Az élet meg minden podcastot ingyen hallgathatod. Nélküled mégsem születhet új epizód: Támogasd a műsort a Patreonon!

#078 Holch Gábor – Karrier és karantén Sanghajban

Hogyan működik Kínában a kapitalista eszköztár a szovjet típusú operációs rendszerben?

Meghallgatás itt (▶ gomb a lejátszón)

Podcast feliratkozás

Miről szól ez az epizód?

Holch Gábor eredetileg két évre szeretett volna Kínába költözni, aztán több mint két évtized lett belőle. Hosszú évekre Sanghaj lett bázisa: itt építette fel vállalkozását is, amely vezetési tanácsadással foglalkozik. És bár nemrégiben hazaköltözött Budapestre, ügyfelei továbbra is nyugati és keleti világcégek vezetői, akiknek segít eligazodni más kultúrákban – de olykor saját magukon is.

Ehhez a speciális coaching munkához persze szerteágazó tudás szükségeltetik: Holch Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán járt filozófia és angol szakokra, ezt követően pedig a CEU-n, majd a Bécsi Diplomáciai Akadémián tanult nemzetközi kapcsolatokat. És persze mindeközben nyelveket – sokat és sokfélét (oroszt, olaszt, japánt, kínait, hogy csak párat említsek itt).

Ebben az epizódban tehát vele beszélgetek kungfu filmekről és disztópikus társadalmi technológiákról, egy 25 milliós metropolisz bezárásáról és arról, miért gondolja úgy a kínai vezetés, hogy sikerült összehangolniuk a kapitalizmus eszköztárát a szovjet operációs rendszerrel?

Műsorjegyzetek

Holch Gábor

Kedvenc könyveiként említettek

Kína

Említett harcművészek, kungfu filmek

Említett politikusok, üzletemberek

Vallások, máskéntgondolkodók

Tartalmi kivonat időkódokkal

A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak.

(00:03:08) Kizárva Kínából: hogyan lett egy üzleti útból nyolc hónap kényszerpihenő? Élet a kínai karanténszállóban

(00:15:38) Egy 25 milliós város teljes lezárása. Plombák, ellátmányvadászat és birodalmi különítményesek az utcán.

(00:22:05) A totális állami kontroll és szervezés megvalósulása: karanténapp, feketelisták. A társadalmi kreditrendszer homályos működése Kínában.

(00:35:15) Miért kell a Párt jóváhagyása az újjászületéshez? Egyházak Kínában.

(00:42:50) Gyerekkor Bagdadban, ami akkor innen nézve „Nyugat” volt. Hogyan születik a világpolgár? Diplomáciai karrier.

(00:59:44) Terepmunka Bosznia-Hercegovinában. Mit tegyünk ha egy szerb motoros bandát kell kilakoltatnunk?

(01:07:59) Az út Boszniából Kínába: távol-keleti nyelvek, kiugrás a diplomáciai pályáról, tanítás egy kínai főiskolán. Hogyan lett földalatti kultúra a kungfu Kínában?

(01:23:43) Tanításból tanácsadás Sanghajban. Mit kell lefordítani a Nyugat és Kína között, amikor megérkeznek a befektetők?

(01:46:39) Birodalomból nemzetállam: a sokféle kínai nyelv, és a nem támogatott nyelvjársok. Kirakatkülföldiek a a kínai cégeknél.

(01:53:17) A Kelet felemelkedése és a Nyugat hanyatlása? Miért fektet be akkor Kína nyugati cégekbe?

(02:04:19) Kinai haladasnarratíva és nyugati ellenvetések. Kell a szabadság az innovációhoz? Mi lesz az új kínai „self-made man”-ekkel, amikor bekeményít a párt?

(02:20:10) Szükségszerű-e az összeütközés Amerikával? Megússza-e Kína (és a világ) a Thuküdidészi csapdát? Kínai antikolonializmus, eurázsiai összeborulás és a globális dél.

(02:37:57) Miért nem exportálható a kínai rendszer? Ellenérzések a kínai befektetőkkel szemben és a szovjet típúsú „operációs rendszerrel” szemben.

(02:41:39) Hazatérés és életközepi újratervezés. A coach mint pszichológus: mi a legfőbb problémája egy csúcsvezetőnek?

(02:58:03) John Hodgman könyve, a magyar panaszkultúra és önirónia, mint kulturális stratégia

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Követhetsz itt is:

19,295követőTetszik
2,151követőKövetés
0követőKövetés

Extra epizódok támogatóknak

Ablonczy Bálint
Videó

EXTRA #044 Ablonczy Bálint – Erdély-járók két tűz között

Huszár Ferenc
Videó

EXTRA #043 Huszár Ferenc – Hogyan költsünk el egymilliárd dollárt?

Mi ez az egész?

Bővebben a műsorról és a műsorvezetőről.

Támogasd a podcastot a Patreonon!

Egy-egy epizód elkészítése sok meló. Ha tetszik a podcast, te is segíthetsz, hogy sokáig legyen még.

Támogatók fala

Azoknak a nevével, akik a podcast kiemelt támogatói a Patreonon.

1%

Így segítheted kedvenc műsorodat adód egy százalékával 2025-ben is.

Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? A STÓSZ hírlevélben az asztalomon álló stószból ajánlok neked cikkeket, könyveket, zenét, podcastot vagy filmeket. (Plusz: értesítést is az új epizódokról.)


A feliratkozás megerősítéséhez emailt küldünk a megadott cí­mre. A hírelvélről bármikor leiratkozhatsz a kiküldött levelekben található linkkel.

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.