Sokat riogatjuk manapság egymást azzal, hogy jönnek a robotok. Jönnek, és ezek a pomogácsok majd elveszik munkahelyünket (már akinek van), legondolkoznak minket a sakktábláról, és még mielőtt rabigába hajtanák az emberiséget, elébb beférkőznek közénk. Például az autógyárak futószalagjai mellől beköltöznek az ágyunkba. (Jósolgatják, hogy hamarosan itt vannak a szexrobotok, akik teszik majd a dolgukat, anélkül hogy beszélgetni kellene velük – utána.)

Asimov és robotikai törvényei ma már a múlt, az új próféta Ray Kurzweil. De már lehet, hogy ő is a múlt, mivel nem értette meg, hogy a politika előbb veszi birtokba az algoritmusokat, mint az egészségipar, elébb lesz automatizálva a propaganda, mint a szex.

Kurzweil azt jósolja, még pár évtized, és itt a szingularitás. Amikor is a gépi, mesterséges intelligencia túlszárnyalja az emberi, „biológiai” alapú intelligenciát. Ami azt eredményezi, hogy az emberi élet visszafordíthatatlanul megváltozik majd, mivel az ember képessé válik arra, hogy saját biológiai valóját a mesterséges intelligencia, a genetika és a nanotechnológia segítségével átszabja. A testbővítmények és kiegészítők révén pedig az emberi létezés isteni szférákba emelkedik. E vállalkozása így előbb-utóbb azt eredményezi majd, hogy az emberi (vagy az ember alkotta gépi) intelligencia kirajzik, kisugárzik a világegyetembe, benépesítve és áthatva azt univerzálissá váló értelemmel. És így ami először majd egyszerű gyarmatosításnak indul, csakhamar spirituális vállalkozás lesz.

Kérdés, ha így alakul – amivel kapcsolatban vannak kétségeim – mennyire lesz ez még emberi kaland.

Hogy jön Kurzweil Máraihoz?

Kurzweil próféciájának már sok értelmes kritikája született, ezeket most itt nem részletezném.

Hanem hogy jön Kurzweil Máraihoz? Mindjárt elmondom. Elébb azonban megjegyezném, hogy pár hete Márai Sándor naplójának teljes kiadása immár teljessé vált, hiszen megjelent az utolsó kötet, amely az 1982-től 1989-ig született naplóbejegyzéseket tartalmazza. És ezt olvasgatva az embernek olyan érzése támad, hogy itt Márai belép abba a korba, amelyről már nekünk is közvetlen tapasztalásunk van, de legalábbis az ott leírtak egyenes következményeivel minden nap szembesülhetünk. Gondolkodunk róluk. Elringatnak vagy riogatnak velük kedvenc magazinjaink hasábjain.

A teljes naplóban 1943-tól kezdve követhetjük Márai korszakos kérdéseit és napi gondjait, tűpontos megfigyeléseit, legyen szó politikáról vagy kultúráról – amely témakörök nyilván minden autonóm gondolkodónál, aki nem beszél mellé, elválaszthatatlanok.

1982-ig tizenhét vaskos, de minden oldalán lebilincselő kötetet jelent ez a naplófolyam, amelynek olvasása közben hozzászokhattunk a naplóíró érzékenységéhez, világszínvonalú meglátásaihoz, kifinomultságához, igényességéhez, valamint kíméletlen lényeglátásához. Fasizmus, kommunizmus, szétvert Magyarország, remény, reménytelenség, diktatúra, hidegháború, emigráció, Olaszország, Amerika, nukleáris megatonnák, porrá hulló polgári világ – bolyongás és kalandozás sokféle helyen, sokféle időben: magyar Odüsszeia ez, négy évtizednyi utazás egy magyar koponya körül.

De ez a legutolsó – a Helikon Kiadó gondozásában megjelent sorozatban szám szerint a 18. naplókötet, az 1982 januárjával induló – mégis más: itt mintha olykor a jelenből szólna hozzánk az író.

Az író bankkártyája

Például akkor, amikor a 83 éves Márai Sándor először vesz fel pénzt bankautomatából. És ez az apró aktus, ahogy a naplóban majdnem minden más is, azonnal világjelentős eseménnyé változik, vízcseppé, amelyben ott a tenger, mozzanattá, amelyben ott van minden, ami ebben a lehetőségben születőfélben van. Tehát 1983-ban így ír erről:

„Először életemben személyes találkozás egy valóságos robottal: a bank, ahol folyószámlán van pénzem, küldött egy Versatel elnevezésű plasztik igazolójegyet, melyet be kell illeszteni a bank egyik falába épített masina nyílásába, megnyomni néhány gombot, és akkor másodpercek múltán egy fémtányérra hull a kívánt összeg, vadonatúj bankjegyekben. Nem kell hozzá aláírás, igazolás…  Mindent a robot végez, pillanatok alatt ellenőrzi az igazolójegy valódiságát, a számla fedezetét, kifizeti  a pénzt, és átnyújt egy nyomtatott szelvényt, amely igazolja az eljárást, és mutatja, mennyi pénz maradt  a számlán. A tünemény kísérteties és félelmes. A csalási lehetőségek ijesztőek, de ezzel számol a bank.  Az emberi munkaerő kikapcsolása tökéletes. Mi lesz veled, emberke?”

Más helyen, 1982-es bejegyzésében veti fel: „már nem »a gép öli meg a kisipart«, hanem a robot eteti segélyezés formájában a munkátlan munkást“. Mi lesz veled emberke, kérdezi, és a sorok mögött, amikor a naplóban erre irányul a figyelem, egyszerre van csodálat, rettenet és beletörődés.

Mi lesz veled emberke, miféle vallás van itt születőben, kérdezheti az olvasó is eközben: mi az a Szilícium-völgyben, ami – Yeats szavaival élve – „időt szimatolva születni cammog Betlehem felé“?

A napokban fejeztem be az izraeli sztártörténész, Yuval Noah Harari könyvének, illetve próféciájának olvasását (Homo Deus – A holnap rövid története). Ő az új vallást adatizmusnak (dataism) nevezi. Ennek tükrében is meglep, mennyire „modern” Márai: mennyire pontosan érezte, sejtette, látta azokat a világfolyamatokat, amelyeket most Harari – immár a 2000-es években lezajlott digitális és biotechnológiai forradalom után – számba vesz.

KAPCSOLÓDÓ: Harari és az oligarchák: A könyv, amit nem szívesen olvas majd Orbán Viktor

Márai tehát sejti, érzi, valami megbolydult, megmozdult, életre kelt a nyolcvanas években. Kaliforniából rögzíti ennek a forradalomnak a jeleit, és a politika, az irodalom mellett Paul Davies tanulmányáról elmélkedik, a Big Bangről, kozmológiáról, kvantummechanikáról, számítástechnikai forradalomról olvas és ad számot naplóiban.

Az igazi ellenfél

Világfolyamatok, mikrocsip-forradalom, szellemi függetlenség, különállás és autonómia itt – Trabant, aczéli kultúrpolitika, előszobázás, bizottságosdi egy óceánnal arrébb a kádári Magyarországon ott. Érezzük közben Márai igazát: azért kellett eljönnie az országból 1948-ban, mert a diktatúra elhülyíti az embert.

Így Márai a nyolcvanas években, a kommunizmus végjátékának idején is – újra és újra – számot vet a több évtizedes mellőztetéssel, az elhallgatással, a kitagadással. Teljes és megmásíthatatlan lesz leszámolása a Horthy-Magyarországgal, a Rákosi-Magyarországgal, a Kádár-Magyarországgal. És ebben a tekintetben mostanság nem lehet eleget idézni 1984-es naplóbejegyzését:

„[…] ha úgy fordulna, hogy ezek a nemzeti parasztok még egyszer szóhoz jutnak az országban, ez a magyarság egyik tragédiája lenne. A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek. Ahogy Bethlen István mondta a parlamentben a nyilasoknak: »Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbejárnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek a szélsőbalra.« A kommunizmus tragédia, de az igazi ellenfél mindig a »nemzeti« jelmezbe öltöztetett, képmutató, kapzsi jobboldali.”

Márai haláláig következetes antikommunista (nem engedi műveinek kiadását Magyarországon, amíg orosz katona állomásozik hazája földjén), enyhén szólva sokszor a zsidókról sem ír épp elragadtatással a naplóbejegyzéseiben (antiszemitának ettől még aligha lehetne mondani, inkább bizonyos történelmi keserűség és önmarcangolás sejlik fel ezek mögött a sorok mögött), de egyben antiklerikális is: különösen szemfényvesztésnek tartja a vallás provinciális megnyilvánulásait, babonává züllesztését. Úgy Olaszországban, ahogy Magyarországon is. Háború utáni naplóiban például viszolyogva számol be egy egri búcsújárásról, a magyar katolikus egyház általa elfogadhatatlannak tartott, Mindszenty nevével fémjelzett törekvéseiről. 88 évesen is engesztelhetetlen, az 1988-as napló augusztus 20-ára keltezett, később áthúzott bejegyzése ez:

„Szent István napja. Felrémlik Nagy Lajos, tehetséges öreg pesti író, amint a Bucsinszky kávéházban az ablakon át bámulja az ünnepi körmenetet, és elkeseredetten dünnyögi: »Viszik aranytokban azt a jobbkezét, amivel onanizált.«“

A naplókban e kíméletlenség miatt így mindenféle politikai meggyőződésű olvasó megtalálja a saját bezzeg-idézeteit, amelyeket zászlójára tűzhet. Hogy aztán a következő oldalon semmivé porladjon ez a szekértábor-logika, hiszen a sértődött-elvonult Márainak mindenkihez volt egy-két „kedves” szava.

A magány könyve

Persze az utolsó naplókötet nem az odamondogatás, hanem elsősorban az egyre sűrűsödő magány könyve. És a XX. századot megélt, átélt író kíméletlen összegzése. Mindemellett az öregkor kiszolgáltatottságának precíz rögzítése, és ez – szó szerint is – egyedülálló műalkotássá avatja az utolsó kötetet.

Remington Portable - Márai Sándor írógépe. Fotó: Eva Müller
Remington Portable – Márai Sándor írógépe. Fotó: Eva Müller

Hogy világirodalmi színvonalúvá is, ez pontatlan kijelentés lenne. Hiszen ez a napló minden könyvéről elmondható. Talán Márait ez a több ezer naplóoldal emeli leginkább a XX. század legnagyobb írói közé. Bármennyire is tiltakozna ellene, ez az igazi remekműve: a mű, amit 45 éven át írt.

Ez persze csak az én bántóan egyszerűsítő meglátásom. Mert magam úgy vagyok vele, regényeit különösebben nem kedvelem. De ez már ízlések és pofonok kérdése: nem csodálkozom, ha valaki azokért is rajong. Ezt a tizennyolc kötetet viszont bárhol felütöm, és bármely passzusába belekapok, akkor érzem megkérdőjelezhetetlennek igazán, hogy ennek a magyar írónak ott a helye a legnagyobbak között.

Mit lehetne még mondani minderről azon túl, hogy immár mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy ezen a több ezer oldalon felfedezze saját Máraiját? Talán annyit, hogy le a kalappal a Helikon 2006-ban kezdett vállalkozása és a sorozat szerkesztője, Mészáros Tibor előtt, akinek nevéhez fűződik (a 2005-ben hazakerült, helyenként már igencsak romló állapotú kéziratanyag alapján) a korábban csak erősen rövidített formában megjelent napló teljes, kimerítően jegyzetelt változatának összeállítása.

Szóval itt van az utolsó kötet, benne az utolsó lapok. A teljesen magára maradt Márai, aki rövid időn belül elveszíti feleségét, Lolát – minden értelemben élettársa volt, hiszen társa volt egy életen át – és Jánost, fogadott fiát.

És ismét egy „modern” metafora, a számítógépes üzenet, ahogy hajnalonként a halott társsal az író álmában kommunikál:

„Minden éjjel három és négy között ébredés, mert megszólal a hot line. Nincs hangja, de beszél, elmond valamit, mint a komputeres tükörben a szaladó zöld fénybetűk. Mindent elmond a mélymúltból, az életünk minden apró és nagyocska titkát. […] Aztán a kettőnk minden titka. Sebesen írja a hot line a szavakat, futnak a betűk. Ez most mindennapos. Hihetetlen, mit őriz az organikus chip, a parányi memory bank, millió és millió nevet, emléket. És ő most mindent elmond. „A vízből beszélek” – mondja néha. Talán így is van, ez a közlés módja odaát.”

Aztán Márai arról tudósít: nem óhajtván megvárni a teljes leépülés és magatehetetlenség állapotát, lőtanfolyamra jelentkezik, és tizenévesekkel együtt egy kaliforniai lövészegyletben elsajátítja a revolver kezelésének fortélyait. Pisztolyt vásárol, az amerikai fegyvertartás alkotmányos jogáról elmélkedik, majd amikor ötven töltényt mellékel a bolt az új revolverhez, figyelmezteti őket: ennyi lőszerre neki nem lesz már szüksége.

Aztán egy bejegyzés, az utolsók egyike, 1988-ból:

„Teljesen egyedül maradtam, 89. évemben a járás, látás egyre rosszabb, olvasni már csak negyedórákat tudok, aztán zavaros a látás, séta legföllebb egyszer föl és le a ház előtt, bottal. Alkohol majdnem semmi, pohár vizes bor, néha egy sör. Cigaretta körülbelül hónapi tíz. Szex, ilyesmi semmi, álomban sem. Nem is hiányzik. Gyöngédség jólesne, de nem bízom senkiben. Olvasmány: éjjel az újság, aztán Krúdy. Új könyvet már nem olvasok. Emlékezés bizonytalan, nagy messzeségből érzékletesen visszajön az emlék, de néha nem emlékezem arra, ami öt perc előtt történt. Semmi tiltakozás a halállal szemben, de semmiféle halálvágy.”

Majd ez:

„Ma nagyon hiányzott L. testének nemessége és előkelősége. Mosolya. Hangja.”

Majd az utolsó, 1989 januárjából, pár héttel azelőtt, hogy meghúzta a ravaszt:

„Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.”

Márai Sándor: A teljes napló 1982-1989;
Helikon Kiadó, 2018, 449 o., 4999 Ft.