Az élet meg minden podcastot ingyen hallgathatod. Nélküled mégsem születhet új epizód: Támogasd a műsort a Patreonon!

#059 Madarász Tamás – Utolsó hívás

Álmodik-e a mesterséges intelligencia elektronikus bárányokkal?

Meghallgatás itt (▶ gomb a lejátszón)

Podcast feliratkozás

Miről szól ez az epizód?

Évezredek óta álmodik arról az ember, hogy gondolkodó gépet alkot. Mesterséges embert, mesterséges intelligenciát. Mégis sokunkat sokkolt, amikor azzal szembesültünk, ez most tényleg sikerülhet.

Ebben az epizódban Madarász Tamás agykutatóval, a JPMorgan Chase Londonban dolgozó AI-kutatójával beszélgetek a ChatGPT-ről, a mesterséges intelligencia (rövidítve: MI vagy AI) és az emberiség jövőjéről, a propagandacélokat szolgáló felhasználás rendkívüli veszélyeiről, illetve arról a reményről, hogy az álhírek elleni küzdelemben is segíthet majd az új technológia.

Madarász Tamás a Cambridge-i Egyetemen végzett matematika szakon, a New York-i Egyetemen doktorált, ahol agykutatást tanult. Életútjában különleges, hogy eredetileg – csellistaként – komolyzenei pályára készült, és egy vállsérülés miatt cserélte fel a zenei karriert az addig amolyan kiegészítő tevékenységként tanult matematikával. Így különösen izgalmas, hogy vendégemet nem csak az új technológia kilátásairól, hasznáról és kockázatairól kérdezhettem, hanem téma lehetett az AI és a zene, az AI és a művészetek kapcsolata, valamint az is, hogy tényleg veszélyezteti-e a mesterséges intelligencia az alkotómunkából élők állásait – ideértve az enyémet is.

Műsorjegyzetek

Madarász Tamás

  • honlapja (rajta kiemelt publikációi)

Az adásban említett mesterséges intelligenciák, nyelvi modellek és chat-programok

Microsoft

Google

Sparrow
Bard
Lamda

Meta

Egyéb

Említett zenei AI-k

Említett cégek, projektek

Hivatkozott események, történések, művek

Líra könyvajánló
Az epizód végén futó könyvajánló új részében ezúttal Az igazságtalanság pszichológiája című kötetet ajánlom.

Hibajavítás

  • „A mennyiségnek megvan a saját minősége” – az idézetet gyakran tulajdonítják Sztálinnak, mint az epizód felvétele után ebből a cikkből számomra is kiderült, tévesen.
  • PricewaterHouseCoopers jelentését hibásan idézem az adásban: a jelentés arról szól, hogy 15,7 billió dollárral járulhat hozzá a világgazdasághoz az AI-üzletág 2030-ig, nem arról, hogy ennyi befektetés várható ezen a területen.

A propagandacélú felhasználásnál említett nevek, fogalmak

Az AI kapcsán említett fogalmak

Nevek

Történelmi nevek, alakok, fogalmak

Egyéb fogalmak

Említett intézmények

Tartalmi kivonat időkódokkal

A műsorba dinamikusan beillesztett szponzori üzenetek, hirdetések miatt az alább jelzett időkódok 30-60 másodperccel eltolódhatnak.

[00:08:22] Meglepte-e a kutatókat a ChatGPT sikere?

[00:12:30] Hogyan válaszol, miből dolgozik a ChatGPT?

[00:19:31] Az idegsejtek és a neurális hálózatok analógiája. szinapszisok és paraméterek. Az AI-tél és a nagy áttörés.

[00:24:00] A kiegészítő gép: csak egy „stochasztikus” papagájjal van dolgunk? Esetleg az ember is az?

[00:39:04] Érezhet-e a gép?

[00:45:20] A nő (Her) című film, az AI mint személyes partner, a valódi szilícium alapú intelligencia, tudat megépítésének lehetősége. Az emberi és a gépi intelligencia közötti különbség.

[00:52:29] Az önvezető autók problémája.

[01:03:13] Tamás a JPMorgan Chase-nél, a banki algoritmusok problémája.

[01:18:36] A Google és a Microsoft küzdelme a ChatGPT kapcsán.

[01:26:45] A ChatGPT politikai felhasználása, küzdelem az álinformáció ellen.

[01:39:39] Az AI és a megszűnő munkahelyek, felhasználásának egyéb területei.

[01:51:38] Madarász Tamás: zenészből AI-kutató.ű

[02:00:22] Zene és matematika, a gépi intuíció, zeneíró programok.

[02:13:01] A populáris kultúra tömegtermelése kiváltható az AI-val?

[02:16:23] Személyes AI, cyborgok és egyéb disztópiák, társadalmi kérdések.

[02:36:16] A transzhumanizmus, a tökéletes ember és a kozmikus bootszektor elmélete.

Tóth Szabolcs Töhötöm
Tóth Szabolcs Töhötöm
Voltam riporter a Boston Globe-nál, országos napilap főszerkesztő-helyettese, hírportál vezetője, az írott sajtó fortélyairól pedig megírtam az Első leütés – Gyakorlati újságírás nem csak kezdőknek című könyvet (amiből sok helyen tanítják az újságírást Magyarországon). Ám rádiózni sosem rádióztam – az első felvételek után még a saját hangomtól is megijedtem. Szóval ez az egész podkaszt dolog nekem is új volt. Kalandtúra, ahová veletek együtt indultam el.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászólás disqus-profillal.

Mi az a podcast?

Podcastot hallgatni buszon, autóban, főzés közben, konditeremben? Rém egyszerű! Útikalauz kezdőknek.

Követhetsz itt is:

10,666követőTetszik
1,834követőKövetés
274követőKövetés

Extra epizódok támogatóknak

EXTRAUj Péterb
Videó

Uj Péter – Az elnök emberei és az algoritmusok kora

Ungváry Krisztián: „Magyarország, ha esetleg a lakosai megőrülnek, mert megőrjítették őket felelőtlen politikusok, és kiléptetik az Európai Unióból, akkor ez az ország egy második Trianont és Mohácsot fog elszenvedni.” (Fotó: Béli Balázs/Alfahír)
Videó

Ungváry Krisztián – Mítosz és történelem

Mi ez az egész?

Bővebben a műsorról és a műsorvezetőről.

Támogasd a podcastot a Patreonon!

Egy-egy epizód elkészítése sok meló. Ha tetszik a podcast, te is segíthetsz, hogy sokáig legyen még.

Támogatók fala

Azoknak a nevével, akik a podcast kiemelt támogatói a Patreonon.

1%

Így segítheted kedvenc műsorodat adód egy százalékával 2023-ban is.

A műsor támogatója a Líra Könyv:spot_img

Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? A STÓSZ hírlevélben az asztalomon álló stószból ajánlok neked cikkeket, könyveket, zenét, podcastot vagy filmeket. (Plusz: értesítést is az új epizódokról.)


A feliratkozás megerősítéséhez emailt küldünk a megadott cí­mre. A hí­rlevélről bármikor leiratkozhatsz a kiküldött levelekben található linkkel.

Nálad is halomban áll az olvasnivaló? Ebben a hírlevélben kéthetente az én „stószomból” ajánlok neked:
Mit olvasok, mit nézek vagy hallgatok épp? Cikkek, könyvek, podcastok, hasznos eszközök – iratkozz fel itt, és máris kapod a Stószból  emailen a válogatott cuccokat.

Bővebben a hírlevélről.