Tizenkétszer akkora

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Kormányközeli médiacégeknél landol a Magyarországon reklámokra szánt pénz durván harmada – írta meg a G7, cikkében jelezve: ennek a vállalati körnek részesedése a hazai reklámtortából már nagyobb mint a Google-é és Facebooké együttesen.

Itt nem csak arról van szó, hogy brutálisan meglódult az állami reklámköltés, amelynek kedvezményezettjei ezek a cégek, de arról is, hogy ez a pártközeli konglomerátum ma már a magánhirdetők számára is megkerülhetetlen. A pártsajtó zászlóshajójáról, a MediaWorksről így ír a cikk:

“a vállalat teljes (tehát nem csak a hirdetési) forgalma az azonos tevékenységi körű cégek közül a második legnagyobb Blikk árbevételének nagyjából a tizenkétszerese.”

Álmában két macska volt

A Mediaworks vállalatcsoportnál dolgozó újságírók szakmai munkájának, hatékonyságának megítélése azonban az elképesztő forrásbőség ellenére többnyire meglehetősen… hogy is fogalmazzunk, hát szakmai berkekben nem túl acélos. Talán ezen is hivatott segíteni az a tranzakció, amellyel „vállaltan fideszes kézbe került” a három sajtópiaci szaklap egyike, a Médiapiac.

  • A Media1 figyelt fel arra, hogy az imázs korrekciója elég suta módon kezdődött: úgy tűnik, a mediaworksös Magyar Nemzet újságírója lapjában a Médiapiacról, majd a Médiapiacban, az újonnan megszerzett lap szerzőjeként, a Mediaworksről ír, hogy aztán másnap ismét folytassa munkásságát a Magyar Nemzetben. De hát van ilyen, hogy valaki álmában két macska volt.
  • Miután a Médiapiac korábbi stábját cakkpakk elküldték, a szaklap hírfolyamában a független sajtó rugdosása azonnal megkezdődött. Ám az új tulajdonosok jó eséllyel nem erre a trollkodásra, hanem a rendezvényszervezés-bizniszben rejlő pénzre koncentrálnak. Legalábbis ezt sejteti a tranzakció hátterét bemutató hvg.hu cikke.

+

Kapcsolódó podcastepizód:

A magyar médiapiac változásairól, az Index történetéről és arról, mindeközben hogyan vált majdhogynem lehetetlenné a kormánytól független közéleti sajtó finanszírozása reklámokból a magyar piacon, sok szó esik ebben az epizódban:

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

A rovat további cikkei elérhetők itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

6,634követőTetszik
1,678követőKövetés
265követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.