„Amit nem tudok létrehozni, azt nem is értem” – idézi ebben az epizódban Szathmáry Eörs evolúcióbiológus Richard Feynman elméleti fizikus híres mondását. Merthogy ez az egyik érv amellett, hogy miért lenne fontos mesterséges, de élő rendszert alkotni. Projektje ambiciózus, de ez jól illik egy olyan tudóshoz, aki nemcsak szakterületén nyilvánul meg, hanem megannyi társadalmi kérdésről is hallatja hangját – a közélettől kezdve olyan globális kérdésekig, mint a „turbófelmelegedés” vagy az „evolválódni” képes mesterséges intelligencia.
Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas tudós, az MTA rendes tagja. A neves brit evolúcióbiológussal, John Maynard Smith-szel közösen írta meg a The Major Transitions in Evolution (magyarul: Az evolúció nagy lépései) című, korszakalkotó könyvet, ma pedig az Európai Kutatási Tanács támogatásával mesterséges élő rendszer létrehozásán dolgozik, miközben a projektet befogadó németországi Parmenides Alapítvány egyik kutatóközpontját vezeti.
Vagyis ebben az epizódban Szathmáry Eörssel beszélgetek mesterekről és tanítványokról, a kerékpár evolúciós történetéről, a monokultúrák sérülékenységéről, egy hazai elit kutatóintézet felállításának szükségességéről, az emberi civilizáció összeomlásának egyre nagyobb esélyéről, az életről meg mindenről.
Fejezetek
A fejezetek előtti időpontokra kattintva a lejátszó az adott részhez ugrik. A műsorba illesztett hirdetések miatt a megadott időkódok pár másodperccel eltérhetnek.
- Soó Rezső és Juhász-Nagy Pál: kétféle tanítói magatartás. Ross Ashby elve: miért kellenek változatok, és miért sérülékenyek a monokultúrák?
- Szathmáry Eörs és John Maynard Smith: a tudatos mesterválasztástól a közös könyvig. Mérnöki szemlélet és matematika az elméleti biológiában.
- A tudományos intuíció: versengenek-e az ötletek az agyban? Segít-e a széles műveltség, és kaphat-e szakbarbár Nobel-díjat?
- Nagy evolúciós átmenetek: a genetikai kódtól az epigenetikai öröklődésig. Megjelenhet-e az anyai stressz nyoma az unokákban?
- Gánti Tibor chemotonja Az élet princípiuma lapjain. A Forradalom az élet kutatásában című könyv sikere és Gánti hat szabadalma.
- Juhász-Nagy Pál és a magyar irigység. Egy Brezsnyev–Kádár-vicc. Xántus János: a Smithsonian megbecsülése és a pesti Állatkert alapítását övező gyanú.
- Az evolúció nagy lépései hazai fogadtatása és Vekerdi László. A földi élet regénye és a könyv újraírása. Claude vagy Fortran: gyorsaság vagy megbízhatóság?
- Szathmáry Eörs Mini Life projektje Gánti Tibor nyomán: mit bizonyít az élet szintézise? Irányított pánspermia és a Mars.
- Anthropic, Tom Ray Tierra-rendszere és az önmásoló mesterséges intelligencia. A PNAS ajánlásai, Trump, Peter Thiel és a Starlink. Stanisław Lem Kudarca és a végítélet órája.
- Szathmáry Eörs és a Parmenidész Alapítvány. A Collegium Budapest bezárása, a Professzorok Batthyány Köre és a Merre tovább? Magyarország helyzete és kilátásai.
- Az Institute of Science and Technology Austria mintája. Szathmáry Eörs és Perczel András magyarországi terve, Krausz Ferenc kezdeményezése.
- Szathmáry Eörs Prima Primissima-jelölése: mit ér a váratlan elismerés? A népszerű tudomány új hulláma.
- Epilógus: túléljük-e a technológiát, ahogy Neumann János kérdezte? Arthur C. Clarke a nálunk okosabb gépekről. A Homo erectus sorsára jut-e a mai ember?
Műsorjegyzetek
Szathmáry Eörs
- a Wikipédián
- igazgatói adatlapja a müncheni Parmenidész Alapítványnál
- általa koordinált ERC-kutatási projekt: MiniLife – a Parmenidész Alapítvány hírében
- kutatóprofesszori adatlapja a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban
- említett könyvei:
- John Maynard Smith-szel: Az evolúció nagy lépései (1997)
- ismeretterjesztő könyve John Maynard Smith-szel: A földi élet regénye (2012)
- részben általa szerkesztett tanulmánykötete: Merre tovább? Magyarország helyzete és kilátásai (2026)
- korábbi munkahelye, a 2011-ben bezárt Collegium Budapest
- az epizódban részletesen taglalt projektje, a Mini Life (ld. még Gánti Tibor és a chemoton)
- Prima Primissima díj
Mesterek, tanítványok, szerzőztársak, hatások
- Gánti Tibor (ld. külön alcím: Gánti Tibor és a chemoton)
- Juhász-Nagy Pál (egyetemi tanár, ökológus, Szathmáry Eörs egyik mestere)
- John Maynard Smith (evolúcióbiológus, Szathmáry Eörs mestere és szerzőtársa)
- Lewis Wolpert (fejlődésbiológus, Szathmáry Eörs későbbi szerzőtársa)
- Soó Rezső (tanszékvezető, botanikus, Juhász-Nagy Pál egykori tanára)
- az 1969-ben az Iparművészeti Műzaumnak ajándékozott erotikus rajzgyűjteményéből pár darab itt is látható
- Vekerdi László
- egykori rádióműsora, a Véges-Végtelen
Evolúció és nagy átmenetei
Nevek és hozzájuk köthető fogalmak
- John Maynard Smith (ld. Mesterek, tanítványok, szerzőztársak, hatások alcímnél)
- W. Ross Ashby
- Charles Darwin
- Freeman Dyson
- Ronald Fisher (statisztikus és evolúcióbiológus)
- The Genetical Theory of Natural Selection (1930-ban megjelent evolúcióbiológiai könyve)
- August Weismann
További fogalmak
- nagy evolúciós átmenetek
- 🔗Kapcsolódó epizód: #064 Szilágyi András — Kikezdett primátusunk
- RNS-világ (az élet eredetére vonatkozó hipotézis)
- genetikai kód (a nukleinsavak és fehérjék közötti megfeleltetési rendszer)
- epigenetikai öröklődés (a génműködés állapotainak továbbörökítése)
- elméleti biológia (a matematikai modellezést alkalmazó biológiai tudományterület)
- kulturális evolúció
- irányított pánspermia elmélet
- A bicikli evolúciója: dinamikus rendszerek megközelítése (tanulmány a biciklitípusok törzsfejlődéséről, 1997)
- Homo erectus
Gánti Tibor és a chemoton
- Gánti Tibor
- chemoton (az egyszerű élő rendszer Gánti Tibor által kidolgozott modellje)
- könyvei:
- autokatalízis
- protosejt
- Richard Feynman (bon motja idézve a műsorban: „Amit nem tudok megépíteni, azt nem tudom megérteni sem.”)
Evolúcióképes mesterséges intelligencia
- Szathmáry Eörs PNAS-cikke Müller Viktorral és Luc Steels-szel az evolúcióképes MI kockázatairól: Evolvable AI: Threats of a new major transition in evolution (2026)
- Tom Ray
- Tierra (önmásoló programokat futtató digitális evolúciós rendszer)
- Az Anthropic közleménye az önmásoló MI-ről
- 🔗Kapcsolódó epizód: EXTRA#048 Madarász Tamás – Entek a szerverparkban
- Dolgok internete („internet of things””)
- Peter Thiel
- DeepSeek
- Elon Musk
- Végítélet órája (a globális katasztrófa veszélyét jelző szimbolikus óra)
- Fortran és Cobol programozési nyelv
További említett nevek és művek
- Xántus János (természetbúvár, a Fővárosi Állat- és Növénykert alapítója)
- Smithsonian Institution
- a pokoli történet a magyar irigységről klasszikus politikai vicc politikai vicc a Kádár-korból, gyakran idézték a magyar irigységet illusztrálandó (egyik változata olvasható itt is). A nemzetközi szociológiában egyébként a viselkedésmódnak neve is van: „crab mentality” (rákok a vödörben). Vagyis ha egy rák megpróbál kimászni az edényből, a többi visszahúzza.
- Arthur C. Clarke
- Madách Imre:
- Neumann János
- Túléljük-e a technológiát? (Neumann János, 1955-ös esszé)
- 🔗Kapcsolódó epizód: EXTRA#031 Képes Gábor – Túlélhetjük-e a technológiát?
- Stanisław Lem
Kutatói szabadság és tudománypolitika
- Parmenidész Alapítvány (németországi tudományos magánalapítvány)
- Albrecht von Müller (filozófus, a Parmenidész Alapítvány alapítója)
- Eidos
- Rolf Pfeifer
- Collegium Budapest
- Az MTA kutatóintézet-hálózatának leválasztása
- Institute of Science and Technology Austria (az új magyar kutatóintézet mintájaként említett osztrák kutatóintézet)
- Perczel András (vegyész, a 2013-as javaslat társszerzője)
- Krausz Ferenc
- Közepes jövedelmű országok csapdája (gazdaságfejlődési fogalom, amelyet Szathmáry a tudomány helyzetére is alkalmaz)
- Professzorok Batthyány Köre
- Freund Tamás
- Gulyás Gergely
- Schmidt Mária
