Szilágyi András evolúcióbiológus, az Evolúciótudományi Intézet igazgatója olyan egyszerű kérdésekre keresi a választ, mint például hogy miként keletkezett az élet. Vagy hogy miképpen lehet egy tudományos SimCity szoftverrel modellezni azt a százötvenezer évet, amely kulcsfontosságú „pillanatnak” bizonyult emberré válásunk történetében
Ebben az epizódban tehát vele beszélgetek az evolúció barkácsmunkájáról, őseink kényszerű diétaváltásáról, Bachról és a klasszikus zenével küzdő gépesített Bachról, elgondolt, de sosem látott színekről, az életről meg mindenről.
Műsorjegyzetek
Szilágyi András
- profillapja az Ökológiai Kutatóintézet honlapján (részletes életrajzzal) életrajza a kutatóintézetben;
- az adásban említett publikációja a Philosophical Transactions című folyóiratban;
- a vezetésével működő Evolúciótudományi Intézet
Zene
- Johann Sebastian Bach
Máté Passió - Leonard Bernstein – A megválaszolatlan kérdés című, 1973-as előadássorozat megnézhető a Youtube-on. Az előadás szövegét 1979-ben magyarul is kiadták könyv formájában.
- a Muzak és a liftzene
Zene és AI, egyéb említett mesterséges intelligenciák
Fogalmak
- barokk zene
- jóltemperált hangolás és kiegyenlített hangolás (vs. tiszta hangolás)
- kvintpárhuzam
- terc
- tonalitás
Tudományos szakkifejezések, jelenségek, nevek
Az ember evolúciója
- Homo erectus
- Homo sapiens
- az éghajlatváltozások, mint kulcsfontosságú hatások az ember fejlődésében
- ősnyelv (proto-nyelv)
Evolúciós vagy örökléstani fogalmak
- RNS (ribonukleinsav)
- definíciók az életre: egy izgalmas cikk, amely tartalmazza az adásban említett NASA-definíciót, de ennél többet is
- genetikai algoritmus
- epigenetika
- Kevin Laland az adásban hivatkozott cikke
Említett tudósok
- Charles Darwin
- Theodosius Dobzhansky
- (Jean-Baptist) Joseph Furié és a Fourier-transzformáción alapuló képtömörítés
- Jean-Baptiste Lamarck (és a transzformizmus)
- Carl von Linné
- Ambroise Paré
Egyéb említett tudományos fogalmak, jelenségek
- energiamegmaradás
- homeosztázis
- hippokampusz
- járványos gyermekbénulás (polio)
- klorofill
- Maxwell-egyenletek
- prímszámok
- prionok (a szivacsos agysorvadást okozó, fehérje)
- Rayleigh-szórás
- Voyager-program
- hormonok (a zene kapcsán említve):
Említett könyvek, irodalmi művek
- Weöres Sándor sora, a „korgó éhet kelteni a jóra” a Nem szándékom című versében található
- Elias Canetti: A tömeg és hatalom
- Platón: Ión
- enthusziaszmosz (ihletettség)
- techné (mesterségbeli tudás)
- SimCity (játék)
- Márai Sándor gondolatai a zenéről Füves könyv című munkájából valók, és itt az idézet itt is olvasható.
- Stendhal idézett gondolata A szerelemről című értékezésében olvasható
- Rachel Carson: Néma tavasz
Líra könyvajánló
Az epizód végén futó könyvajánló új részében ezúttal Győri Zoltán és Győri-Nádai Réka Mit játsszunk? című könyvét ajánlom.
Ajánlott irodalom
(Az adásban nem említett könyvek, de Szilágyi András ezeket ajánlja a témában.)
- Szathmáry Eörs, John Maynard Smith: A földi élet regénye
- David Sulzer: Zene, matematika és elme
- Tilesch György, Omar Hatamleh: Mesterséges intelligencia
- Daniel J. Levitin: This is your brain on music
- Koch S., Juhász-Nagy P., Lábos E., Szathmáry E.: A tökéletlenség és korlátosság dicsérete
Említett intézmények
- Ökológiai Kutatóközpont és az adásban említett Szúnyogmonitorr program
- Hun-Ren – Hungarian research Network (elnöke: Gulyás Balázs Zoltán neurobiológus; elődje, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke: Maróth Miklós
- Royal Society
- Nemzeti Laboratóriumok Program
Tartalmi kivonat időkódokkal
A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak.
[00:04:35] Hogyan tette sikeressé a dögevés a Homo erectust?
[00:13:00] Hogyan lehet modellezni egy elképzelt törzs 150 ezer évét? A tudományos SimCity.
[00:21:18] A kooperáció, táplálkozás és társadalomszervezés összefüggései.
[00:24:23] A zene evolúciós szerepe.
[00:35:28] Genetikai vs. kulturális evolúció.
[00:38:46] Az evolúció motorja: öröklődő mutációk és szelekció.
[00:50:05] A zene fiziológiája.
[00:54:12] Az öröklődés, változatosság és szelekció a kultúrában.
[00:58:36] A szép a zenében. Kulturális hatás vagy biológia?
[01:10:35] Zene és párválasztás: miért sikeresek a rockzenész férfiak a nőknél?
[01:18:59] Ihlet és biológia
[01:25:40] Miért nem tudjuk elfogadni az evolúciót?
[01:32:12] Mit tekintünk élőnek, életnek?
[01:45:21] Zene ás AI.
[01:56:38] Az orgonaépítő biológus, aki eredetileg fizikus lett volna.
[02:11:31] Pár szó az Evolúciótudományi Intézetről.
[02:17:48] A természettudományos oktatás válsága és a tanárhiány.
[02:23:53] Oltási programok és oltásellenesség: a jó, amit nem tudunk megbecsülni.
[02:37:57] Létrehozhatunk e mesterséges életet?