Piktor in MAGAland

Ez a cikk a STÓSZ következő kiadásának része:Stósz #030
A rovat további cikkei elérhetők itt:

Midőn ezt írom, nem tiszta az ég (sőt esik), és éppen a Donald Trump elleni (újbóli) impeachment eljárás nyitánya zajlik Washingtonban.

Erről a drámáról (vagy tragikomédiáról), ezekről az egymásnak feszülő erőkről, szereplőkről jutott aztán eszembe, hogy persze Amerikában is van politikai művészet. Pár hónapja ennek kicsit neosztalinista ágába sikerült beleakadnom, de annyira megkapó az egész, hogy szerintem megér pár mondatot.

A fenti képen tehát az irányzat jeles képviselője, Jon McNaughton “Maga Ride” című, 2019-es alkotása látható. (Az online rendelhető festmény-reprintek áraiból, a MAGA-tábor méretéből és elszántságából arra következtetek, hogy McNaughton már milliomos lehet. 2019-ben a The Atlantic hosszabb cikket szentelt „Trump udvari festőjének”, amiből kiderül, hogy a utahi festőművész fő profilja korábban a tájkép és vallási tárgyú festmény volt, de meghallotta az idők szavát – nem mellesleg azt, hog ezek a képek sokkal inkább terjednek majd a közösségi médiában, mint a virrasztás a Getszemáni-kertben.)

A vásznon megfigyelhetjük, amint a szerelem Harley-Davidsonon érkezik (a típus nem biztos, hogy az, nem értek ehhez sem). A pazar tabló értékéből az sem von le sokat, hogy a jelenet 2021-ben kicsit másképpen valósult meg, mint ahogy azt a festő képzelete korábban elénk tárta: a pár hete lezajlott MAGA-tüntetésen a választásokat elveszítő elnök úr a Capitolium (ld. felderengeni a háttérben) és a benne éppen ülésezők megszorongatására buzdított (a Fehér Ház előtt), tehát kevésbé volt örömteli a hangulat.

Kedvencem még a repertoárból az Átkelés a mocsáron című opusz, amelyben elnök úr mintegy amerikai Wesselényi Miklósként, Melania Trumppal és más republikánus hazafiakkal együtt hajózik a washingtoni fertőn átverekedve magukat, ahol is megannyi veszély leselkedik rájuk. Érdekesség: itt még John Bolton is látható a ladikban, ahogy puskájával hátrafelé kémlel, nem vet-e cselt az ellen valahol. Mivel hogy ő ugye később (Trumpot bíráló könyve miatt) kihajítódott a csolnakból. Ám azt is meg kell jegyezni, a lélekvesztőn utazók teátrális gesztusai legalábbis borulásveszélyessé teszik a vállalkozást.

A festő oldalán rengeteg pazar, allegorikus (az egy négyzetcentiméterre jutó szimbólumok és utalások nagy száma kifejezetten barokkos hatást kelt) alkotást találunk még, a bőség zavarával küszködve emelném ki a Remény öröksége címűt, ahol korábbi amerikai elnökök és politikusok éppen imával küldik az energiát Trumpnak.

Erre szerintem „A” Donaldnak most is nagy szüksége lesz.

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni, sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

3,169lájkolóTetszik
815követőKövetés
141követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:


Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.