Ő csak szeretett volna megtanulni fotózni. Messze Magyarországtól. Ezért akart Kubába menni. De ott utolérte a történelem. Hiszen akkoriban mindenki inkább el akart jönni onnan: a magára hagyott Kuba úgynevezett „speciális időszaka” ez, amikor tízezrek próbálták meg tutajokon és traktorgumikon elhagyni a szigetországot. Nem mindenkinek sikerült.
Dóka Béla pár hónapos kubai utat tervezett, aztán négy évig maradt a szigetországban. Közben Haitin szerencsét próbált haditudósítóként, de hamar rájött: az ő világa kevésbé a híradók drámája. Inkább az, ami ott van a mindennapokban. A kubai társadalom peremvidékein, a Putyinért rajongó orosz tizenévesek szobáiban, a burmai fiatalok álmaiban, vagy éppen egy Fülöp-szigeteki halászfalu lakóinak arcán.
Azon kevés magyar fotósok egyike, akiket tényleg jegyeznek a világlapokban.
Newsweek, New York Times, New Yorker, Le Monde, Spiegel, Independent, El Pais
felsorolni is nehéz hány helyen publikálták fotóit az elmúlt két évtizedben.
Munkáit kiállították egyebek mellett Londonban, Párizsban, Barcelonában, Brüsszelben, Prágában, Madridban és persze Budapesten is. Szóval, tényleg letette a névjegyét az asztalra.
Még akkor is, ha itthon, Magyarországon csak kevesen ismerik.
(Meghallgatáshoz katt a cikk tetején lévő lejátszó playgombjára vagy iratkozz fel a podcastra, és akkor minden még jobb lesz.)
Linkek a műsorban elhangzó témákhoz
- Dóka Béla honlapja, ahol sok képe is megtekinthető ezen a címen érhető el: http://www.beladoka.com/
- Az interjúban a következő fotósorozatokról esik szó:
- Az interjúban nem esik szó Dóka Béla könyvéről, de itt mindenképpen érdemes megemlékezni róla: The Sundays of Life a címe, és ez a fotóalbum tulajdonképpen a meghittség, a lassú élet ünneplése. (A könyv, Dóka Béla gyűjtőknek kiadott, limitált példányszámú albumai mellett, megrendelhető a szerző honlapján.)
- A kubai fotósok „forradalmi nemzedékének” az interjúban említett tagjai: Raúl Corrales Forno és Alberto Korda. Nevükhöz Che Guevaráról és Fidel Castróról készült híres fotók köthetők.
- Az interjúban említett tüntetések 1994 augusztusában kezdődtek Kubában, és Maleconazo felkelésnek is nevezik az akkori eseményeket.
- A tengerparti rész neve, ahonnan sok menekült kelt útra Florida felé 1994-ben: Cojímar. Ez a tengerparti rész egyébként Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényéhez is ihletként szolgált.
- A Béla által említett amerikai fotós, aki Haitiből együtt kelt útra menekültekkel: Christopher Anderson. A fotós oldala itt érhető el.
- Az interjúban említett SonntagsZeitung mai is létező svájci lap, tulajdonképpen a Tages Anzeiger című lap vasárnapi magazinja.
- Az első képügynökség, amellyel Béla leszerződött, a francia Rapho ügynökség volt, amelyet egy magyar emigráns, Radó Károly (Charles Rado) alapított 1933-ban. A híres fotósok hagyatékát kezelő, nagynevű ügynökség a 2000-es években, több ki- és felvásárlást követően, Gamma-Rapho néven éledt újjá.
- Béla az interjúban három fényképezőgép-típust említ, mint amelyeket szívesen használt és használ munkáihoz. Ezek pedig:
- a 35 mm-es Widelux panorámagép;
- a középformátumú Plaubel Makina;
- a középformátumú Mamiya 7.
Műsorjegyzetek
- 0:05:10 Miért pont Kubába ment Béla fotózni tanulni?
- 0:06:00 A kubai speciális periódus (légüres térben Kuba az orosz támogatás megszűnése után).
- 0:08:07 Béla idősebb mentorai: a kubai fotós szcéna nagy öregjei.
- 0:09:24 A kubai fotósok „forradalmi nemzedéke”.
- 0:10:23 Lubickolás a speciális időszakban. Az élet „szaga”. Nők, zene, napsütés: európai szemmel nézve felfokozott életérzés Kubában és hogy mit jelentett ez egy 24 éves magyar srácnak.
- 0:12:09 Valójában inkább emiatt maradt Béla Kubában, mint a politikai történések miatt, amelyek persze a későbbiekben mégis meghatározták fotós karrierjét.
- 0:13:13 A kubai exodus kezdete 1994-ben.
- 0:14:50 Mintha egy új forradalom kezdődött volna Kubában. Castro kinyitja a határokat: aki tud, mehet. Béla fotózni kezdi az eseményeket.
- 0:16:49 Cojímar: Szedett-vedett tengeri járműveket raknak össze a tengerparton az ország elhagyására készülő kubaiak. Fiatalok, akiket itt Béla fotózott.
- 0:18:24 Megjelent a nemzetközi sajtó: „jé, hét ezt én is tudnám csinálni”.
- 0:19:13 Megjelenik Dóka Béla első fotója a Miami Heraldban.
- 0:19:46 Azok az emberek, akiket fotózott Cojímárban, nem érkeztek meg Floridába.
- 0:20:57 Amikor Béla visszament ezután Kubába, eldöntötte, maradni fog, amíg meg nem tanul úgy fotózni, ahogyan kell.
- 0:21:15 Haditudósítóként a polgárháború sújtotta Haitiben. Sorsfordító 2-3 hét. Hogyan történik egy ilyen esemény a valóságban? „A dráma nagyon hozzá van téve a képekhez.”
- 0:25:47 A La Muda című sorozat: süketnéma prostituált és lánya.
- 0:27:00 Béla korábbi sorozata kubai prostituáltakról, akiknek beköltözött a köreibe. „Mindig is szerettem lakásukban fotózni az embereket.” A komfortzónák feszegetése.
- 0:32:04 Szenzáció, „drámaiság”, hatásvadászat: minél több drámai faktort ad valaki hozzá egy képhez vizuálisan, az annál rövidebb életű kép lesz.
- 0:35:38 Az őszinteség és érdeklődés megnyithatja a fotóalanyokat.
- 0:39:13 A helyzet „bensőséges banalitása”.
- 0:40:05 Illegális konditerem a tyúkudvarban: a havannai külvárosok testépítő biznisze — Béla sorozata erről.
- 0:42:15 Amikor a fotós azért kezd együtt edzeni a testépítőkkel, hogy fotózhassa őket. Béla életében a sport: „viselkedni tanít”.
- 0:45:10 Egy társadalom, ahol sokféle hétköznapi tranzakció illegális.
- 0:47:08 Miből élt Béla kubai évei alatt? A műkincsfutár és gyógyszerszállító Dóka Béla.
- 0:47:44 Barter a svájci lappal: képekért sajtóakkreditáció.
- 0:51:23 Két év Párizsban. A párizsi habitus kíméletlensége.
- 0:52:13 Még nem volt az EU része Magyarország, így Béla még egy bárba sem mehetett el dolgozni, kénytelen volt a fotóiból megélni.
- 0:53:14 A lassan kinyíló kapuk, megnyíló szerkesztőségek. A kubai anyag első publikálása. A későbbi anyagok világlapokban.
- 0:56:00 Leszerződés a Rapho fotóügynökséghez.
- 0:57:50 A New Yorker speciális gyakorlata: egyetlen fotó a nagy sztorihoz.
- 1:02:33 A Putyin Fan Club című képsorozat, amely Béla legtöbbet publikált anyaga: a Putyin-rajongó orosz tinédzserek. Az anyag készítésének körülményei, megfontolásai.
- 1:07:53 A fotós kérése: mindenkit otthon szeretne meglátogatni, saját környezetükben fotózni.
- 1:09:44 Mit jelentett ezeknek a fiataloknak Putyin?
- 1:12:07 Milyen fényképezőgéppel dolgozik Dóka Béla? Mennyire tartja fontosnak a technikai hátteret?
- 1:14:47 Nikon, Leica, Widelux, Plaubel Makina és Mamiya 7.
- 1:17:13 A burmai sorozat: Burmai álmok.
- 1:18:25 A politikai sajtó néha előítéleteket olthat a fotósba egy-egy országgal kapcsolatban, ezért néha jó azt félretenni.
- 1:19:30 Fotó a burmai bokszolóról és szerzetesről.
- 1:19:51 A jövő a fiataloké: egy rezsimet jobban meg lehet mutatni azokon az embereken keresztül, akikben még benne van a remény.
- 1:22:11 A fixer szerepe az ilyen fotóanyagoknál.
- 1:25:04 Miért nem ismerik Dóka Béla nevét Magyarországon?
- 1:26:09 A hitelességért tényleg el kell menni Magyarországról, és külföldről kell azt visszahozni?
- 1:27:32 „Én valahogy nem vagyok ott azon a listán, akikre itthon figyelni kellene.”
- 1:29:24 Fotósorozat a Fülöp-szigeteken, a Stúdió Panindigán.
- 1:30:34 Jó érzés a mai világban turizmus nélkül turistának lenni.
- 1:35:22 Utazás nem nagy színvonalon, inkább ráérősen, kilépve a komfortzónából.
- 1:36:58 Másik fontos szenvedély a fotó mellett: a házépítés. A saját tervezésű és kivitelezésű tetőszerkezet.
- 1:39:30 Dóka Béla, az életművész. „Félszeműként könnyű királynak lenni” Magyarországon.
- 1:41:30 Az élet lehet művészet és alkotás, és egy alkotást nem lehet félvállról venni.
