Úi podcastepizód a jövő hét elején

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Remélem, mindenki jól van! Azt is, hogy (lelki és testi) épségben vészeltétek át ezt az elmúlt pár hetet. Ahogy azt is, hogy munkátok, megélhetésetek is megvan (vagy adódott új lehetőség a régi helyett).

Ezek ugyanis a fontosabb dolgok.

A kevésbé fontos, de azért mindenképpen jó hír kategória (legalábbis remélem, az), hogy Az élet, meg minden podcastnak majdnem karcolás nélkül sikerült átvészelnie (eddig) ezt az időszakot. Vagyis nem lett belőle Zoomon készített karanténpodcast. (Tök jó, hogy vannak ilyenek is, gratula a készítőknek, de ebbe a sorba nem szerettem volna beállítani ezt a műsort, mert minek abból még egy. És hát Az élet, meg minden eleve hosszabb távra tervez).

A viszonylagos zökkenőmentesség azonban a felszín. Nem panaszkodom, csak ténymegállapítok: kellettek ehhez átszervezések, ahogy az én egyéb melóimban is támadt némi zűrzavar. A lényeg a lényeg: nagyon azon voltam, hogy május hónap végéig kikerüljön az új epizód, mintha mi sem történt volna (természetesen nálam is fontos dolog a látszat), de a felfordulás miatt most úgy tűnik, az új rész az eredetinél tervezettnél 2-3 nappal később, az ünnepek utáni kedden vagy szerdán fog kimenni.

VISZONT! Minden emberi számítás szerint ezután már visszazökkenünk a megszokott üzemmódba, tehát – most legalábbis ez valószínűsíthető – júniusban kaptok még ezen kívül is egy epizódot. Vagyis összességében nem marad ki adás. (A podcast támogatóinak minderről és a tervekről hétvégén küldök majd egy külön levelet is. Itt most csak egy nagy KÖSZÖNET nekik azért, hogy a műsor mellett kitartanak a nagy sokk idején is!)

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

A rovat további cikkei elérhetők itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

10,710követőTetszik
1,835követőKövetés
274követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:

[mc4wp_form id="505"]

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.