Az élet meg minden podcastot ingyen hallgathatod. Nélküled mégsem születhet új epizód: Támogasd a műsort a Patreonon!

#024 Bodoky Tamás – Jachtok, oligarchák, repülők és az Átlátszó története

Meghallgatás itt (▶ gomb a lejátszón)

Podcast feliratkozás

Miről szól ez az epizód?

Bodoky Tamás és csapata az Átlátszó tényfeltáró portálon a magyar elit homályos ügyeit hozza napvilágra – már hosszú évek óta. Csakhogy az ehhez szükséges adatokhoz hozzáférni mind nehezebb újságírói feladat, miközben egyre nagyobb az ügyeket szándékosan elfedő zaj.

Igaz, már az Átlátszó indulása sem volt sétagalopp.

Ebben az epizódban tehát Bodoky Tamás újságíróval beszélgetek az általa alapított tényfeltáró portálról, a Las Vegasban és Dubajban feltűnő honvédségi repülőkről, magyar oligarchákról, álhírekről és lejáratókampányokról, valamint arról, miért éri meg minderről írni akkor is, amikor úgy tűnik, ennek az egésznek szinte semmi következménye nincs.


Az 1971-ben született Bodoky Tamás a biotechnológiáról nyergelt át az újságírásra a kilencvenes évek közepén.

Ez az időszak volt egyben az internet ős- és hőskora, amelyből Magyarországon Bodoky Tamás derekasan kivette részét: kezdetben informatikai újságíróként ismertette meg a nagyközönséget az új technológiával, így azonnal érzékelte, milyen az, amikor a korabeli internetszolgáltató tisztességtelen eszközökkel próbálja meg monopóliumát megőrizni.

Dolgozott a Magyar Narancsnál, az Index elődjénél, az Internettónál,
az Indexnél. Az utóbbinál már gazdasági és politikai ügyekben oknyomozó
tényfeltáró újságíróként tevékenykedett.

Több rangos hazai újságíró díj elnyerését követően 2011-ben alapította meg az Átlátszó tényfeltáró portált, amely azóta is rendszeresen rukkol elő fontos ügyeket felderítő cikkekkel.

A portál keretei között működik a MagyarLeaks, amelyen, titkosított csatornán keresztül dokumentumokat, információkat lehet az Átlátszó.hu munkatársainak kiszivárogtatni.

Ugyanígy az Átlátszó működteti a KiMitTud nevű szolgáltatást, amely megkönnyíti, hogy akár jogi kérdésekben kevésbé járatos állampolgárok is sikerrel igényeljenek közérdekű adatokat a magyar hivataloktól.

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz

Bodoky Tamás Wikipédia-oldala.

Az Átlátszó tényfeltáró portál.

Túlkapások – Bodoky Tamás könyve a 2006-os rendőri atrocitásokról.

  • A könyvnek a Fidesz EP-képviselői által szervezett bemutatója 2009-ben az Európai Parlamentben, Strasbourgban.

Az epizódban említett cikkek, műsorok, interjúk

Cikk a magyar légierő gépeinek egzotikus útjairól:

Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán:

Korábbi, hivatkozott interjúk Bodoky Tamással:

  • Bodoky Tamás és a magyar Wikileaks (Mindennapi)
  • „Egyértelmű volt, hogy ezt akarom csinálni” (MODEM)

Példák az említett drónvideókra:

Az epizódban előforduló intézmények, fogalmak

Az epizódban előforduló személynevek

További „újságírós” podcastepizódok

Műsorjegyzetek

[0:06:06]

A magyar légierő gépei Dubajban, Las Vegasban, Panamában. És előzménye a 2018-as jachtos sztori. Hogyan született ez a két cikk az Átlátszón?

[0:09:24]

Milyen politikai viszonyokat tükröz ez a két történet? Az oligarchikus Magyarország.

[0:10:45]

A CIA-tól kapta-e a tippet az Átlátszó? A kormányközeli média válaszcsapása. A valóság: a repülőfigyelő oldalak használata, az útvonalak kiderítése, a kamerafelvételek „titka”.

[0:13:59]

A nem honvédségi célra használt honvédségi luxusjetek problémája. Magánutak és hivatalos utak öszegabalyodása.

[0:16:44]

Hogyan sikerült megszerezni a gépek útvonalát, ha ezeket letiltották a repülőfigyelő oldalakról? Az amatőr repülőfigyelők segítsége.

[0:20:17]

Orbán Viktor rádióinterjúja az idesuhintásról. Az azt követő lejáratókampány. A Sargentinivel készített selfie „utóélete”. Amikor a surányi telekszomszédok is értesülnek arról, hogy a főszerkesztő Brüsszelben áskálódik.

[0:23:43]

Bodoky Tamás, az ősfideszes. Hogyan lépett be, és hogyan lépett ki a pártból?

[0:25:34]

Az időszak, amikor Bodoky Tamás jóban volt a Fidesszel: könyve a 2006-os rendőri atrocitásokról. A könyv alapjául szolgáló cikksorozat története. A strasbourgi könyvbemutató, ahol a Fidesz aggódott a jogállamiságért. Állásajánlat a párttól az újságírónak.

[0:30:11]

Bodoky Tamás ismeretsége Gulyás Gergellyel, akiben jóban volt, és akinek jelenlegi „sorosozását” ma nem tudja hova tenni.

[0:31:46]

Hogyan cseréli le valaki biotechnológiát újságírásra? Út a gödöllői agrártudományi egyetemtől a a Magyar Narancson át az Internettóig.

[0:34:17]

Az első modem: a 14.4-es US Robotic modem.

[0:35:26]

Konfliktus a MATÁV monopóliumát bíráló cikkek és a cég hirdetései miatt. Hogyan maradt le az informatikai újságíró az Index alapításáról. Személyes konfliktus György Péterrel és az Origós állás meghiúsulása.

[0:37:34]

Munka az Indexnél, konfliktus a hírigazgatóval az IBM PC-ről szóló cikk miatt.

[0:38:32]

Kilenc év után: távozás az Indextől szintén egy konfliktus miatt.

[0:39:32]

Hogyan indult az Átlátszó? Ötletelés a TASZ-nál. Tényfeltáró portál ötlete, ahol nem lesznek tilalomfák, az újságírók szabadon dolgozhatnak. Az első kísérlet meghiúsulása. Az Átlátszó elindítása „garázsüzemben”.

[0:43:02]

Rendőrségi ügy szinte rögtön az indulás után. A MagyarLeaks indulása: a Brókernet meghackelésének sztorija, amiből a médiatörvény kritikája lett. Alkotmánybírósági döntés az újságírói forrásvédelem kérdésében és törvénymódosítás az ügyből.

[0:47:49]

Hogyan működik a Tor-networkön üzemelő MagyarLeaks? Az így beérkező anyagok száma. Dörner György színigazgató pályázata.

[0:49:09]

Honnan van pénz az Átlátszóra? Milyen pénzekből működik? Magánadományok és összeghatárok, politikusok, mint adományozók.

[0:52:44]

Miért nem akarnak névvel megjelenni a támogatók? A sárga csekk, mint népszerű támogatási forma.

[0:54:37]

A Nyílt Társadalom Alapítványok támogatása, a „Soros-pénz”. Aránya az olvasói támogatásokhoz képest.

[0:56:53]

Mit szólt a szakma az induláshoz? Bíztak-e az oldal sikerében?

[0:57:39] 

Az Átlátszó gerilla-üzemmódja. Az Átlátszónál dolgozó újságírók nagy fluktuációja. Mi az oka ennek?

Bodoky Tamás konfliktusos természete, mint egyik oka a gyakori személyi változásoknak.

[1:00:15]

A mainstream, azaz fősodratú média működésének hibái, mint amelyek gátolják, hogy az Átlátszó sztorijai szélesebb nyilvánosságot kapjanak. A kormányzati média térnyerése és a közszolgálati média foglyul ejtése. A függetlenek egyre zsugorodó „buborékja”

[1:02:17]

Bodoky Tamás nehéz természete, a jó menedzser hiánya az Átlátszónál.

[1:03:52]

A közérdekű adatok megismerése, a tényalapú újságírás, mint az Átlátszó lényege. a kultúrkampfos témák, mint tiltott témák a portálnál, a vélemény-újságírás mellőzése.

[1:05:55]

Milyen cikkek, témák idegesítik legobban a jelneleg hatalmon lévőkat. Az Orbán-család, mint tiltott téma sok szerkesztőségben, ennek tarthatatlansága.

[1:08:23]

Hogyan lehet adatok alapján újságot írni, amikor az Átlátszó egyre kevésbé fér hozzá ezekhez az adatokhoz? A szerkesztőség tiltólistán. A közadatigénylés lényege. Mi ez, mi a folyamata? Az Átlátszó közadatigénylő platformja, ami sikertörténet lett.

[1:11:17]

Védhető-e álláspont-e a hivatalok részéről, hogy túl nagy terhet ró rájuk az adatigénylések teljesítése?

[1:14:21]

Az adatigénylés elé gördített akadályok, hivatali packázások, papíralapú teljesítés és az adatok elhomályosításának kreatív gyakrolata. Tendencia, hogy egyre többször tagadják meg az adatok kiadását. Adatéhség az Átlátszónál.

[1:18:05]

A környezetvédelem, mint a közpénzek melletti másik hangsúlyos téma a portálnál. Egyéb témák beemelése a repertoárba.

[1:19:30]

A drónozás. Miért érdekes a nagy emberek telkei, házai, villái fölé drónokat küldeni?

[1:21:17]

Az olvasók „ingerküszöbének” emelkedése. 

[1:23:28]

Új kormányzati hozzáállás a független sajtóhoz: politikai szereplők. Ennek káros hatásai, és a sértett sajtó, amely hajlamos ilyenkor valóban erősebb politikai éllel dolgozni. ennek csapdája.

[1:27:09]

A közösségi finanszírozás, mint ami teremthet nyomást arra, hogy keményebb legyen a hangvétel. Olvasói türelmetlenség akkor, amikor ellenzéki politikusok kerülnek az Átlátszó célkeresztjébe.

A polarizálódás aktív gerjesztése a kormány által.

[1:30:00]

Az álhírek témaköre. A kormány és a közmédia, mint álhírterjesztő. A tévedés és a szándékos hamisítás összemosása a kormányzati kommunikációban.

[1:32:15]

Van-e értelme működtetni az Átlátszót ilyen környezetben? Az ügyek megörökítésének feladata és fontossága, újságírás az utókornak.

[1:34:10]

Nincs-e vége a tényfeltárás nagy korszakának, ami a Watergate-tel kezdődött Trumppal és Orbánnal?

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Követhetsz itt is:

14,212követőTetszik
1,986követőKövetés
274követőKövetés

Extra epizódok támogatóknak

Weyer Balázs
Audió

EXTRA #038 Weyer Balázs – Miben segíthet a filozófiai terápia?

Kemenesi Gábor
Videó

EXTRA #037 Kemenesi Gábor – Víruskonteók politikai hátszéllel

Mi ez az egész?

Bővebben a műsorról és a műsorvezetőről.

Támogasd a podcastot a Patreonon!

Egy-egy epizód elkészítése sok meló. Ha tetszik a podcast, te is segíthetsz, hogy sokáig legyen még.

Támogatók fala

Azoknak a nevével, akik a podcast kiemelt támogatói a Patreonon.

1%

Így segítheted kedvenc műsorodat adód egy százalékával 2023-ban is.

A műsor támogatója a Líra Könyv:spot_img

Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? A STÓSZ hírlevélben az asztalomon álló stószból ajánlok neked cikkeket, könyveket, zenét, podcastot vagy filmeket. (Plusz: értesítést is az új epizódokról.)


A feliratkozás megerősítéséhez emailt küldünk a megadott cí­mre. A hí­rlevélről bármikor leiratkozhatsz a kiküldött levelekben található linkkel.

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.