Miközben az amerikai elnökválasztási kampány a finisben egyre több hasonlóságot mutat egy abszurd drámával (az őrületnek csak egyik, igazából apróbb jele, ahogy a vallásos jobboldal számára Trump lassan maga lesz Jézus Krisztus, aki harmadnapra feltámadt „a Covidból”), tanulságos egysmást megtudni arról a politikai környezetről, amely garantálja, hogy ami el tud romlani, az el is romoljon Washingtonban.
A mocsár (The Swamp). Ez a címe az HBO dokumentumfilmjének, és a nézők elé tényleg egy mindent lehúzó és felemésztő ingovány képe tárul – még ha nem is abban az értelemben, ahogy Donald Trump használta ezt a metaforát. Hiszen a cím arra utalás, hogy Trump – a főváros álnokaira, lobbistáira, összeesküvőire, a “mélyállam” ügynökeire célozgatva – azt ígérte választóinak, lecsapolja a washingtoni „mocsarat”.
Lecsapolni mondjuk nem sikerült semmit. Sőt. Mint ahogy az Daniel DiMauro és Morgan Pehme dokumentumfilmjéből kiderül, az eleve nagy bajt az újféle médiakultúra és újféle populizmus még nagyobbal tetézte.
A film három republikánus törvényhozó küzdelmét követi nyomon (hátterül az éppen zajló, Trump elleni impeachment-eljárás szolgál). Akik közül az egyik, a lobbirendszerrel szembeszálló, fiatal floridai képviselő, Matt Gaetz meg is fogalmazza: politikai tevékenysége akörül forog, milyen hatást érhetnek el a kamerák előtt tett rövid, egyszerű kijelentései a Twitteren, a Youtube-on, miképpen lehet belőlük vírusszerűen terjedő “kontent”, amelyet megosztanak majd az egyetértők vagy épp az utálkozók.
A választói mikroadományok begyűjtésének (ezekkel lehet némileg kiváltani a lobbisták pénzeit) kulcseleme ugyanis, hogy mind többeket át tudjon mozgatni a politikus támogatói közül. Márpedig az utóbbi évek nagy igazsága, hogy minél inkább „polarizálttá” válik a politikai környezet, annál erősebb a rajongók aktivitása. Mozgósítani ugyanis érzelmi alapon, vagyis leginkább az ellentábor démonizálásával lehet. Amennyiben elhitetjük: itt a világvége, ha nem mi nyerjük a választást.
Egyszerűsítve a képletet: minél hatékonyabb a gyűlöletkeltés, annál több az adomány.
Ez egyrészt mind szélsőségesebb irányba tolja a pártpolitikát, másrészt bünteti a komprumisszumkésznek mutatkozó politikusokat: a feltüzelt saját tábor minden ilyen gesztust gyávaságnak/árulásnak fog látni, ami nagyban csökkenti a politikus újraválasztásának esélyeit.
Így érkezünk el egy olyan amerikai törvényhozáshoz, ahol ma már gyakorlatilag lehetetlen a pártokon átnyúló törvénykezés (miközben mondjuk a hetvenes években ez még jellemző „üzemmód” volt Washingtonban).
Ami a filmben jó: Kitűnően felépített film, amely közel hozza a három honatya viaskodását, emberi késztetéseit is, megmutatja, hogyan alakítják ki a rendszerből adódó hibák, valamint a hiúság, a tehetetlenség és az át nem gondolt kompromisszumok a mocsarat. És hogy mindehhez nem is kell ördögi összeesküvés.
Ami nem annyira jó: Nehezen tudnék rosszat mondani erre az HBO-dokura. Talán azért, mert alapvetően érdekel a politika működése. Így, bár tudom, elfogult vagyok, meg is adom rá az ötöst.
Hol lehet megnézni? HBO Go
Magyar felirat: Van
Értékelés: 5/5
