Emberi számítások szerint ennek a podcastnak már rég meg kellett volna buknia. Bájtokra és bitekre hullania a podcastlejátszók és podcastplatformok univerzumának peremén.
Az emberi számítások ugyanis ebben az esetben nem csak emberiek voltak, hanem logikusak is.
Mivel hogy:
- ebben a podcastban az epizódok hosszúak és gyakran nehéz témát járnak körül. Vagyis meghallgatásuk időt és figyelmet igényel. Márpedig egy olyan korban, ahol rengetegen versenyeznek akár csak fél percnyi figyelemért, és alapvető életérzés, hogy semmire sincs idő, ilyen műsort indítani nyilvánvalóan öngyilkosság.
- a műsornak nincs médiahátszele: apró kivételektől eltekintve ma sem ír róla senki, és nem fenyeget a veszély, hogy celebműsorvezetők celebtévéstúdiókba hívnak majd celebhaknizni vele (amiért cserében, ahogy az ilyenkor szokás, ők nálam celebhaknizhatnának majd). Szóval, azt hiszem, a magyar celebműsorvezetők világában az én menőségi faktorom körülbelül nulla. De talán jól is van ez így.
- a podcastot teljesen egyedül készítem, egyéb munkáim mellett. Mondták, hogy ezzel ne dicsekedjek, mert meglehetősen amatőr színben tünteti fel majd az egész vállalkozást. Mivel hogy, ellentétben a 80-as évekkel, garázsból médiát építeni ma már nem annyira rock’n roll.
- nincs marketingbüdzsém, a podcastot nem hirdetem a közösségi médiában sem. Ez viszont szerintem menő! (Kérdés, hatékony-e.)
- a podcast állami támogatás és közpénz nélkül készül. Egy olyan gazdasági rendszerben, amelynek szereplői egyre inkább az államtól függenek, mindez vívmánynak is nevezhető. Bár bizonyára csak savanyú a szőlő, hiszen – politikai másként gondolkodásom miatt (ez a kifejezés viszont a nyolcvanas évek óta először megint nagyon rock’n roll) – amúgy is teljesen esélytelenül indulnék bármilyen állami pályázaton.
Az emberi számításokban az is jó, hogy bármilyen logikusnak tűnnek, néha nem jönnek be. Itt van például ez a műsor, amely mégsem bukott meg. Sőt, növekedésnek indult a senki földjén.
Gondolkodtam azon, miért is alakulhatott ez így.
És arra jutottam, talán azért, mert sokan szorultunk erre a senki földjére. És mert másfél éve is érzékelni lehetett azt, népes lett azoknak a tábora, akik a magyar média belakott vidékein egyre kevésbé találnak kedvükre valót.
Szóval másfél éve azt mondtam magamnak: ha már itt vagyunk, és miénk ez a grund – legalább ez a miénk –, miért ne lehetne valami olyan műsort indítani, ami jól szól ezen a lapályon? Miért ne hallgathatnánk itt olyan embereket, akiktől, ha rajtuk múlna, akár jó hely is lehetne Magyarország?
Akár.
Bíztam benne, hogy ez nem csak nekem lesz izgalmas vállalkozás. Ami azonban az elmúlt hónapokban történt, kicsit váratlanul ért. Váratlanul ért, hogy a műsornak ilyen gyorsan ilyen népes hallgatótábora lett.
Hogy mi számít népesnek, az persze relatív. 8-9000 hallgató a nagyoknak nyilván kevés. Nekem csoda.
Ahogy az is, hogy csupán pár hét alatt e hallgatók közül milyen sokan érezték fontosnak, hogy a műsor elkészítését anyagilag is támogassák a Patreonon. (Ezzel megadva az esélyt, hogy az emberi számítások hosszabb távon se váljanak valósággá.)
Köszönöm!
Köszönöm a hihetetlenül pozitív hozzáállást, a remek visszajelzéseket, amelyek mindig átlendítenek a kétségeimen, és a türelmet is, ha lassabban érkezik az új epizód.
Köszönöm a 2019-es év 225.940 (azaz kettőszázhuszonötezer-kilencszáznegyven) meghallgatását.
Folyt. köv. 2020-ban.
Addig is, kedves hallgatók: Boldog új évet!