KORONAVÍRUS
Van koronvírusos beteg Magyarországon
Szóval már van. De nyilván erről a hírről senki sem maradt le, úgyhogy csak a felütés kedvéért linkelem ide annak a sajtótájékoztatónak a frissülő összefoglalóját, amely a hírlevél kiküldésének perceiben még tart. És amelyen Orbán Viktor miniszterelnök arra kért mindenkit: ne bagatellizálja a járványt, de ne is keltsen pánikot.
Ennek szellemében rögtön néhány hasznos link, amely rettegtetés nélkül, de kellő komolysággal és körültekintéssel magyarázza el a legfontosabb tudnivalókat.
- A Válasz Online egészségügyi szakírója elég jól összeszedte (még a magyarországi esetek felfedezése előtt), miért érdemes komolyan venni ezt az egészet akkor is, ha a halálozási ráta „csupán” 2% körüli (az egyik legfontosabb: a megbetegedettek jelentős része szorul intenzív ellátásra, ami a megroppanásig túlterhelheti a kórházakat. Ez utóbbi lehetséges problémára koncentrál egyébként a 444 súlyos kritikát megfogalmazó friss cikke.) Illetve a Válasz Online-on van egy mai, kompaktabb, pontokba szedett tudnivalólista is.
- Egy, a Válaszéhoz hasonló, átfogó cikk az Indexről.
- Úgy tűnik, az átlagember megelőzésképpen leginkább annyit tehet, hogy alaposan kezet mos. Hogy mit jelent a szakszerűen „alapos”, azt az Egészségügyi Világszervezet piktogramokkal magyarázza el. (Nekem például eszembe sem jutott, hogy kézmosás után a csapot érdemes törülközővel elzárni. Macerásnak tűnik, de logikusnak hat.)
És plusz egy komolytalan (vigyázat, humor!) tippgyűjtemény, hogy azért ne felejtsük el, itt Magyarországon volt már pöttyet nehezebb helyzet is az elmúlt pár évtized történelmét tekintve. Vagyis a 444 azokat a védekezési módozatokat mutatja be, amelyeket inkább NE próbáljunk ki (se otthon, se a buszon).
Seattle lehet az új Vuhan?
Mindeközben az USA-ban elég nagy gebasz látszik kibontakozni koronavírus-ügyben. Pár napja az Atlantic írt arról, hogy a járvány hivatalos amerikai számai nem tükrözik a valóságot, messze több lehet a fertőzött. A számok mégpedig azért hibásak, mert hibás volt a tesztelés gyakorlata, elégtelen a hatóságok fellépése. Washington államban például jó eséllyel heteken át akadálytalanul (értsd: a hatóságok komolyabb intézkedései nélkül) terjedhetett a kór. (Öröm az ürömben: a 2 százalék körüli halálozási arány pont a nem jelentett – jellemzően enyhébb lefolyású – esetek miatt jóval alacsonyabb lehet a valóságban.) Angolul nem olvasóknak az Index cikkét ajánlanám, ugyanebben a témában.
A koronvírusra beindult a pornóipar is
„– Apukám, hazaértem. És annyira be vagyok indulva!
– Várj, egy lépéssel se tovább! Nem halottál még a COVID-19-ről?”
A kiragadott párbeszéd nem valamely járványügyi hatóság ismeretterjesztő filmjéből való: egy pornófilm-jelenet elejéről idézi a Vice cikke, amelyben a hírportál arról ír, hogy a pornómegosztó szájtokon vírusszerűen (hogyan másként) terjednek a koronavírus témájú szexfilmek. A pornó világát a 21. század sajátos szubkultúrájaként értelmező, és ezért fontos témaként kezelő Vice meg is adja erre a magyarázatot (bocsánat a csúnyálkodásért, így van az eredetiben):
„Ha igaz az, hogy a művészet az életet imitálja, akkor az élet jó sok embernek elég szar [mostanság] világszerte. És ha van olyan forma, amely egy elbaszott helyzetet [a valóság előli] meneküléssé és szórakozássá alakít, az a pornó.”
(Persze ha egy porcelán piszoár is lehet művészet, akkor nehéz megindokolni, hogy adott esetben egy szexfilm, miért nem. Amúgy szerintem semmiképpen sem lehet művészet, de erről most nem lesz itt tanulmány. Álljon itt – nem szóvicc – inkább egy másik sztori arról, nem a legnagyobb pornószájtot reklámozandó, hogy a Pornhub már művészfilmként kategorizált dokumentumfilmben is utazik.)
Vers mindenkinek: A repülő Róbert
A Vice-cikket olvasva a valóság előli menekülés, az eszkapizmus témakörében keresgéltem a neten, és erre a költeményre akadtam. (Hans Magnus Enzensberger: A repülő Róbert). Idemásolom, hogy a koronavírusos sztorik nyomasztásában legyen valami szép is elmenekülési vágyainkról. (Eredeti itt.)
Eszkapizmus, kiáltjátok utánam szemrehányón.
Ugyan mi más, felelem,
ebben a rohadt időben! -, esernyőt nyitok és a
levegőbe emelkedem.
Felőletek nézve
egyre kisebb és kisebb leszek, végül eltűnök.
Nem hagyok magam után,
csupán egy legendát,
amelyet, valahányszor
vihar jön, irigykedve
meséltek a gyerekeiteknek,
nehogy ők is elröpüljenek.
- Irodalomról, versekről, azaz egy különös verseskötetről, régi korok bűneiről, a jelen szrongásairól beszélgetünk a legutóbbi podcastepizódban is:
#025 Zoltán Gábor – A vadászfalka elszabadulása, nyilas orgia Budán és a nálunk lapuló benzines palack
Utópia és eszkapizmus 1971-ben
Szintén a témában bukkantam egy beszédes cikkre a magyar szocializmus építésének daliás éveiből. Az 1964-ben indult Magyarország című hetilap a nagyvilág nagy kérdéseivel és a belpolitika fontosabb ügyeivel foglalkozott (már amennyire megtehette ezt akkoriban). Így érdeklődve olvastam az egyik, 1971-es számban az eszkapizmusról (természetesen, mint a nyugat ópiumáról) szóló cikket (ezúton is köszönet az Arcanumnak azért a munkáért, amit a régi magyar sajtó digitalizálása terén végez).
A cikkből kiderül, hogy utópiákból és disztópiákból már akkor is feltűnően sok született (pedig még hol volt a zombiláz). Azt nehéz eldönteni, hogy amikor a szerző a kommunizmus utópiáját célul kitűző pártállam idején olyanokat ír, hogy „az »új társadalomról« gyakran azért beszélnek annyit, hogy közben ne kelljen megvalósítani”, ez a cenzoron átsikló önirónikus megjegyzés volt-e, vagy csak zavar az erőben. Mindenesetre idézek egy másik bekezdést:
„Óriási iparágak szolgálják ezt a menekülést. Örökösen utazásokról, nyaralásról, üdülésről van szó, a plakátokon kertek virítanak, az utazási irodák földi mennyországokat ígérnek. […] Az utópia víkend, györűséges hétvége: véget vet az időnek.”
Rémhírek, álhírek – jé, vizsgálódnak
Hát akkor vissza a végidőkhöz. Ez sem éppen a legfrissebb fejlemény, de az elmúlt napok egyik magyar érdekessége a témában, hogy a koronavírussal kapcsolatban „közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt” négy büntetőeljárást folytat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya. Legalábbis ez derül ki az Index híradásából. Ami konkrétan azt jelenti, hogy a koronavírusról szóló rém- és álhírek ügyében nyomoznak. És, ahogy a cikk ezt megemlíti, a rendőrség ilyen esetekben „folyamatos kapcsolatot” tart a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal.
Oké, akkor most már tudni vélem, ki illetékes Magyarországon rém- és álhírterjesztési ügyekben. Ezt eddig inkább csak sejtettem. Mert hogy korábban ilyen ügyekben a rendőrség és a médiahatóság „folyamatos kapcsolattartásáról” nem értesültem. Mert hogy általában arról értesültem, hogy ilyen ügyekben nem érzi illetékesnek magát senki sem. Például az Origo esetében. Például a köztelevízió esetében.
Lábjegyzet: És a köztelevízió?
Én legalábbis kíváncsian várom, vajon a járvány (kívánatos) elvonulása után ismét megszűnik-e a hatóságok illetékessége rém- és álhírterjesztési ügyekben. Meg egyéb ügyekben. Például tudatos és rendszeres, központi dezinformáció esetén. Csak a legutóbbi konkrét példát említve: az MTVA „főszereplésével” bontakozott ki a napokban egy abszurd történet, mi több tragikomédia, amelyet a Politico európai kiadásának cikke indított el. Aki lemaradt volna róla, íme a Media1 összefoglalója az ügyről.
- Az államilag terjesztett álhírekről bőséggel esik szó ebben a podcastepizódban is:
#024 Bodoky Tamás – Jachtok, oligarchák, repülők és az Átlátszó története
A demokrata vírus
Hogy miért más ez az új ragály a(z ál)hírek szempontjából? Az amerikai Vanity Fair cikkírója mutat rá arra, hogy ez az első olyan világjárvány, amely a közösségi média és a teljes átpolitizáltság korában érte az emberiséget (ez utóbbi azt jelentené, hogy minden, de minden történés azonnal – a saját tábornak szóló – politikai üzenetté alakul a kampányguruk kezei között).
Volt már persze úgy – emlékeztet a szerző – , hogy ilyen médiasokkot okozott egy világjárvány. A nyolcvanas években szinte egyidőben köszöntött be a kábeltelevíziók kora és az AIDS. És a technológiai fejlődés persze akkor is felkészületlenül ért minket. Az akkor színre lépő hírcsatornák igen intenzíven foglalkoztak a témával: egyebek mellett azért, mert költségtakarékos is így kitölteni az üres időt, hiszen szakértőkkel beszélgetni jóval olcsóbb, mint háborús tudósítást készíteni. A felfokozott érdeklődés persze serkentően hatott az álhírgyártókra. (Akkoriban az egyik népszerű gyíkemberes teória az volt, hogy az AIDS-vírust a CIA alkotta meg, hogy így szabaduljanak meg a feketéktől és a melegektől az USA-ban.)
No, manapság a kábeltelevízió tetejében van még Facebook, twitter meg Donald Trump is. Akinek hívei és sajtóemberei máris megalkották a narratívát: a koronavírust övező médiafigyelem mesterségesen gerjesztett, célja pedig a tőzsdék destabilizálása, és így Trump elnökségének romba döntése. (Hogy mennyire eltúlzott a médiareakció, azt nehéz egyelőre megmondani. Kétségtelen, hogy a szüntelen hírüzemmódban lévő online sajtónak – ahogy egykor az új, 24 órás üzemmódot választó hírtelevízióknak – kényelmes, hogy van állandó, időben elhúzódó, közérdeklődésre számot tartó téma napirenden. Ám a járvány ettől még aligha a média kreálmánya.)
A Magyar Demokrata vírus
Az amerikai republikánus szavazók között terjedő konspirációs teóriák sikerét megirigyelhette a Magyar Demokrata is, amely lap a napokban átvette az egyik legbénább ilyen rémhírt (az „információ” azt sejteti, hogy Bill Gates alapítványának köze lehet a vírus elszabadulásához). Aztán jött a hétfői Sajtóklub, ahol a lap főszerkesztője már inkább bagatellizálni próbálta az epidémiát. „Nemzetközi médiamágiát” emlegetett, és azt találta mondani, hogy a
„koronavírus az én szememben a hazugság és a szélhámosság diadala a valóság és a józan ész fölött.”
Józanság, racionalitás. Hát ezekre az erényekre kétségtelenül szükségünk lesz az elkövetkező napokban Magyarországon is. Ha nem is feltétlenül abban az értelemben, ahogy ezt Bencsik András érti.
MINDEN MÁS
Nők a csúcson
Arról talán már volt szó korábban egy ilyen magyar Forbes-lista apropóján, hogy a magyar ugaron olyan nagyon sok értelme nincs ezeknek a rangsoroknak, de „kisszínesként” miért ne férne bele ide ez is: megjelent a magazin 2020-as toplistája „a legbefolyásosabb magyar nők”-ről. Amiből ugye rögtön ki is derül, miért nincs sok teteje egy ilyen rangsornak errefelé (legfőképpen azért nincs, mert erősen keverednek rajta a saját teljesítmény jogán szerzett előkelő helyek a nem saját teljesítmény jogán szerzett előkelő helyekkel). Ahogy az új listát cikkében részletesen ismertető Szily László a „Közéleti” kategóriáról (többféle szekciót tartalmaz a Forbes összeállítása) a 444-en megjegyezte:
„A tízből hét szereplő fideszes, kettő ellenzéki, egy pedig civilszervezetet vezető független. A hét fideszes közül kettő Orbán Viktor családtagja, a másik öt pozíciója pedig közvetlenül tőle függ: a legbefolyásosabb közéleti nők toplistája hűen képezi le a hazai viszonyokat, hiszen a rajta szereplő nők 70 százaléka egyetlen nagyhatalmú férfi jóvoltából került fel rá.”
Ahol lassan minden pénz állami
Persze ez nem a magyar Forbes magazin hibája: egy olyan gazdasági-politikai rendszerben próbálnak meg ilyen reprezentatív izéket összerakni, amely szisztéma egészen másként működik, mint például az amerikai.
Ennek illusztrálására elég idézni azokat a 24hu hírportálon lassan sorozattá bővülő, új cikkeket (ez a legutóbbi rész, ez a mechanizmust magyarázó első, ez pedig egy igen elgondolkodtató esetet feltáró másik cikk), amelyek a Magyar Turisztikai Ügynökség meghökkentő gyakorlatát dokumentálják. Miszerint nyilvános pályáztatás nélkül osztogatnak közpénz-százmilliókat különféle, a kormányzattal szemben ellenségesnek éppen nem mondható üzletembereknek és cégeknek. Például hotelépítésre, saját villában berendezendő divatmúzeumra, turisztikai fejlesztésnek minősített erre-arra. (A hírportál újságírója talált olyan pályázatot is, amelyben Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere saját festménygyűjteménye kiállítására kért 300 millió jó magyar állami forintot.)
A helyzet azért is aggasztó, mert ezek a cikkek egy sokkal átfogóbb jelenségről mesélnek. Arról, hogy lassan nincs a magyar gazdaságnak olyan szektora, ahol tehetséges, rengeteget dolgozó emberek ne találnák magukat szembe egy vagy több állami pénzzel kibélelt versenytárssal. Lassan nincs olyan szegmense a magyar piacnak, ahol a legnagyobb üzletek ne valami csókoson keresztül, legalább részben állami források felhasználásával bonyolódnának. Ami természetesen azt eredményezi, hogy lassan minden piaci területen a kontraszelekció, az erőpolitika, a haveri kapitalizmus érvényesül (egy másik friss példa Havasi Balázs zongorista 450 milliója, amit – leírni is abszurd – a külügyminisztériumtól kapott. „Ad hoc”.).
- A haveri kapitalizmus e meghitten magyar világáról sokat beszélgetünk ebben a podcastepizódban:
#016 Bódis András – A NER-lovagok lelkivilága és a Válasz Online története
Egy igazi versenyszféra: pénztárosvilág Magyarországon
Úgy tűnik, akik ma Magyarországon valóban versenyeznek, azok a piramisban jóval lejjebb mérkőznek meg egymással. Ilyenek például a szupermarketek sebességbajnok pénztárosai. Íme egy cikk arról, amit mindig meg akartál tudni, de az ábécében sosem merted megkérdezni.
