A határokon átívelő vakcinaigazolványt illetően kezdem elveszíteni a fonalat. Hogy ki, mit és mikor, milyen megállapodás alapján fogad el, hogy melyikben mi van, illetve mi nincs benne magyarul és angolul.
Azt látom, hogy Magyarországon máris van négy (egy plasztikkártya, egy mobilapp, egy „papíralapú” magyar nyelvű és egy angol nyelvű) védettségi igazolás, miközben az országhatáron lehet, egyikkel sem vergődünk át.
Elvileg lesz majd közös uniós vakcinaútlevél is (egy passzport mind felett), de akinek nagyon sietős, és még oltást sem kapott, már több mint ezer „árusnál” szerezhet be hamis védettségi igazolványt, legalábbis a Guardian cikke szerint.
Amellett, hogy továbbra is mindenkit oltásra buzdítok, valamint az ügyeskedés mellőzésére, minderről akaratlanul is eszembe ötlött Habsburg Ottó régi felismerése. Amely felismerésnek köszönhetően a később az Európai Parlamentben képviselőként tevékenykedő politikus még a kontinens legsötétebb napjaiban is képes volt ide-oda utazgatni. Ahogy mondotta volt (szerintem a róla szóló portréfilmben is, de ebben a régi interjúban mindenképp):
„Még a háború alatt, amikor a nyilasok hatalomra jutottak Magyarországon, megkérdeztem egy lisszaboni diplomatánkat, mihez kezd a magyar útlevéllel. Azt mondta, hogy amíg írógépe van, lesz útlevele is. Bölcs mondat volt. Egy időben azután nekem sem volt útlevelem, de volt írógépem.”
