Ilyenkor tényleg azt érzem, van értelme. Mármint ennek a podcastnak. Oké, egyébként is azt érzem, de ilyenkor duplán.
A 444, illetve munkatársuk, Ács Dani A gyilkosok emlékműve című filmjéről van szó, amely az 1944-45-ös, XII. kerületi nyilas rémtettekről szól (aki esetleg még nem látta volna, katt az előbbi linkre, és a youtube-on teljes terjedelemben megnézheti a filmet). Valamint arról a régóta közéleti viharokat kavaró, szintén kerületi „turulos” emlékműről, amelynek megálmodói és pártolói mintha nem vettek, nem vennének tudomást arról, mi történt 1944-ben a talapzattól olykor csak pár tíz méterre Budapesten.
Az ember, aki podcastolásba menekült
És hogy miért írtam, hogy van értelme a podcastnak? Uj Péter főszerkesztő a 444 január végi hírlevelében (amit a szájt támogatóinak küldenek ki) a 444 filmje apropóján arról írt, hogy egyebek mellett a podcastom Zoltán Gábor íróval készült epizódja adott ötletet/ihletet/lökést ahhoz, hogy a szerkesztőségben felvesse: a téma náluk is megérne egy feldolgozást. Ahogy írta:
„Valamikor nyár elején hallgattam meg Tóth Szabolcs Töhötöm, független podcastolásba menekült volt Magyar Nemzet-főszerkhelyettes hosszú interjúját Zoltán Gábor íróval. Zoltán 2016-os Orgia és 2018-as, Szomszéd című regényeiről beszélgettek, az író kutatásairól, milyen borzalmas gyilkosságokat követtek el azokon a hangulatos kis budai utcákon, amelyeken minden nap végigsétál, a szomszédos házak pincéiben, udvarain, ahol gyerekként játszott. A XII. kerületi nyilasok 1944-45-ös rémtetteiről.
A kocsiban hallgattam a podcastot, Budapestről tartottam Mindszent felé, majdnem két óra az út, de az interjú még hosszabb volt. Amire megérkeztem, úgy éreztem magam, mint akit teljes erőből gyomorba rúgtak.”
Nem állami pénzből
Itt jegyezném meg, hogy bár én a nyár folyamán Uj Péterrel készítettem egy hosszú beszélgetést a podcastba, a készülő film nem volt téma, akkor nem is tudtam, hogy Ács Dani belekezdett a 444-nél ebbe a vállalkozásba.
Ez a történet persze közben arról is szól, hogy egy olyan, giganagynak éppen nem mondható alkotói közösség, mint a 444, korlátozott erőforrásaival, a napi munkától átcsoportosított energiákkal, tényleg profi, „egész estés” dokumentumfilmmel tudott előrukkolni pár hónap alatt. Gyakorlatilag közösségi támogatásból, nem pedig mondjuk a Nemzeti Filmintézet által felügyelt (állami) dokumentumfilmes pályázatok révén (amelyek egyébként a mai napig a „televíziós” bemutatást támogatják, holott gyaníthatóan a nézőknek jelentős része ma már inkább online vagy streaming szolgáltatókon érhető el ilyen alkotásokkal).
Itt is, ott is, amott is
A 444 filmje eközben épít a szerkesztőség által használt további platformokra is, amelyek egymást támogatva mesélik el, vagy mesélik tovább ezt a történetet.
A dokumentumfilm mellett
- készült egy előzetes (trailer);
- video- és podcastnterjú a rendezővel;
- aki aztán cikkben dolgozta fel a filmben archív felvételről megszólaló Szegő Hanna történetét;
- illetve Megadja Ferenc nyilas százados, a háborút követő, helyenként kémregénybe illő életét (ez utóbbit Zoltán Gábor cikkben és Szomszéd című könyvében már részletesen ismertette, az író kutatásaira, közlésére támaszkodik Ács Dani cikke is).
A történetnek még nincs vége
Aki ezt nem követte volna: érdekes a film úgymond utóélete is. Az alkotóknak nem nyilatkozó Pokorni Zoltán kerületi polgármester (aki kerületi vezetőként és nyilas nagyapja miatt is érintett a szoborállítási történetben) a megjelenés után hosszabb interjút adott a témában a Válasz Online-nak.
Aztán volt egy újabb fordulat február elején. Előzőleg az volt a terv, hogy a kompromittálódott emlékművet (korábban nyilasok nevét is feltüntették rajta az áldozatok között) átalakítanák II. világháborúsból I. világháborús emlékművé. Ám a legújabb elképzelés szerint inkább kihelyeznének egy táblát rá, amely
„ismertethetné a szimbólum történetet a millenniumtól kezdve a Turul Szövetségen, a nyilasokon, az elhallgatott ötvenes éveken és a szoborállítási vitán át napjainkig”.
Ahogy az az előbb linkelt Népszava-cikkből kiderül, ezt az ötletet a filmben egyébként nyilatkozó Ungváry Krisztián történész is támogatja, de sokan nem.
Ami az egyébként kitűnő filmet illeti, Ács Dani szerint
„ez a történet a hazudozásról szól, a magunknak, meg a külvilágnak való hazudozásról, ami évtizedek óta jellemzője ennek az emlékező közösségnek.”
Az élet, meg minden podcast Zoltán Gábor íróval készült epizódjában, azaz nálam, talán inkább hangsúlyos az a szál, hogy mi minden szunnyad az emberben. Akármelyikünkben. Amit haszonleső politikával, a sérelmekre, ösztönökre ható propagandával élesztgetni, szítani lehet. És szétzúzni vele azt a törékeny valamit, amit kultúrának hívunk. Azt a valamit, amitől mégsem leszünk farkasok.
