Külső rendezettség és belső nyugtalanság, történelmi sorsfordulók és a köztük lévő emberöltőnyi tél, amikor látszólag semmi sem történik körülöttünk. És aki mindezekről megosztja most velünk gondolatait, akivel még sokfelé kalandozunk az adás során: Mácsai Pál, az Örkény Színház alapítója és leköszönő vezetője.
Ebben az epizódban tehát az egy személyben színésszel, rendezővel és direktorral beszélgetek a boldogtalanok és elmagányosodottak színházalapításáról, Solnessről és az építőmesterségről, egy szétlőtt nappaliról, Kerényi Imréről és Örkény Istvánról, jó és rossz kritikákról, az életről meg mindenről.
Műsorjegyzetek
Mácsai Pál
- az Örkény Színház oldalán
- a Wikipédián
- a vezetésével működő Örkény Színház és története a színház honlapján
Családjából említett nevek:
- édesapja, Mácsai István festő: a Válasz Online cikke újrafelfedezéséről, egyfajta művészeti rehabilitációjáról
- az általam amerikai példaként említett Edward Hopper
- fotórealizmus
- szocialista realizmus
- testvére, Mácsai János zenetörténész
Említett filmek, darabok Mácsai Pál rendezésében vagy szereplésével
- Mi újság, múlt század? (rendező, szerző)
- Azt meséld el, Pista (Örkény István saját szavaiból összeállította: Bereményi Géza és Mácsai Pál, elmondja: Mácsai Pál; az előadás jelenleg is műsoron van)
- Solness (színész, az építőmester szerepében; az előadás jelenleg is műsoron van)
- Torzók (2001.színész, Csapó szerepében, rendezte: Sopsits Árpád)
- Az ember tragédiája (1999, Lucifer szerepében, Madách Színház)
Említett szerzők
- Örkény István
- részletek a Vitray Tamás által készített 1974-es interjúból az Ötszemköztben;
- abszurd dráma
- Bertolt Brecht
- Galilei élete (az Örkény Színház műsorán)
- Felkai Ferenc
- és Néró című darabjának története
- Molnár Ferenc
- Márai Sándor
- az idézet az újságokról, mint a modern kor Odüsszeiája az író 1947-es naplójában található;
- az idézet Odüsszeusz leleményességéről 1949-es naplójában
- Stefan Zweig
Rendezők, előadóművészek, színházi emberek
- Ádám Ottó
- Jancsó Miklós
- Gáspár Máté
- Gáspár Ildikó
- Guelmino Sándor
- Hofi Géza
- Jordán Tamás
- Kerényi Imre
- az idézett „Kinyílott a pitypang. Megírom.” szófordulat Kerényi Imrének a Magyar Krónika című, állami és kurzusfolyóirat alapítására való felhívásából híresült el.
- Kolos István
- Máté Gábor
- Molnár Gál Péter
- Polgár Csaba
- Pünkösti Andor
- Sebő Ferenc
- Sinkovits Imre
- rövid felvétel őrzi, ahogy 1956. októberében a Petőfi téren a Nemzeti dalt szavalja
- Nancy Sinatra
- és a Boots című album
- Várkonyi Zoltán
Intézmények, fogalmak
- a Belvárosi Kávéház története Nyáry Krisztián tolmácsolásában
- Képcsarnok vállalat (a szocializmus idején)
- Madách Színház
- Nemzeti Színház
- Nó-színház (mint fogalom és forma)
Tartalmi kivonat időkódokkal
A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak.
[00:05:18] Etűdök újságcikkekre. Egy előadás a zavaros 20. századról. A sajtó szerepe és a sorok között olvasás.
[00:16:14] Emlékezés, összegzés. Mácsai Pál édesapja, Mácsai István naplói.
[00:20:23] Meg tudjuk-e törni az ezeréves magyar átkot? Mozgások a mai közéletben. Hogyan úszta meg Mácsai Pál a katonaságot?
[00:40:28] Sopsits Árpád Torzó című filmje. Mácsai Pál és Örkény kapcsolata. Örkény mint mester.
[00:45:16] Mácsai István festészete, őstehetsége. Mácsai Pál fiatalkori szerepei.
[00:51:55] A kritika kezelése. Konfliktus Molnár Gál Péterrel. A kritika helyzete régen és ma.
[00:58:18] A Madách Kamara története, benne Hofi szerepe.
[01:05:02] Miért kapta az Örkény nevet a színház? Örkény István és Molnár Ferenc – a két külföldön is elismert magyar szerző.
[01:09:18] Egy mosolygó férfi egy szétlőtt lakásban: egy fotó keletkezéstörténete. ’56, külföldre költözés, hazatérés.
[01:17:31] Mácsai István művészettörténeti helye. Helyzete a szocializmusban, majd festészetének későbbi rehabilitálása. Külföldi utazások, Amerika-film.
[01:23:43] Útlevélszerzés a hetvenes években.
[01:27:41] Szabad-e a kis dolgokban engedni? Örkény – Hamvas dilemma. A fausti alku kérdése.
[01:37:43] Egy színidirektor mindennapi küzdelmei. Az önmegvalósítás, a hivatás és a család kapcsolata.
[01:41:15] Solness építőmester. A színházigazgatásról való lemondás motivációi. Művészet és politika.
[01:54:20] Hogyan tovább az Örkény után? Jövőbeli tervek.