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni, sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

2,793lájkolóTetszik
782követőKövetés
132követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:


Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.