Az Index jelenleg

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

Az utóbbi napok politikai, médiaügyi, médiapolitikai kérdése, lesz-e holnap is Index.

A dráma lecsengőben, úgy tűnik, lesz. Ám egy távozó igazgatóval és az igazgatóságból kitett főszerkesztővel később vannak itt égetőbb kérdések.

Miért fontos annyira a kormánynak az Index?

Mi ez a fixáció a Fidesz részéről az Indexszel kapcsolatban (ahol emberei egyébként már birtokon belül vannak)?

Erre a Válasz Online (az ügyhöz hátteret is nyújtó) cikke adja meg a választ.

Ugyanis olyan tényfeltárással vagy a szavazókat lázba hozó, mozgósító véleménycikkel, amely a kormánynak nagyon fáj, ritkán jelentkezik a hírportál, ám naponta tömegeket érnek el az ún. cikkátvételei. Vagyis amikor az Index szemlézgeti a máshol megjelent, adott esetben fájó tényfeltárásokat, mozgósító erejű véleménycikkeket.

Magyarul: az Index egyféle közszolgálatimédia-szerepet visz egy olyan országban, ahol a közszolgálatinak nevezett média ilyen feladatot már évek óta nem lát el (nem is akar).

„Ma ugyanis az Index a mikrofon. Van saját hangja is, persze, de legalább ilyen fontos, hogy kihangosítja másokét. Az Index a mai népújság, ahol mindent megtalálhat a hírre vágyó magyar, viszonylag gyorsan, viszonylag elfogadható minőségben. Rajtuk keresztül a Válasz Online által készített tényfeltáró tartalmak is sokkal több olvasóhoz jutnak el például, mint nélkülük jutnának – pedig semmilyen megállapodásunk, együttműködésünk nincs az Index-szel.”

+

A Facebook az új mikrofon?

Mindeközben a kormányzat és kapcsolt médiái nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a fiatalabb olvasók felé – az Index nélkül is – kihangosíthassák üzenetüket. Úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki azt tapasztalta, hogy a különféle állami hatóságok és a pártmédia fizetett hirdetései valósággal elárasztották a Facebook hírfolyamát.

Ki lesz a következő?

Ám az Index vetélytársai sem örülhetnek a konkurencia megingásának. A reklámbevételek kiesése, a koronavírus-válság és újabb csapásként a KATA szigorítása (nagyon sok újságíró dolgozik ebben az adózási formában) az egész szektort megrogyasztotta, vagy meg fogja rogyasztani. (Miközben a Fidesz-média úszik az adófizetői pénzben). Nos, így nem meglepő, hogy a Média1 cikke arról számol be: az Index legfőbb versenytársánál, a 24.hu-nál szintén elég feszült a hangulat.

Kapcsolódó podcastepizódok

A magyar közéleti sajtó szorongatott helyzetéről sok szó esett Az élet, meg minden podcaston is, ezekben az epizódokban:

Ez a hírlevélnek csupán egyetlen rovata. A teljes hírlevelet, amiben ez a bejegyzés megjelent, elolvashatod itt:

A rovat további cikkei elérhetők itt:

Iratkozz fel a hírlevélre!

Szeretnéd, ha kéthetente ilyen ajánlók érkeznének a postafiókodba? Ez a teljes hírlevélnek csak egy része. Hogy mi az a STÓSZ? Kattints a gombra a részletekért! (Vagy iratkozz fel egyből a lap alján.)

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Hírlevelek idősorrendben

Itt is követhetsz

13,923követőTetszik
1,971követőKövetés
274követőKövetés

Legfrissebb podcastepizódok

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Hogy mi az a Stósz?

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben az én stószomból ajánlok neked: kéthetente exkluzív hírlevelet küldök ki, amelyben azokat a dolgokat szedem össze, amelyekre éppen ráakadtam és rákattantam. Vagyis amit érdekesnek, izgalmasnak és fontosnak gondolok. Tehát cikkeket, könyveket, filmeket, podcastokat, zenéket vagy éppen hasznos cuccokat, eszközöket ajánlok. (És emellett emailértesítést küldök arról is, ha új podcastepizód jelent meg Az élet, meg mindenen.)

Iratkozz fel az itt látható űrlap kitöltésével, hogy megkapd a hírlevelet!

Hírlevél feliratkozás:

[mc4wp_form id="505"]

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.