Az ország, amiből vadászparadicsom lett

Ez a cikk a STÓSZ következő kiadásának része:Stósz #032
A rovat további cikkei elérhetők itt:

A magyarországi természetvédelem nehéz helyzetéről ad képet publicisztikájában Jordán Ferenc. A rendszerökológus a Válasz Online-on kedden megjelent cikkében a „természetet kizsigerelő pénzszivattyú”-ról ír, hangsúlyozva, hogy hazánkban a legfőbb probléma nem a környezetvédelmi minisztérium hiánya, hanem a „társadalom lezüllesztése”. Mivel hogy tömegek támogatása nélkül nem lehet eredményeket elérni ezen a területen. Csakhogy a természetvédelem ügyében a tömegek itthon egészen más mintákat látnak, mint tőlünk nyugatabbra:

„Szeretett országunk közben lassan halász-vadász paradicsommá alakul. A fiatalok azt látják: a természet azért van, hogy leigázzuk, kifosszuk, agyonraboljuk. A természetvédelemhez dörgölőző vadászkiállítás vagy a Balaton élővilágának halastó formájában elképzelt megóvása mind ezt a képet erősíti. Az legyen csak az imperialista nyugat úri hóbortja, hogy csak úgy önmagáért meg szeretnék védeni természeti örökségükből mindazt, amit még meg lehet. ”

Kapcsolódó podcastepizód. Ezekről a problémákról, a Magyarországon eluralkodó szemlélet tarthatatlanságáról (és ennél globálisabb bajokról is) bőségesen esett szó Az élet, meg minden podcast legutóbbi, Jordán Ferenccel készült epizódjában:

Írmagjuk is marad

A világ legrégebben futó tudományos kísérlete zárult le azzal, hogy kihajtott pár mag a Michigani Állami Egyetem alagsorában. Miről is van szó?

„Ezek nem közönséges hajtások voltak: 142 évet kellett várni rájuk. A magvakat – hasonlóan több ezer más gyomnövényhez – még 1879-ben gyűjtötte be William James Beal botanikus a michigani Kelet-Lansingben. Ezután üvegekbe dugta őket, és elásta őket a Michigani Állami Egyetem campusán. Arra volt kíváncsi, hogy a magvak kihajtanak-e, miután éveket töltöttek a föld alatt, palackba zárva. Beal több tucat üvegéből meghatározott időközönként ástak ki egyet-egyet, és megvizsgálták a bennük található magok életképességét. Április közepén Dr. Lowry és négy munkatársa az éj leple alatt kiásták Beal egyik palackját a föld alól, hogy elültessék a benne található magvakat. Mivel ezek voltak az utolsó palackok, kijelenthető, hogy ezzel ért véget a világ egyik legrégebb óta futó tudományos kísérlete.”

Az, hogy majdnem 150 éve elrakott magvakat sikerült feléleszteni csipkerózsika álmukból (azaz elültetésük után kihajtottak a növények), nem csak a kutatást vezető Dr. David Lowry sikerélménye miatt fontos, hanem azért is, mert bizonyosak lehetünk benne, hogy kihalóban lévő, de nekünk, embereknek fontos növényfajokat eltehetünk jobb időkre.

Magbunker végidőkre. Itt van például a Spitzbergákon üzemelő „nemzetközi magbunker”, amely egyfelől haszonnövényeink sokszínűségét, azaz biodiverzitását próbálja megőrizni úgy, hogy a világ minden tájáról gyűjt magokat ebbe a speciális „archívumba”. Másfelől az örök fagy birodalmában működő intézményt arra is szánták, hogy az emberiség egy esetleges kataklizma esetén is újra tudja indítani az élelmezést biztosító mezőgazdaságot, ha erre kerülne sor. (Apró probléma, hogy a tervezők azzal nem számoltak, hogy a globális felmelegedés miatt a természet által biztosított -18 fokos hőmérséklet nem annyira magától értetődő, mint azt korábban gondolták: szerencsére nem a raktárhelyiségek, csak a bevezetőfolyosó kezdett el ennek következtében vizesedni. A szigetelést azóta megoldották, de mindez intő jel, hogy mennyire is tudunk előre tervezni ilyen globális ökológiai kérdésekben.)

Extra-epizód támogatóknak, amelyben a globális magbankról is szó esik

Itt jegyezném meg, hogy most már igyekszem többé-kevésvbé havi rendszerességgel (nem mindig sikerül) a Patreon-támogatóknak extraepizódokat szállítani: az 5. ilyen extraepizódban Jordán Ferenccel beszélgetek arról, vajon ellenszer lehet-e a biodiverzitás megőrzésére az, ha az ember ilyen génbankokból kihalt növényeket, esetleg állatokat (például gyapjas mamutokat) támaszt fel, és helyez vissza a természetbe.

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni, sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

3,617lájkolóTetszik
815követőKövetés
172követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:


Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.