Nem gondolom, hogy bárkinek is újat tudnék mondani az elmúlt hetek drámájáról. Arról, ami az Indexnél történt. (Ráadásul most már naponta mond valaki valamit a témában, árnyalva, vagy összezavarva a képet – nem feladata ennek a hírlevélnek hogy ezt a sagát percről-percre kövesse.)
Akik azonban átaludták volna ezt az időt, és átfogó képet szeretnének kapni a történésekről, azoknak két cikket ajánlanék a témában jó szívvel (egyik sem friss írás):
- Macska-egér harc: kiprovokált belháború miatt állt fel az Index-szerkesztőség (Válasz Online)
- Bodolai elhitte, hogy ő a főszereplő (444)
Inkább a csicskasorsot választottam
Az utóbbi napok egyik izgalmas megszólalása az ügyben a totalcaros Winkler Róberté. Elég precíznek tűnő helyzetértékelés az övé:
„Ha fentről leszólnak, hogy ennyi volt, akkor ennyi volt. És teljesen mindegy, hogy ki mondott mit, hogy ki adott utasítást kinek. Mindenki tudja, hogy csak egy ember létezik. Minden tőle jön. Én azoknak a táborához tartozom, akik azon is csodálkoznak, hogy eddig egyáltalán elhúzta az Index.”
Winkler mégis úgy döntött, marad ott, ahonnan az indexes újságírók távoztak:
„Nem tudom, mi lesz a Totalcarral. Szerintem ugyanígy maradunk, csak most már mi is a csicskamédiához tartozunk. További kérdés, hogy nem kellett volna-e nekünk is felmondanunk. De, szerintem fel kellett volna mondani. De én is inkább a csicskasorsot választottam.”
Nehéz szabadulni ezektől a szavaktól. Van bennük őszinteség, lehet hogy van bennük megalkuvás, lehet hogy bölcsesség. Ki tudja. De óhatatlanul a szinte közhellyé szapult mondat jut eszembe a Megáll az idő című filmből. Egy mondat, ami évtizedek óta itt van velünk:
„Jó, hát akkor itt fogunk élni.”
+
Elgondolkoztató grafikonok a kormánypárti-nem kormánypárti sajtó arányának alakulásáról, arról, hogyan változott a magyar média az elmúlt tíz évben (az Atlo adatvizualizációs műhely tálalásában).
